Elárulva

érzem most magam. Úgy tűnik nem tudok senkit sem meggyőzni Isten létezéséről és hitet sem tudok adni senkinek. Ez lett volna a feladatom, de nem tudtam hogyan csináljam. Azt az egy embert sem sikerült meggyőznöm, aki bátorságot adott volna arra, hogy ezen az úton menjek tovább. De nem, meggondolta magát, az orvostudományban, a digitalizációban jobban hisz és abban bízik, nem bennem és nem Isten szavában. Ki vagyok én? – kérdi a facebook is. Megmondom, most már tudom ki vagyok: csak egy bukott angyal. És nem azért buktam meg és kerültem ide, a földre a pokolba amiért biblia vagy az ő emberei mesélik, hanem azért, mert a feladat, amiért ide lettem küldve, képtelen vagyok elvégezni. Még nagyon sokáig nem fogom tudni meggyőzni az embereket Isten létezéséről. Én tényleg hiába születtem, nagyon fölösleges vagyok. Senki nem keres , senki nem szól hozzám, még akiről azt gondoltam, hogy a társam és velem van és nem hagy magamra, még ő is elhagy. Teljesen magamra maradtam. Nincs miből harcosok klubját alapítsak és népszerűsítsek, mert az eszközöket, a pénzt már gyerek korom óta kivették a kezemből, hogy ne lehessek önálló és független. Csak az lehettem egész életemben amit megengedtek nekem. És most úgy érzem végleg veszítettem, nem csak csatákat, rengeteget, de az egész háborút is. Itt nekem már nem terem babér. Isten ezt akarta volna, ez lett volna velem a szándéka? Ennyire értelmetlen és szívatós lenne Isten? Imádja, ha kiszadízza még a lelket is belőlem? Tényleg, nem volt még elég? Meddig kínoz még, amíg meg nem döglök?

Épp most akartam volna megjelenni, vídáman fellépni, de ehelyett mit kapok, halálos betegséget , azonnali műtétet és egyedüllétet. Egyértelmű, hogy rám itt nincs szükség, és Isten sem kell senkinek. Nem is erőltetem ezt , majd szép lassan eltűnök a semmibe, úgy ahogy azok is akik nem hittek. Köszönöm azoknak akik eddig követték az írásaimat, de el kell most köszönnöm. Már nem bírom tovább, már nem tudom tovább folytatni ezt az áléletet, amit itt digitálisban nyomnak. Azt kívánom már, hogy most már egymást is nyomják össze meg vissza, nem érdekel.