Kiadom
nem egy újabb leleplező könyvemet, amit mindenki le sem ejt, annyira nem érdekli , hanem a haragomat és gyűlöletemet. Most utoljára kiadom magamból és ezzel el is felejthetem az egészet és léphetek tovább végre ebből az undorító, taknyos érzelmi posványból, amivel a Covid óta mossák az agyunkat, pont azóta hogy a könyvem megjelent. De Orbán akkor is menni fog szépen, hiába kitartó kis primadonna, az igazság az, hogy el fog szépen innen húzni melegebb éghajlatra. Késleltetni tudta kicsit a menesztését a nép által (mert a választást azt biztos hogy ő nyeri), de elkerülni nem fogja. Bekopogunk a Parlamentbe szépen, együtt az egész ország népe, ha ez kell hozzá és kitessékeljük onnan. Ez lesz, na ezt most jól megmondtam, ez is bosszantott már egy ideje, de nem ez volt a mérgelődésem valódi oka, hanem egy másik rohadék, akit remélem hogy most annyira sikerül megsértenem, hogy végre békén hagy és nem foglakozik velem többé soha a büdös életben. Utálom őt, a hangjától is rosszul vagyok. Nem bírom a stílusát, egy percig nem tudnék a közelében lenni, anélkül, hogy ne akarnám kinyiffantani. Borzasztóan unom az áhítatos szövegét, az állandó nyáladzását, Így Isten , úgy Isten gyermeke.
Nem írhatom oda a facebook profilomhoz, hogy Isten gyermeke, sem hogy gyári melós, mert az embereket egyik sem érdekli. Mind Isten gyermekei vagyunk, ezért erről kár is fecsegni. Az a legnagyobb baj, hogy Istennek vannak hülye gyermekei is, mint ő például. Ki nem állhatom a típusát, az a „ki ha nem ő?” majd megmondja hogyan kell élni Isten gyermekének. Kuss, pofa be végre, az agyamra mész a hülyeségeiddel! Utállak, te szerencsétlen!
HHHHHá, végre kilélegeztem magamból. Lassan egyenletesen kell lélegezni és akkor nem dobog össze-vissza szívünk, nem kell orvoshoz mennünk sem műtétre. Belégzés mélyen, megtöltjük a tüdőt, majd lassan kiengedjük. majd ismét lassan beszívjuk a levegőt , ezután ki. A lényeg a lassú és egyenletes légzés, nem hagyjuk, hogy a külső körülmények bezavarjanak. Ennyi az egészség titka. A zavartalan nyugalom, nem az őrjöngés, a kiabálás, az önuralom elvesztése. Ne másokon akarj uralkodni, hanem elsősorban magadon, legyen önuralmad, ott kezdődik minden. Ezzel befejeztem egy korszakot, jöhet a következő.
Innen jut eszembe, az Államkincstár valamit félreértett, mert nem levonni akart 10.2 milliárdot a főváros számlájáról, hanem éppen ellenkezőleg, ezért elnézést fog kérni és visszautalja azt az összeget. Ez fog történni.
Jó éjt, szép álmokat!