Ismétlés
Ismét megvettem Hajo Banzhaf Tarot kézikönyvét akárcsak kerek harminc évvel ezelőtt.
A mostaninak egy nagyon szép idézete van a legelső lapján, olyan, mintha csak én mondanám és én élném is ezt a két mondatot.
T.S. Eliot:
„Amit kezdetnek mondunk, az sokszor a vég,
És véget vetni annyi, mint kezdetet kijelölni.
A vég az, ahonnan elindulunk’
Rengetegszer hittem azt, hogy elkezdek valamit, de nem is tudtam róla, hogy az csak a vége volt valaminek az életemben, nem kezdet, csak egy hosszú-hosszúra nyúlt VÉGE!
Lehet, hogy a vége pedig valaminek a kezdete. Nagyon rég érzem azt, hogy vége az életemnek.
Harminc évvel ezelőtti időszakomra visszagondolva, annyira boldog voltam, tele szép nagy reményekkel és álmokkal. Nem is hiszem el, mennyire el lehet rabolni egy életet, az álmokat meg a reményeket. Már nem vagyok ugyanaz, aki voltam, mert ma benéztünk egy luxusautó szalonba is , de ahhoz sem volt kedvem, hogy próbaképpen beüljek egy ilyen csodás remekműbe, pedig piros volt, a kedvenc színem. Nagyon idegen lett tőlem ez a megálmodott világ, a kocsik világa. Az álmokkal és reményekkel együtt szertefoszlottak a motivációim is, az ambíciók.. Egész egyszerűen nem akarok semmit elérni és nem is sietek sehova, nincs honnan lekésni.
Pedig a harminc évvel ezelőtti tarot lapok figyelmeztettek, hogy rossz úton járok, nem megfelelő emberekkel veszem körül magam és semmi sem fog megvalósulni az álmokból. Úgy is lett.
Azt hangoztattam, a boldogságom , sikerem nem függ senkitől csak magamtól, erre bebizonyították nekem, hogy de igenis függ tőlük, mindenkitől akivel csak összefutok az életben.
Most újrakezdek mindent , de ismét azt kell mondanom, hogy nem függ a sorsom senkitől. Csak istentől és saját magamtól.
A könyvet a Kelyhek 3.- nál nyitottam fel, jól mutatja jelenlegi helyzetem. Megállok kicsit, ünneplem azt amit eddig is elértem. Pihenek, szusszanok egyet, ismerkedem, barátkozom új emberekkel. Erőt gyűjtök a következő életre, bárhol is legyen az, ahová a szél fúj.
Egy fórumba betelefonáló diplomás azt találta mondani, hogy ő is szépreményű 30-as volt a „rendszerváltáskor” nagy álmokkal, de a politika mindent keresztül húzott neki is. Hát igen, egyetértek. Erre azt találja mondani a végére, hogy ő bízik a politikusokban és várjunk még két évet, hogy mire lesz képes az ő új, kedvenc pártja! Ez egy diplomás, észkombájn? Most mondta az előbb, hogy hiába várt harminc évet, mert a politika az bizony tönkretesz mindent és mindenkit, erre a következő percben, mintha zakkant lenne, vagy emlékezet kiesése volna, netalán bipoláris , azt mondja, várjunk egy politikusra még két évet, hátha lesz valami jó is itt az országban! Ne várjunk esetleg még húszat inkább, vagy kétszázat? Várjunk, mindig csak várjunk másokra hátha lesz valami! Semmi nem lesz. Mindenki csak saját maga sorsának kovácsa, hiába vár másra, az a más is csak a saját pecsenyéjét fogja sütögetni.
Még egy ehhez hasonló történt velem is, azt üzente nekem valaki, hogy mióta megismert, azóta már jobban bízik az emberekben, visszajött a hite a jóban, a szeretetben. Érdekes, hogy én pont az ellenkező módon jártam vele, mióta megismertem, még inkább elment a bizalmam az emberek iránt, az optimizmusom is megreccsent egy kissé.
A hitem az nem, azt senki nem veheti el tőlem!
