Túl sok nekem

nem igaz, hogy csak annyit terhet kapunk, amennyit el bírunk viselni, én már nem bírom tovább.

Furcsát álmodtam éjjel, vagy hajnalban, ki tudja!. Egy erdős részen voltam, fákkal, hegyekkel, lehet, hogy pont Erdély volt, ahová sosem vágytam. Na, most álmomban mégis ott voltam, de a levegő az legalább tiszta és friss volt. Előbb egy jelenet játszódott le, a személyek gyorsan váltották egymást mellettem és körülöttem. Például elindultam sétára valakivel, mire odaértünk a célhoz, már valaki más volt mellettem. Én mindig állandó voltam, ugyanolyan, a személyek mellettem mindig cserélődtek. Kiderült, hogy alkalmatlan volt mind arra, hogy elkísérjen utamon. Gyengék, gyávák, jellemtelenek sokasága. Egy kutyát sem képesek megmenteni. Elmondom mi és hogyan történt. Sétáltunk párommal, nem tudom melyikkel, egy erdei ösvényen, ahol még mások is ezt tették. Sokunknak kísérőik voltak, négylábúak, kutyák. Egyszer csak azt vettem észre, hogy egy nő, akinek több kutyája is volt, egyet a kutyák közül lassan, álnok módon kioldott a pórázánál fogva és otthagyta szimatolni, látszott, hogy megszabadulna tőle, ilyen módon. A kutya észrevette és kétségbeesetten rohant utána. Szóltam a páromnak, aki, mire odaért a nőhöz, már egy másik személy volt, külsőre is, rászólt miért tette ezt, de erre érkezett egy másik férfi és képen törölte úgy, hogy elesett. Felállt és visszaütött, a támadó férfi erre vérző orral távozott. Ekkor láttam, hogy aki így elbánt vele, az a jelenlegi párom. Végigvitte az akciót és sikeresen le is zárta, a megfelelő partner számomra. Isten nem olyan partnert ad nekünk, aki nekünk tetszik, hanem aki a számunkra a legmegfelelőbb. Én is odarohantam, erre a földön már ismét nem ugyanaz a személy volt, erre nem is tudtam hozzászólni, mert idegen volt számomra. Gyorsan változtak az emberek körülöttem, miközben én mindig csak ugyanaz és ugyanolyan voltam. Végül rám maradt a kis fekete magyar fajta kutya, azt hiszem puli, akitől ilyen módon szabadult meg a gazdája. Hálás volt nekem a kis fekete , de csillogó szemeivel. Betértünk egy erdélyi fogadóba, a fogadós nagyon barátságos volt, nem csak a vendég fogadásához értett, hanem valahogy több volt annál. Mintha valami magasabb spirituális tanító lett volna. Közben kinéztem az ablakon és furcsa felhők jelentek meg az égen, amelyek leereszkedtek egészen a fenyőfák tüskés lombkoronájáig. Közben a fogadós rendkívül kedves volt velem és azt mondta, üdvözöl szeretettel újból, önáluk. Én nem igazán örültem, de szomorú sem voltam, csak egykedvű, ismét ott, ahol ha akarom, ha nem , de ott vagyok. Mi történt még? Valamitól tartottak, valaminek az érkezésétől, ezért megkértek, segítsek kitenni pár tükröt, amit nem szeret az illető érkező és egyben a tükör valamilyen jelzésként is szolgált. Furcsa, régi hadi szerkezetekkel egybegyártott tükör volt. Ha nem a megfelelő helyen fogtam, meg, akkor rugós módon kiugrott a helyéből egy hosszú pengéjű kés, amely a szembejövőt egyből leszúrta, ha közelített és hozzáért. Óvatos voltam a szerkezettel, ügyeltem, hogy ne kerüljek a penge nyomógombjához, a tükörbe sem nagyon akartam pillantani. Mégis, miután beállítottam a szerkezetet, kíváncsiságból, kellő távolságból belenéztem és akkor döbbentem meg igazán, nem is látszódtam benne, nem láttam magam!