Segíts magadon és isten is megsegít

Isten csak azokon tud segíteni, akik hozzáfordulnak segítségért, mély alázattal. De ez a szó, hogy alázat, nem mindenkinek ismert és nehezen is elsajátítható. Még egy mester is alázatos tud maradni, miután már mindent elért, ami elérhető, mégis istennel szemben alázatos. Mert még mindig nem tud annyit, amennyit isten tud.

Ha emberi erőben és összefogásban reménykedünk, kihagyva istent ebből még mindig nem tanultunk alázatot, sem jóindulatot. Nem tudunk elismerni, sem kérni azoktól, akik megérdemlik. Mi jobbnak tartjuk magunkat másoknál és előbbre valóbbnak. A másikat szidjuk, átkozzuk, már mindenki meghalt körülöttünk a szitkaink miatt, mégis folytatjuk azt, ami évtizedek óta nem vitt sehova csak a pusztulásba, a nyomorba, a pokolba. Én , bocsánat, de nem tartok azokkal, akik nem hisznek istenben és a vele szembeni alázatban. Én vagyok valaki, értékes vagyok, de ez nem az emberek elismeréséből született ez a valaki, hanem mert isten így alkotott meg engem, ilyenné tett. Méltónak talált erre. Nem elég, ha igazad van, meg is kell tudnod védeni az igazad. Kérj segítséget, ha egyedül nem megy. De nem úgy, hogy hangosan szidod az ellenfelet, hogy alázod embertársadat, hogy te vagy a főnök, a hangadó, a véleményvezér és más szóhoz sem juthat. Mindig elfeledjük, itt és mindenhol csak egy főnök lehet, és az nem ember. Ha így állnánk hozzá a bajainkhoz, már nagyon rég túl lennénk rajtuk. Már rég mindenki a saját kis földjén termesztene, saját kis állatait tenyésztené, saját kenyerét enné, gyümölcseit, zöldségeit, nem a szomszéd moslékát hordanák ide. Saját kenyerünket ennénk, ez azt is jelenti, hogy nem függnénk külföldi forrásoktól, mert meglennének a saját forrásaink. Lehet úgy is jó szomszédságban élni másokkal, hogy megtartjuk azt, ami a miénk, nem adunk el mindent és a magunk urai maradunk. Ők is ezt teszik, ha kicsit megállunk, a nagy hőbörgésben és csendben figyelünk. De a legkönnyebb a másikat lenézni, nos, amíg lenézünk másokat, addig épp elhúznak előttünk és jobban megy nekik a szekér mint nekünk. Mi hol tartunk? A szekerünk beragadva egy kátyúba már évtizedek óta, és nem tudunk kijönni onnan. A szekeret, az országot elhagyni a legkönnyebb választás, ahelyett, hogy közös erővel, vállvetve végre kimozdítanánk onnan. Egy pillanatba kerülne csak az egész. Már rég nem itt tartanánk….