Le akarsz győzni?

Akkor jobbnak kell lenned, mint én, de még nem találkoztam veled!

Azt mondod, hogy te sem találkoztál csapatodban nálad jobbal, ezért úgy gondolod, hogy neked kell folytatni az irányítást nem csak a kis szemétdombodon, hanem az országban is, meg ki tudja még az egész világ is bevillan neked , valahol ott hátul az agytörzsedben.

Ma kicsit nekem is sikerült felhúznom magam, mert odafigyeltem kicsit jobban, mi folyik a világban és nagyon nem értettem egyet vele. Felháborító az igazságtalanság, meg a versenynek az a formája, amelyben nem mindenki a saját kategóriájában indul. Az előnyök már induláskor nyomnak a latban és ezek az előnyök nem jogosak és nem érdemlegesek. Az nem járja, hogy valaki megjelenik a piacon egy saját új termékkel, de azt nem veszik figyelembe, sőt bojkottálják, majd csendben , a háttérben lemásolják és előrukkolnak vele mint sajátjukkal, akkor már jó és piacképes a termék? Na jót nevettem! Nem baj, menjünk tovább, az igazság majd megérkezik ő is menet közben, majd csatlakozik ő is ehhez az úthoz, amit életnek nevezünk, mert az élet már csak ilyen: rögös, rázós, egyszer fent és egyszer lent.

Most csak egy cikk vett rá, hogy írjak a kék színről, mint a siker színéről. Még azt is írták a cikkben, hogy nem a vörös meg a fekete, mint ahogy valaki gondolja (nem tudom ki gondolja így?), hanem a kék szín. Erre nekem rögtön az ötlött a fejembe, hogy a kék inkább a konformizmus színe. A konformista az a személy, aki inkább lemond saját egyéniségéről, saját gondolkodásmódjáról csak azért, hogy a társadalmi normáknak megfeleljen. Vakon teljesíti a felsőbb utasításokat, semmit önállóan, saját szabad akarata és elgondolása szerint nem cselekszik. Egy másik fengshuis cikkíró szerint pedig a szürke a konformizmus színe. Hát a szürke nem a konformizmus színe, hanem annak a színe, aki nem szeretne kitűnni a tömegből, a láthatatlan ember színe, aki beolvad a tömegbe és csak a háttérből figyel és onnan működik, nem vállal semmilyen főszerepet.

Ezt fontosnak tartottam tisztázni. Nekem például a kedvenc színem jelenleg a narancssárga feketével kombinálva, valahogy ebben érzem jól a bőrömben magam. Nem vagyok konformista, épp az ellenkezője vagyok, nonkonformista, és nem célom a beilleszkedés! Nem mondtam soha, hogy sikeres akarok lenni nem is kerestem soha magamnak a siker színeit. Én mindig önmagamat adom, bárhova megyek, bárkivel találkozom. Emlékszem, amikor még állásinterjúkra jártam, igyekeztek a munkaügyi tanácsadók kedvesen, óvatosan tanítani, hogy ne vöröset vegyek fel lehetőleg, mert az zavarhatja, felbosszanthatja a munkaadót. Sajnálom, de nem érdekelt. Most sem érdekel, milyen hatást váltok ki másokból. Ma, én gyanútlan, megosztottam egy facebook posztot úgy, hogy utána sem néztem annak, hogy kicsoda osztotta meg, csak azért mert egy festményről volt szó állítólag, amit ő festett és valamilyen gyerekeket támogató alapítványnak szánta a kép eladásából származó pénzt. Nagyon tetszett az ötlet és persze, miért ne támogatnánk bármivel amivel csak tudjuk az árva gyermekeket?. De aztán bevillant, hogy a kép mintha nem is kézzel lett volna festve, hanem inkább a mesterséges intelligencia műve volt és érdekes módon a képen szereplő nőnek a szeme csukva volt, nem látott, a fülén is valami úszósapka volt és a szája is be volt kötve, hogy ne tudjon beszélni. Ezért aztán töröltem, kidobtam a kukába. Van amit magamra veszek és sértőnek találok, aztán egyszerűen kidobom. Többször kaptam célzást, meg utalást, illetve jelzést , hogy miért nem szólalok meg, miért csak írogatok itt csendben, némán? Ha nincs mit és miért mondanom hangosan, akkor miért tenném? Ugyanazt nem fogom én is elmondani, amit már mások megtettek, sokan előttem is elmondtak! Ez az egyik ok, a másik pedig az, hogy nem veszem figyelembe a célzást, az utalást, sem a jeleket, ezek nem az én kommunikációs műfajom. Figyelmen kívül hagyom őket. A telepátiát is. Én reál szakos vagyok az életben, még ha a matematika nem is az erősségem. Velem közölni bármit is csak nyíltan, direktben, hozzám intézett szavakkal lehet és azt is csak egy „kérem” szóval a mondat elején. Különben nem történt semmi, átsiklom fölötte. Remélem ezzel a kis írással sikerült egy kis önéletrajzot megadnom magamról azok számára, akik szeretnének velem együtt dolgozni. Én nem alkalmazott vagyok, hanem együttműködő, egyenrangú partner bármiben. Más ajánlatot nem fogadok el! Sokat nevettek rajtam, de nem értem miért, nevetni jó, mostantól én is sokat fogok nevetni, az az érzésem.