Nincs mitől félni
Mi már megjártuk a poklot is, a Marianna – árkot is, innen már csak a felszínre vezet az út.
Orbán Viktor nekünk csodálatos vezető lett volna , ha azt a sok bölcs tudást nem ellenünk használja fel, hanem a sok külföldi politikai ellenfelünk ellen, akik ilyeneket megtettek a mieinkkel, mint abban a videóban, hogy főbe lövik a háborút vesztett honvédeinket. Attól nem kell félnünk, hogy majd megvéd minket, mert már bebizonyította eddig is, hogy semmitől sem védett meg minket, minden katasztrófába belevezetett: a 2010-es szakadékba, a devizások halálába, a külhoniak becsapásába és lepénzelésébe, a mi folyamatos kifosztásunkba, az unió pénzének megpumpolásába, a covid katasztrófa végrehajtásában. Csupa „jót” tett velünk , köszönjük, de ebből elég volt! Ha csak ránézek elfog valami rossz érzés, nem tudnám megmondani milyen, de valami taszító. Mi lenne, ha inkább ő menne le oda a Marianna-árokba? Elegünk van abból, hogy az ilyen jobboldali szellemiségű „vezetők” miatt mindig belesodródunk egy – egy háborúba, ráadásul mindig a vesztes oldalon. Mi nem akarunk többé vesztesek lenni! Vesztes, lelőtt honfitársainkat a halálba alázva és vérbe fagyva látni. Véreink nem arra valók, hogy a sárba legyenek taposva. Egy megoldás van erre, nem veszünk részt semmilyen háborúban és nekünk ők nem parancsolnak!Menjenek ők , személyesen háborúba , ha akarnak, mi innen nem megyünk sehová!
O. V.-nak a veszteség is felér egy győzelemmel. Hát majd meglátjuk milyen lesz a mosolya, amikor az eredményt megtudja.
Azért is mennie kell végleg ennek a velejéig romlott garnitúrának, mert ők nem mások, mint a második, vesztett világháború leszármazottai. Nem szó szerint és nem vér szerint, de elég, ha a téves eszméik szerint azok. A híres magyar jobboldal és az ő téves, az országot a bukásba és a nyomorúságba vezető eszméivel és visszataszító magatartásával. Magukat nemesnek és úrnak tartó senkiháziak! Az országunkra szégyent hozók baráti társasága, akik mindent pénzzel oldanak meg. Legyen, hogy az amit eddig pénzzel ilyen jól megoldottak, az mostantól legyen az ő végleges lezárásuk. Őket nem feloldani kell a bűneik alól, hanem végleg lezárni, a múlttal együtt!. Ők már csak a történelem egy régi és utolsó porosodó, rothadó lapja. Tűzre az elrontott történelmünkkel és kezdjünk egy új, tiszta üres könyvet, egy új fejezetet!
Elég abból, hogy magunkra úgy gondolunk, mint nyomorultakra! Nem vagyunk nyomorultak, hanem inkább egy felnövekvő , új magyar nemzedék, akire majd egyszer nagyon büszkén gondol vissza az utókor. Őket, a mostaniakat, a Horthy fajtákat el fogjuk felejteni, csak egy fájdalmas rossz emlék marad belőlük!🙏 Mi pedig hősök leszünk, újra dicső történelem lapok következnek, mi írjuk tele, nem akármivel, nem a vérünkkel, mert azt már adtuk, hanem a hitünkkel , a szeretetünkkel és a bátorságunkkal. Ezt a gonoszt legyőzni nem egyszerű, mert nem hétköznapi és nem szokványos, de nekünk ez is sikerülni fog könnyűszerrel. Tudjátok miért? Mert Isten is így akarja és áldását adja, Így legyen , Ámen!🥺😛❣️
