Frissítés

Nekem is frissült a szoftwearem ma a Lehel piacon. „Nem akarok foglalkozni vele” dologgal találkoztam ismét; Idős nénivel találkozott valaki és megkérdezte tőle : „Hogy vagy, babám? – Jól, köszönöm, csak öregszem. – jött a válasz. – Hány éves vagy, babám? – Hát most töltöm be a kilencven nem hallottam hányadik évemet.” Ránéztem a nénire, biztos igazat mondott, nem volt ő sem mai csirke. A 90 letöltött év itt a földi börtönben igencsak kirajzolódott rajta, az erei átütötték hófehér bőrét, lassan járt egy járókerettel, éppencsak össze nem rogyott. Mintha azért gyengült volna ennyire meg a szervezete, mert mindig egy külső támaszba kapaszkodott egész életében és arra támaszkodott és nem egy belső, elpusztíthatatlan erőre, egy energiára, amit egyes helyeken szentléleknek neveznek, más helyeken egyszerűen csak chi-nek. Földrajzi helye válogatja csupán.

Ez az esemény ismét arra késztetett, hogy újból elgondolkodjam azon, hogy érdemes -e ennyire sokáig élni, ha egyedül marad az ember idős korára? Mennyire szomorú lehet és magányos a néni egész nap és egész éjszaka alatt.

Csak úgy érdemes sokáig élni, ha fiatal tud maradni az ember és sosincs egyedül.

És nem érzem úgy, hogy túlfeszíteném a húrt, amikor írogatok fontos dolgokról itt a saját blogomban. Saját élet, saját idő és tapasztalat hozza létre a blogomat, mert én ritkán vagy inkább soha nem beszélek csak úgy a levegőbe.