Nem végleges
hanem minden változó. Ha azt mondja valaki , hogy minden csak lufi, mert az eredmények azt mutatják, akkor újra méréseket kell végezni és egy másik cégnek.
Eddig a hamis győzött mindig, mert a másik fél mindig becsületes volt. Mostantól mi is a másik fél, ugyanolyan módszerekhez folyamodhatunk mint a hamis, mert a hamissal hamisan kell bánni, a becsületessel becsületesen. A győztes hely megtartása mindennél fontosabb.
Hol rontják el ellenfeleink? Ott, hogy túlbuzgók, mindent akarnak és egyszerre, ezért sokat dolgoznak, sok mindennel foglalkoznak egyszerre. Kell nekik a pénz, minél több pénz. Gyűjtögető életmódot folytatnak, amit mások megdolgoznak, ők szépen összegyűjtik. A sok munka nem tesz jót az egészségnek, fáraszt, kimerít, nem kellene annyit dolgozni, csak a lényegre összpontosítani és egy mozdulattal megoldani, de erre nem mindenki képes, mert nem volt soha olyan helyzetben mint én például. Nem a sok munka a lényeg, hanem az eredmény. Az emberek mindig csak az eredményt látják, soha nem a rengeteg munkát, ami mögötte van.
Nem vagyok szomorú, ha nem engem választanak, hanem inkább az ellenfelemet. Legalább tisztán látok és nem hiszem el soha többé a felesleges szeretlek dumát. Szánalmas. Ezek az emberek hírből sem ismerik az őszinteséget, folyton hazudnak és még ők beszélnek rágalomról. Vannak tények is: hatalmas államadósság, eltűnt több ezer milliárdok amikor a kassza kulcsa nem a népnél volt, hanem náluk, kell ennél nagyobb bizonyíték?
Magyar Péter a legalkalmasabb ember, a megfelelő időben a megfelelő helyen van, kézben tudja tartani a dolgokat, de tudja ő is hogy egyedül nem megy, ezért mindannyiunknak segítenünk kell ott ahol éppen vagyunk és abban amiben csak tudunk. Csak közösen fog működni minden, nem csak egyetlen ember a felelős az országért, hanem mind azok vagyunk. Nem nagy munkában kell lenni, sem harcolni a 7 fejű sárkánnyal, hanem csak megtenni a megfelelő lépést amikor eljön a pillanat, azt tudni fogjuk mikor. Figyelmünk nem lankad, mindig résen leszünk, őrizzük a kivívott szabadságunkat, a magyarnak ez a legfontosabb fegyvere. Maradjunk szabadok.
