Folytatom, sőt bővítem

tevékenységem. Tanulok kommunikálni, mert az adósrabszolgaságom ideje alatt teljesen elszoktam a kommunikációtól. (nem tudom a kommunikációban miért két m betű van, de mindegy?!) Más nyelveket is tanulok közben. Én most aktivizálom magam, amíg más már a nyugdíjas éveire gondolva még inkább belehúz az aktivitásba a különbség köztünk csak a különböző motiváció. Engem nem az érdekel és motivál, hogy mi lesz velem, ha megöregszem és meggyengülök és tehetetlenül másokra szorulok, ha nem lesz elég nyugdíjam. Sosem érdekelt. De ez nem jelenti azt, hogy aki keményen megdolgozott a nyugdíjáért az ne kapja meg ami jár neki! De mi nem azért vagyunk itt, hogy megöregedjünk és meggyengüljünk, mert akivel ez történik, azzal nem tehet más a JÓISTEN, MINT HOGY ELŐBB VAGY UTÓBB MAGÁHOZ KELL HOGY SZÓLÍTSA. UGYANIS SEMMILYEN HASZNÁT NEM LÁTJA. Az öregedés meg a gyengülés a sátánt igazolja, azt hogy a sátán az Úr itt a földön nem isten. Isten ezt az antireklámot nem engedheti meg hogy propagálják túl sokáig, aztán véget vet neki.

Mikor megszülettünk szintén tehetetlenek voltunk, mégis túléltünk mindent, még azt is, ha a szüleink eldobtak maguktól. Miért, mert isten lelke vigyázott ránk. Mindig küldött segítőkész embereket, akik gondunkat viselték. Vannak ilyen emberek is a világon, akik szeretnek és tudnak is másokról gondoskodni, ők így vannak megalkotva. Mint ahogy szülőből is kétfajta van: a szülő-szülő és a nevelőszülő. Az egyik csak megszül és ott hagy, a másik meg felnevel. Nekem volt mindkettőből, szerencsére, az a jó ha valakinek két anyja van, de most hogy belegondolok, nekem három is volt! Inkább egy hármas, mint egy sem!

Azért nehéz az életünk itt a földön (nem mindenkinek), mert rendszerben élünk és nem szeretetben. A rendszer pedig mindig felülírja a szeretetet, pedig a szeretetnek kellene felülírni azt a hülye rendszert (meg aki kitalálta!)

Tegnap, hazafelé jövet ismét szem és fültanúja lehettem egy szőrnyűségnek ami engem mindig zavart. Az pedig ahogy bánunk egymással, ha tehetetlenek vagyunk és kiszolgáltatottak egymásnak. Mindegy milyen okból: például én is tehetetlen voltam mikor nem voltak hivatalos irataim ebben az országban. Találtam egy megmentőt, de sajnos, ő sem tudott uralkodni magán ezért megpróbált rajtam uralkodni és fogva tartani. Visszaélt a helyzetével és ennél fogva a felettem keletkezett hatalmával is!Nem perelem be, mert jót is tett velem. Nem állok rajta bosszút, mert istenre bízom a sorsát. Van amikor a kicsi gyerek kerül kiszolgáltatott helyzetbe. Ez akkor történhet meg, ha a szülei nem kívánják őt a világra hozni, csak a szexet kívánták. Vagy odaviszik nagyszülőkhőz felnevelkedni, vagy a rosszabb változat, ott hagyják egy kórház inkubátorában. Bocsánat van ennél is rosszabb: megölik! Nagyon rossz gyermekként is kiszolgáltatottnak lenni, lásd Szőlő utcai történések!. Senki sem tehet arról, hogy odakerül, arról pedig főleg nem, hogy utána még rosszabb a sorsa, mert valaki úgy dönt a sorsukról, hogy még rosszabb legyen és a gyereknevelő intézetből a börtönbe küldi őket. Hallatlan! Tiszta Charles Dickens regény az a történet, nem kívánom senkinek!

Tehát ott tartottam, hogy hazafelé tartottam, amikor egyszer csak egy fiatalabb hölgyet láttam egy idősebb úriemberrel lassan baktatni. Az úriember idős volt, fehér hajú és bottal járt. A nadrágja ülepén gyanús sötét folt tünedezett elő mikor lépett. Semmi szégyellnivaló nincs az öregkori gyengeségben, inkább nagyon bosszantó és kellemetlen, szívfacsaró, mennyire nem vagyunk urai a saját testünknek! Szükségünk van egy fizikai támaszra! Ha ez nem Isten, akkor marad az ember, az pedig nem mindig a legkedvesebb és leghatékonyabb segítőtárs, mert ő is csak ember és az ő képességei is csak korlátoltak és nem végtelenek mint istennek. Sürgette az idős bácsit, hogy haladjon hamarabb, az öreg pedig szegény próbált gyorsabban lépkedni miközben azt mondogatta szinte sírva, könyörögve, hogy menne ő gyorsabban, de sajnos nem képes rá. Milyen megalázó lehetett ez neki! Ezért jó az, ha amikor kicsi a gyerekünk és ő is korlátozott még a mozgásban meg mindenben, akkor szépen bánunk vele, nem durváskodunk és türelmetlenkedünk vele. Nem kiabálunk vele, nem parancsolgatunk neki!

Nálam csak két út lehetséges vagy szeretek valakit vagy nem. Nem játszom meg ha nem szeretek valakit. Mert ha csak eljátsszuk a családi szerepeket, akkor ez várható a későbbiekben. Rosszul bántak velünk a szüleink kiskorunkban? Na, amikor mi leszünk idősek és magatehetetlenek, akkor meg ők fognak fantasztikusan bántóan és lélekölően bánni velünk! Ezt nem kerülhetjük el! Nem kívánom senkinek. Én is csak azt tudom adni a szülőnek, amit ő nyújtott nekem. Ha nem gondoskodott rólam, amikor kicsi voltam és tehetetlen, akkor én sem kell gondoskodjam róla mikor ő idős és tehetetlen! Ez jogos nem? Lehetnék én nagylelkű és megmutatni mennyire Teréz anya vagyok, de nem vagyok az a típus! Én nem a látszatért élek, sem azért, hogy az embereknek jó véleménye legyen rólam, hogy lám milyen jó kislány valaki, miközben lelkileg beledöglök a segítségnyújtásba, mert a hátam közepére sem kívánom az ilyen engem elhanyagolós szülőt, akitől aztán nyugodtan fel is dobhattam volna bármikor a pacskert. Na nem!, – én nem idegeskedem fölöslegesen fölösleges dolgokon, engem nem olyan fából faragtak. Én messze elgurultam attól a bizonyos fától!

Egy a lényege ennek a mostani mondanivalómnak: ha istenben vagy, akkor van méltóságod és nem szorulsz rá olyan emberek „segítségére” akiknek csak púp vagy a hátán, vagy csak átvernek mint „valamit” a palánkon. A méltóság a legfontosabb emberi tulajdonság, ne alázkodjunk meg senki előtt, semmiért, mert ha csak egyszer is megtesszük, örökké rabszolgák leszünk, vagy adósok! Amit szeretetből kapunk vagy adunk, az ingyen van azért nem kell megalázkodnunk, sem adósokká válnunk és a méltóságunkat is megőrizhetjük. Ne a rendszer diktáljon, hanem a szeretet. A szeretet ingyen van, a rendszer pedig az életedbe kerül előbb vagy utóbb, te választasz.

Én a méltóságot választom, ha belehalok is, maradok büszke, önálló és független, isten engem úgy segítsen, ámen!