A hírnév kötelez

Mikor kicsi gyerek voltam , azt gondoltam milyen jó lehet annak, aki valamilyen celeb, híresség. Biztosan mindenki ismeri és szereti, nincs semmi gondja az életben, minden segítséget megkap az emberektől. De felnőttem és megláttam mások példáján keresztül, hogy ez nem így van. Természetesen nem a saját példámról beszélek, mert én nem lettem híres, sem celeb, de nem is bánom. Sokkal jobban érzem magam a bőrömben így, ahogy most vagyok. Nekem nem kell segítség , ki mondta, hogy segítségre van szükségem? Valahogy érthetőbben kellene fogalmazzak, mert mindig mindenki félreérti minden szavamat! Nekem azt tanácsolta valaki, hogy kérjek segítséget, ha nem tudnám hogyan és merre tovább, én meg azt mondtam, hogy nem szoktam segítséget kérni, megtalálom a saját utam, köszönöm, ahhoz nem kell segítség!

A hírességekre visszatérve, egyikük félreértett szintén valamit, amit írtam és most duzzog én meg már csak röhögök mindenen. Nem nevetek, ahogy szépen illik, hanem röhögök. Direkt nem akartam kiírni, hogy kikre gondoltam , kik az ellenségeim, hogy nehogy azt gondolja, hogy ő is közéjük tartozik, erre pont azt értem el ezzel, hogy ő is úgy gondolja, hogy az ellenségemnek tartom. Ezért nem jó hírességnek lenni, mert azt gondolja, mindenki ővele foglalkozik, hát én nem! Nem nagyon érdekel a témája, amivel foglalkozik és ő sem., de nem akarom feleslegesen megbántani az egóját, ami már úgy ráégett a személyiségére, mint egy maszk és most már nem tud leválni róla soha. Szánalmas látni amint egy idő elteltével valaki teljesen azonosul azzal amivel foglalkozik, teljesen azzá válik, és már nem önmaga, hanem az a szerep vagy szereplő, amit felvállalt a társadalom előtt. Ez bizony erős megfelelési kényszer és nem tud már élni nélküle. Ha abba kellene hagynia, abba bele is halna, szegény. Ilyen ha munka közben híressé, valakivé válik az emberek szemében, utána már nem tudja abbahagyni. Nem szabad, mert így csak egy majom a zárkában, amelyik néha megrázza a ketrecét, hátha ki tud szabadulni, de sajnos onnan nincs szabadulás. Főleg egy olyan, akiről már szinte mindenki hallott, az már soha nem lesz szabad, mint gyerekkorában például, mikor még csak álmodozott arról, hogy egyszer csak nagy ember lesz belőle.

Azért nem neveztem meg az ellenségeimet, mert ők már rég a múlté és már nincs dolgom velük. Minek bolygassam fel újra meg újra a múltat, amit legjobb inkább lezárni, mint egy koporsót. A múlt idő, az már halott idő és én nem szeretem bolygatni a holtakat, inkább eltemetni jobb. Ami halott, azt temessük el! Egyetlen élő van, az a jel-en. A jelen vagyunk.

Szóval a hírnév is megkötöz, akár bármilyen más szerződés. Akinek fontos az emberek véleménye, az sohasem lehet szabad és nem is lesz az. Hiába gazdag, hiába híres, de nem szabad!

Én szabad vagyok, ahhoz nem fér kétség, és nem gyötörnek olyan gondolatok, hogy jaj mi lesz, ha majd egyszer mindenki elfelejt! Na és? Nem is járok az eszükben, nem tudnak elfelejteni. ez csúcs érzés ez a szabadság érzés. Viszont ezt meg egy híresség nem érzi. Csak akkor szabad egy híresség, ha egy kicsit néha kiengedheti a feszültséget magából, ami sokszor narkózáshoz vezet. Na, ha felszív néha egy csíkot, akkor végre elönti kicsit az a jóleső, melengető érzés, hogy végre ő is szabad lehet és végtelenül laza. Mert a hétköznapokban nem engedheti meg magának ezt az érzést.

De csak ha egyszerűen kimész az utcára, vagy a boltba, vagy meglátogatsz valakit a kórházban már akkor sem lehetsz szabad, csakis szabálykövető meg illemtudó. Egy jól nevelt ember tud viselkedni, anélkül hogy másokat zavarna vele. Ha kimész az utcára, máris szabálykövetővé válsz, mert ha nem akarod, hogy elüssön egy autó, vagy ütközz egy másikkal, akkor betartod a Kresz szabályait. Ugyanígy az emberi írott és íratlan szabályokat is érdemes betartani , de ez nem jelent bratyizást, csak normális, civilizált viselkedést, mert nem vagyunk magányos ősemberek a barlangunkban. Néha ki is kell jönnünk onnan, mert nem túl egészséges az állandó böjtölés. Főleg, akinek nincs másnapra egy kenyérre valója sem, annak aztán eszébe sem jutna az az őrültség, hogy egy kicsit kihagyja a vacsorát vagy az ebédet, mert neki épp az a gondja, hogy kénytelen kihagyni az ebédet is meg a vacsorát is és nem jókedvében teszi! Ide jutottunk sokan mert tátott szájjal figyeltünk bátor, vakmerő és vállalkozó egyéniségeket, majd rájuk bíztuk a sorsunkat, hogy irányítsanak ők, mert mi nem értünk ehhez. Ők sem, de legalább van annyi önbizalmuk, mint másik hatnak.

Már kicsit unalmasnak találom, hogy még magyarázkodom is az ellenségeimnek, vagy azoknak, akik annak hiszik magukat. Nem magyarázok meg többé senkinek semmit, hogy mit miért és hogyan teszek, sem a tervemet nem tárom a világ elé. Legyen elég az, hogy élem a saját életemet, amihez senkinek semmi köze és csak akkor válaszoljon, ha kérdezem. Nem vagyok beképzelt ember csak nem szeretem, ha beleszólnak a dolgaimba, azt nem hagyom! Már nem vagyok gyerek, kinőttem a dedósok klubjából, szeretem én egyedül eldönteni mi jó nekem, vagy mi nem és nem a KÖZÖSSÉGI SZELLEMET követni, amit jól kiengedtek a palackból. Most már visszaszuszakolnák oda, de nem megy. Előbb kellett volna gondolkozni. De ez már itt tiszta Vadnyugat , előbb lövünk aztán kérdezünk ? Ha-Ha