A kutya hűségéről

Vannak emberek, akiket azért jegyeznek meg, hogy jót tegyenek velük, másokat pedig azért, hogy rosszat. Nem szeretnék senki listáján szerepelni sem a jóért sem a rosszért soron következni.

Tiszta lappal indulok most és vége miden rossznak. Úgy voltam megjegyezve, hogy kaptam a rosszat folyamatosan még úgy is, hogy nem ártottam senkinek. De szemet szúrtam sokaknak. Azt gondolják sokan, most engem csak a bosszú érdekel, – gondoljanak , amit akarnak. Sosem érdekelt mit gondolnak arról, hogy én mit gondolok. Nem tudnak az én fejemmel gondolkodni, ahogy én sem tudok , de nem is akarok az övékével.

Nem tudom, hogy jut épeszű emberek eszébe annyira leértékelni más emberek érzelmi intelligenciáját, hogy azt gondolják, befolyásolni tudják mesterkélt módon. Kitalálnak történeteket, hazudnak szerelmet, vagy hízelegnek. Majd, ha azt gondolják, a halacska bekapta a csalit, majd kihalásszák a vízből és ezzel megölik. Ez nem jutott eszükbe a nagy halászoknak, a nagy emberiség megmentőinek, hogy ha egy élőlényt kihalásznak a maga megszokott környezetéből, azzal csak megölik? A halnak nem tehetsz jót azzal, ha kihalászod az éltető vízből, mert utána hamarosan megfullad. Úgyhogy ne jöjjön nekem senki azzal a bugyuta dumával, hogy Jézus azzal mentette az embereket, hogy kihalászni próbálta őket a népek tengeréből. Baromság, lebutított közönségnek. De nem minden közönség vevő rá és nem minden halacska harap a belógatott kukacra. Vannak halak, amelyek kifejezetten kerülik a kukacot, nem szeretik. Maradnak inkább a vízben, még akkor is, ha az eléggé zavaros mostanság. Az, mert mindig vannak, akik felkavarják az álló vizet. Azok, akik unatkoznak úgy gondolják miért ne kavarjunk egy kis botrányt, legyen egy kis hírnevünk, nem számít kit kell ezért bemocskolni vagy tönkretenni? Vannak ilyen emberek, nem?

A kutyákról szerettem volna egy saját tapasztalatból annyit elmondani, hogy mindenek ők csak nem hűségesek. A hűség az csak a látszat. Nagyon jó színészek, tudják, melyik arcukat kell mutatniuk a gazdinak, akitől függ az életük. Régebb meséltem, hogy mindig elsétáltunk a párommal egy kertes ház előtt és ott mindig barátkoztunk, néha csak üdvözöltük, máskor meg is simogattunk egy aranyos tacskó kutyust. És hogy egyszer kint találtuk az utcán és féltünk nehogy elüsse egy arra közlekedő autó ezért azt mondtuk neki, hogy menj be szépen a helyedre! Erre aztán nagyon megsértődött és egy évig hiába jártunk továbbra is arra a környékre és sétáltunk el a háza előtt, duzzogott ránk és nem is jött oda üdvözölni. Nagyon megharagudott ránk amiatt, hogy mondtuk neki, menjen a helyére. Aztán eltelt egy olyan év és lassan feloldódott és ismét odajött hozzánk, vége lett a harag idejének, elfelejtette vagy megbocsátotta nekünk. Mostanában viszont nagyon furcsa dolog történt és elmondhatom, hogy most én haragudtam meg rá és most én vagyok megsértődve, azt hiszem legalább egy évig arra felé sem megyek! Úgy kell elképzelni, hogy ismét bementünk az utcájába és meglepő, de ismét kint volt, kapun kívül, ki volt engedve és szabadon szimatolt, pisilt, majd megfordult és elkezdte földdel eltüntetni a nyomait. Majdhogynem ránk rúgta a földet! Jól látott minket a társammal , de úgy tett, mintha nem is ismerne, mert most büszke volt rá, hogy ő szabad és mi nem vagyunk az ő gazdái, tehát bebizonyította, hogy magasból tesz ránk. Nem öreg kutya, betegnek sem tűnt, egyszerűen eljátszotta, hogy nem is ismer, csak azért, hogy nehogy beküldjük újra a házba, vagyis az udvarba! Ennyire okos és ennyire fontos neki a szabadság! Ha a szabadsága veszélybe kerül inkább oda a barátság is! Ez igen, ez nem semmi egy kutyától. Nagyon intelligens, akár egy ember. Sok kutyával találkoztunk még ezen kívül, akik , ha egy mód volt rá, mindig hozzánk húztak, voltak, akik addig addig szaglásztak, közeledtek felénk, amíg a gazdi hatóköréből kikerülve oda tudtak szaladni hozzánk egy kis simire. Valahogy úgy oldották meg, hogy azért a gazdi se haragudjon meg, vissza is tudjanak menni a megcsalás után, de azért velünk is baráti, lelki kontaktusba tudjanak kerülni. Igen, ilyenek a kutyák, meg némely férfiak is. Mennyivel őszintébbek a macskák. Ők nem játsszák meg magukat, ha valaki nem tetszik nekik, nem mennek oda. Nem tesznek érdekből semmit, ők nem várják senkitől sem, hogy enni adjanak , sem hogy kiszabadítsák valahonnan, sem hogy fedelet a fejük fölé, vagy tálcán mindent az orruk elé. A kutyák cserébe azért eljátsszák nekünk, hogy csodálnak, hűségesek és szolgálnak minket életük végéig. Aztán az első kanyarban, ha több és jobb falatokat ad nekik valaki, máris csak a porfelhő marad a nyomukban. Már ott sincsenek. Már tengeren túl vannak, ott ahol kolbászból a kerítés, legalábbis ezzel csábítják oda őket. Ott meg majd simán éhen halnak. Nem tudom sajnálni őket.