A legendák örökké élnek
Ma találkoztunk egy élő legendával: Zámbó Sanyi, Újpest örökös focilegendája.
Miért nem a saját értékeinkhez ragaszkodunk, ami a miénk? Miért ahhoz ragaszkodunk, ami külföldi, ami idegen a mi kultúránktól? Legyünk azok, akik vagyunk! Keletről érkeztek őseink, de ezzel semmi baj nincs, mert nem az számít honnan jöttünk, hanem csak az, hogy merre tartunk. Becsületes emberek legyünk, tisztelettudók és egyenesek, legyen büszkeségünk és tartásunk, mert van mire!
Szeretném szétoszlatni azt a téveszmét, amit politikusok szórtak szét az egyszerű embereknek, mely szerint a migránsok, vagy a külhoni magyarok, akik hazánkba érkeznek csak elveszik tőlünk a munkát, a pénzt, az anyagiakat. Nem ők vesznek el tőlünk, és előlünk minden lehetőséget, mert ők semmiről nem tehetnek és semmilyen forráshoz hozzá nem férhetnek. Mindig a mindenkori kormány dönt arról, hogy az anyagi javakat hogyan osztja szét és a társadalmat ezáltal meg! Mindig a kormánytól függ, hogy kinek mennyi jut azután, hogy ő már rendbe tette saját magát. Először ő, az állam, csak azután következünk mi is, ha még jut nekünk is az utolsó kis tortaszelet utolsó kis morzsáiból. Mert igaz az a mondás, hogy járni jár mindenkinek, csak már nem jut. Ez van. Aki nem eléggé élelmes és törtető, az a személy bizony lemarad.
