Bók és Irány
A bókot már megkaptam tegnap. A legnagyobb bók egy 50 +-nak ha egy 20 éves vagy tini, vagy harmincas rendkívül féltékenyen nyilvánul meg vele szemben. Például véletlenül lelépi a haját az embernek. Nem mondták még a mai fiataloknak, hogy sehol sem tesszük fel a lábunkat sem a fejtámlára, sem az asztalra? Jó, akkor most mondom.
A hatalomban levők most szolgáltatások és vagy pénzek megvonásával akarják stresszelni, korlátozni az akaratunkat, saját, szabad akaratunkat azzal, hogy meg megvonják tőlünk, hadd lássák mire megyünk nélkülük. Ismét őket érheti a nagyobb meglepetés (ilyeneket velem is csináltak rokonaim), mert mi megoldjuk nélkülük is, meg a pénzük nélkül is és mindig túléljük. Addig, amíg rá nem jövünk, hogy bizony nagyon jól megvagyunk nélkülük is. Akkor aztán majd mi fogjuk megnézni őket, hogy: na most mit csináltok Ti, ha nincs szükségünk rátok? Miből és hogyan fogtok megélni? Ja, hogy már van sok pénzetek és nincs is szükségetek ránk többé? Sebaj, legyen meg a saját pénzetek,nekünk meg a sajátunk, aztán úgyis mi vagyunk többen ezen a bolygón, ti lesztek kisebbségben nem mi. Ti álltok majd vesztésre nem mi. Ennyi. Játszani,versenyezni akartok? Kössétek fel jól a textilt!