Blog

Boldogság titkai

Legalábbis az ÉN boldogságom titkait fogom most taglalni és az ÉN receptemet bemutatni. Mindenkinek más a receptje és én ezt elfogadom, én csak a magam nevében tudok beszélni róla.

A boldogtalanság okai ezek a beletörődés és a helyzetünkkel való visszaélés, maximális kihasználás. A mérések, a versenyek, a vagyonok felhalmozása, a perverz, beteges testi kontaktusok, amit szexnek nevezünk. Ezek mind a lelkünk kiégéséhez vezetnek és nem marad más belőlünk csak valóban por meg hamu, ezek vagyunk mi.

A legnagyobb bűnnek tartom a pénz túlértékelését az életünkben, azt, hogy mindent attól teszünk függővé. A pénz elérése nem lehet cél, mert az csak egy eszköz, egy értéktelen fémdarab vagy egy papírfecni, attól függően, hogy mit nyomtatunk rá. Sose néztem végig „A szürke ötven árnyalata” c. filmet, most tegnap este nagy elhatározásra jutottam, hogy na most bármi lesz megnézem, sőt a páromat is rávettem, hogy most nézzük meg együtt, mitől volt ez a film az elmúlt évtizedben akkora nagy szám az egész világon. Hát ez valami rettenetes volt, mert már nem ugyanazokkal a romlottsághoz szokott szemeimmel néztem, hanem mint aki először lát ilyesmit és tényleg elborzadtam. Vicces, hogy a párom, aki férfi, ő is az első reklámnál felállt és odalopózott csendben inkább a számítógépéhez, kérdésemre azt válaszolva, van ennél fontosabb, amit megnézzen, nem igazán köti le a figyelmét ez a marhaság. Nekem nem marhaság volt, hanem szentségtörés, a női nem megalázása és méltóságának a sárba tiprása. A baj az, hogy vannak ilyen nők, akik le tudják vetkőzni a gátlásaikat, ha pénzt látnak. Még ha titokban kettesben tennék, az is bűn lenne, de nyilvánosan tették ezt filmkészítés közben. Nem találok szavakat az undortól. Magamtól is megundorodtam, újra meg újra, úgy hogy inkább nem néztem meg most, ezúttal sem a filmet. Elég volt ebből. Bizonyos emberektől tényleg jobb, ha távol tartjuk magunkat, mert szó szerint megrontanak. Minden ott romlik el, amikor elveszítjük az ártatlanságunkat és sajnos mindig a férfiak a megrontók.(Igaz, elismerem elhangzott a filmben az is, hogy férfit meg egy NŐ rontotta meg, az édesanyja barátnője. Ez is undorító, mondhatom!) Ha nem lenne szex, tovább élhetnénk ezen a földön és fiatalságunkat is megőrizhetnénk. De aki a bűnben tobzódik nincs ahogy ezt a célt elérje. Megkóstoltatják velünk a testi örömöket és sokaknak, a többségnek annyira bejön ez a dolog, ez az élvezet, hogy nem képes lemondani róla. Nem a gyereknemzés céljából űzik a szexet, hanem az élvezetek miatt. Ez betegség. Ezért akkora nagy bűn ami történt Magyarországon is az intézetis gyerekekkel. Megrontották őket, méghozzá erőszakkal és kényszerrel. Novák Katalin pedig felmentett a megrontók közül egyet. Ilyent csak az tesz, aki vagy teljesen alávetett a perverz, gonosz hatalomnak, vagy teljesen hiányzik belőle a lelkiismeret és a bűntudat, nem is tudja mit jelentenek ezek a fogalmak.

Megértem én, hogy nem mindenki akar fiatal maradni, meg ártatlan (én sem vagyok az), és sokáig élni sem, de azért az mégiscsak vérlázító, hogy annyira elterjedt a bűn, mint a lepra és még esélyük sincs azoknak túlélni, akik esetleg áhítóznának erre.

Az én boldogságom receptje: nem érdekel semmilyen külső, másoktól származó vélemény arról, hogy én milyen vagyok, vagy milyennek kellene lennem. Vagyok, amilyen vagyok, amilyennek lettem teremtve és aszerint is élek. Semmit nem titkolok és nem szégyellek. Mindent, majdnem mindent én is kipróbáltam, még szexben is. Kikötőzésig nem jutottam el, mert nincsenek bennem szadó-mazó hajlamok, nem szeretek sem megalázkodni, sem másokat megalázni én mindenben a méltóság megőrzésének híve vagyok meg az egyenjogúságé. Ezért is nem bírtam végignézni a fentebb említett filmet.

Továbbá nem érdekelnek a számok, vagy méretek, hogy hány kg-nak kellene lennem, hány cm magassághoz meg ilyenek. Nekem például az arcom két oldala sem szimmetrikus, egyik szemöldököm nem akkora hosszúságú mint a másik és nem is ugyan úgy ívelt, egyik felugró ívű, mint egy kérdőjel például. Most mit tegyek, ez van. Az eltelt éveimről nem is beszélve, én nem években mérem a fiatalságot, nem attól függ, ki hány éves, hogy mennyire fiatal tud maradni, mennyire gyermeki. Nem a test a lényeg, hogyan néz ki, hanem ami belül van, az számít igazán. Kis koromban sokat számított nekem mások rólam alkotott véleménye és majdnem megöltem magam, annyira nem voltam megfelelő a világban dívó standardoknak. Külsőre sem és tehetségben sem, nem feleltem meg semmire sem amit elvártak volna tőlem. Mihasznának éreztem magam. Nem tudom kik által vannak felállítva a szabályok, de gondolom férfiak által, mert ők szoktak mindig mindent felállítani, a tanügyi rendszerben, mely szerint mit kell tudni egy gyereknek, ráadásul a kislánynak és kisfiúnak egyaránt, hogy ebben a világban érettségizett lehessen, utána meg egyetemre mehessen. Kötelezően, ha arra született, ha nem, mindent tudnunk kell a gyökökről, meg a mértani alakzatokról és azok szögeiről. Nem tartom korrektnek sem normálisnak sem természetesnek, valamint megalapozottnak ezt az elvárást. Van akiből festő lesz, neki mi szüksége van bonyolult matematikai számításokra az életben, anélkül is tud majd szépeket festeni. Minden gyereket saját adottságai szerint kellene képezni, hogy tényleg a hivatását be tudja tölteni és nem akadályozni, meg hátráltatni egészen addig, amíg már semmire sem alkalmas, még azt a képességét is kiölik belőle, ami még hasznosítható lett volna és a megélhetését szolgálhatta volna. Rossz a tanügyi rendszerünk! Nem fejleszt és felkészít, hanem csak átmos és ellehetetlenít.

Nem egymást kellene csodálnunk és felmagasztalnunk, mert ez megtévesztéshez vezet. A képességeink nem saját magunknak köszönhetőek, hanem az anyatermészetnek, aki megalkotott ilyenre , amilyenek vagyunk. Őt kellene ezért tisztelnünk és csodálnunk, amiért ilyenekre képes és neki kellene hálásak lennünk nem egymásnak, ahogy osztogatjuk a díjakat és kitüntetéseket.Én nagyon boldog vagyok minden elismerés és díj nélkül is.

A kimutatások csak arra valók, hogy magunkat is meg mindenki mást is megtévesszünk velük. Itt van például ez a jó kis választási kampány, ami megelőzte a nagy választást. A fidesz többek között ennek a szemfényvesztésnek is köszönheti a vereségét. Addig hitegetett mindenkit arról, hogy mennyire sokan vannak az ő oldalán, embereket buszoztatott a helyszínekre, ahol fellépett, míg még ő maga is elhitte, hogy ezzel a nagy megtévesztő munkával sikerülni fog. De semmi sem marad meg, ami nem a valóságon alapul. A hamis , üres dolgoknak helye nincs a realitások talaján és most ott élünk, nem a levegőben, ahol röpködnek a szavak, a számok és bármilyen hazugságot be le lehet kiáltani az éterbe, mert az szentírásnak minősül, ha egyszer ő mondja. De ki ő, nem isten, ő is csak egy ember. Ennyi a titok!