Bukott világ

a keresztény hitvallás szerint. Rendben, de akkor miért törik magukat annyira a keresztények, hogy övék legyen ez a bukott világ? Ennyire ragaszkodnak a bukáshoz? Nincs csak ez az egy életünk talán? – akkor miért vallják be a szerelmüket azzal a papok , hogy szeretnek nem csak ebben az életben, hanem minden leszületésükben ha találkoznának szerelmükkel? Tipikus keresztény szokás, hogy egyet hirdet, egy igét, aztán teljesen az ellenkezőjét teszi. Skizofrén.

Ha már a vallásról van szó inkább hallgatok egy Németh Sándort, aki ha könyvből is tudja amit mond nem saját tapasztalatból, de legalább nem próbálja Jézus beszédeit a maga képére formálni, hogy az neki legyen előnyös és csak őt magasztalja fel. Az alternatív podcastok és újonnan megjelenő videók ebben a témában semmitmondóak és jelentéktelenek, hatástalanok, legalábbis rám nézve.

A rengeteg mostanában megjelenő kártyajós is egyszerűen szédítő, akkor teszünk jót magunkkal, ha figyelmen kívül hagyjuk őket. Inkább káros az, ha csoportos energiának vetik a lapokat, mert ilyen egyszerűen nincs. Egyik ember energiája sem hasonlít a másikéra és nem is lehet egybegyúrni, mert akkor csak valami káosz, valami massza keletkezik belőle és senki sem kapja meg az ő saját energiájára a választ. Nincs kollektív tudat, sem energia, sem felelősség, sem sors! Csak egyéni sors van, azt pedig nem lehet kollektív módon rendezni! Mint ahogy nem lehetett megvalósítani a nagy kommunizmust sem a Szovjetunióban, meg Európa keleti blokkjában. Ugyanígy nem lehet egy munkaügyi központ által szervezett csoportos képzésben sem elérni, hogy a munkáltató a mi személyünket válassza, ha ő nem így akarja. Mikor a sorsunk egy másik ember akaratától kell hogy függjön, megette a fene az egészet. Én ebből nem kérek! Nem fogok úgy táncolni, ahogy más nekem fütyül! Persze, az együttműködést nem tagadom meg, azt sehogy sem lehet rám fogni. Meghagyom a cirkuszt másnak. Az állam csak azt kapja majd tőlem, amit ő is tett velem. Ha csak kihasznált, én is ki fogom használni őt és nem tehet semmit ellene. Használjuk egymást.

Mindennel így megy ez : elindul egy akció, arra válaszként érkezik mindig a reakció. Amilyen az Adjon Isten, olyan lesz a Fogadj Isten!

Azok az erdélyi fiúk! Elárulták nekem, hogy mi volt a céljuk velem, most másodszor is. Hát a bosszú. Hogy én is érezzem azt, amit ők éreztek, amikor őket elhagytam. Vajon miért kellett elhagyjam őket, egyenként? Talán mert nem lehet velük együtt élni. Hiába követnek ide is, mert itt sem változik semmi. Nem a helyet kellene változtatniuk, hanem a betokosodott gondolkodásukon és a magatartásukon. Megtanulniuk, hogy ha nem tisztelik egy másik ember határait és magánszféráját, akkor esélyük sincs egészséges, normális emberi kapcsolatokra. Úgy fognak lepattanni rólam a próbálkozásaikkal, mint tűzfalról a kártékony behatolók. Azok után, amiben részem volt általuk, még csak egy esélyt sem adok egynek sem közülük semmilyen interakcióra. Figyelmi körömön nagyon kívül esnek. Eleve az, hogy tudatták velem, rossz szándékkal közeledtek, kizárja a lehetőségét bármilyen kapcsolatfelvételnek. Köszönöm, hogy elárultátok magatokat!

Nem tudom még mit szerettem volna ehhez a témához hozzáfűzni, talán csak azt, hogy tényleg elhiszi valaki azt, hogy árthat valakinek úgy, hogy utána csak annyit mond bocsánat és ezután elvárja, hogy az a másik úgy tegyen mintha semmi nem történt volna és még szeresse is? Húha, ez már tényleg a sötét középkor. Ti még tényleg ott ragadtatok benne!

Inkább próbáljátok megtanulni, hogy amit kaptatok, jót vagy rosszat, valószínűleg megérdemeltétek és próbáljátok elfogadni, hogy nem mindig van igazatok és nem mindig nektek kell győzni. Valamint azt is, hogy a bosszú nem a ti dolgotok, hanem Isten kiváltsága. Meg néha hallgatni jobb és okosabb, mind hülyeségeket fecsegni fennhangon , nyilvánosan. Én ezeket már mind megtanultam és bölcsen hallgatok amiről kell és csak olyankor szólalok meg amikor kell és azt teszem amit kell, nem pedig azt amit elvártok tőlem. Ha hazudtatok nekem eddig, akkor mostantól én is hazudni fogok nektek. Azt hittétek kiismertetek és most már tudtok kezelni, mint egy idomítható kezesbárányt. A kezelésre nem én szorulok, hanem ti!. Forduljatok ti kezelőorvosotokhoz, mert túl sokat képzeltetek magatokról. Azt hittétek, nektek mindent szabad. Nem, azért mindent nem, és hamarosan bele is ütköztök a korlátaitokba. Hajrá, fiúk, húzzatok csak bele, itt vagyok!