Elfogatóparancs az akkor is az

De most másról szeretnék írni.Mennyire szomorú az amikor éppen egy olyan ember lepleződött le előttünk aki úgy adja elő magát, mint aki valamilyen jótékony és önzetlen küldetést (missziót) teljesít, de közben senkit sem szeret igazán saját magán kívül. De azt annyira szereti, hogy már attól is teljesen magán kívül van! Már kivetkőzőtt önmagából. Csak egy aprócska kérdés: ha ténylegesen figyel és szeret valakit, kíséri az eseményeket a közösségi oldalakon, akkor miért nincs semmi komoly reakciója akkor amikor azt írjuk meg, hogy veszélyben vagyunk hogy lehetséges, hogy behatoltak a lakásunkba mialatt nem tartózkódtunk itthon? Semmi reakció, mintha nem is hallotta volna, pont mint ifj. Bush arca amikor egy óvoda közössége előtt közölték vele suttogva, hogy ledőlt a két üzleti torony New Yorkban. Arca rezzenéstelen maradt, sőt mintha még elégedetten mosolygott is volna, mintha így nyugtázta volna, hogy minden a tervek szerint történt volna. Persze utólag arra hivatkozott, hogy nem akarta a kicsiket megriasztani, hogyne, persze, ő rendes!

Nem, semmi reakció, babám, mert nincs ott semmi szeretet. Ezután még jön, hogy na , ki a fiatalabb? A szeretet nem nézi az ilyesmit, de ha már itt tartunk nem szeretnék senkit elszomoritani, de soha semmi garancia nem volt arra, hogy mindig az idősebbnek is kell előbb távoznia a ebből az árnyékvilágból, születési sorrend szerint. Bizonyságot tett annak az ellenkezőjéről amit szeretett volna. A legtöbb ember ha azt mondja egy másiknak, hogy szereti, hazudik. Nem azt kell nézni, ki mit mond, hanem azt , hogy MIT CSELEKSZIK. Hogy mit tesz értünk. Ha semmit, vagy ha ártalmas dolgokat , akkor biztos, hogy nem szeret!

Ismet azon kapom magam, hogy ismét írok, pedig nem akarok, nem szeretek írni, és főleg olyasmiről, amit nem szeretek. Ideje lezárjam ezt az szakaszt és valami mással foglalkozni, mert hiába erőltetik, nem tapasztalok pozitív változást az emberi kapcsolatokat illetően. Egyszerűen mindenki olyan, amilyen , képtelen megváltozni. Maradok a szakmánál, ki mondta, azt a baromságot, hogy a sors kiszámításához kell a lelkizés, meg az érzelgősség?. Ahhoz sem kell semmi más, csak számok. Te is csak egy szám voltál az életemben, legalább jó sok időm volt teljesen kiismerni a te típusodat, köszönöm, hogy találkoztunk.! Kicsit túltoltad magad, túl is értékelted magad és szerepet tévesztettél velem szemben, mert nem vagyok sem az anyád, sem a távoli szeretőd, de még a pszichiátered sem! Ajánlom, ne rugaszkodj el annyira a valóságtól, sem ennyire hosszú ideig, mert végképp elszakadhatsz tőle és tényleg nagyon rossz vége lehet. Még most, ebben a nagy virtuális világban is még mindig a realitás számít, a tényszerű valóság és nem az, aminek álmainkban képzeljük magunkat. Az nagyon veszélyes tud lenni! Lásd O.V.-t is milyen nagyot mert álmodni magáról, aztán mi lett belőle. Csak az a baj, hogy egy őrült mindenkiből bolondot csinál.