Félek, hogy rámragad a szerep, a maszk, a persona, amit rámadtak

Egy szép napon felébredsz és rájössz, addig játszottál egy szerepet, amíg teljesen eggyé nem váltál vele, de te messze nem az vagy, akit el kellett játszanod a világ kedvéért. Egyáltalán érdemes élni a világ kedvéért, vagy inkább a saját kedvedért? Mert megtörténhet hogy egy szép napon felébredsz és messze nem az vagy, aki mindig is akartál lenni, nem ott vagy, (mondjuk ott vagyok) , ahol akartál lenni, és nem azt csinálod, amit mindig is akartál csinálni? Hogyan tud egy élet ennyire kifordulni? Érdemes újrakezdeni, vagy inkább hagyni az egészet a francba? Ha még élsz, azt jelenti, hogy bármikor újra kezdheted, még nincs vége. Újrakezdeni nem jelent egyben nehézséget, fáradtságot, lehet könnyedén is, feszültség nélkül is, mert most már tudod mi az, amit jobb elkerülni. Most már csak újra kezded azt, amit nem jól csináltál, ezúttal jól fogod csinálni. Nincs teljesen elrontott élet, sem halott, mindent fel lehet támasztani és újra indítani. Tanulni a hibákból, a leckékből és most ezúttal másképp csinálni, úgy, hogy jó legyen a végeredmény. Edison is ezt tette, addig próbálgatta, amíg égett végre a villanykörte, kigyulladt a fény. Na, mos nálam is kigyulladt a fény végre, mit nem csináltam jól és miért, mit hogyan kellene másképp csinálni, hogy működjön az élet, az igazság, meg a szeretet.

Álmom volt éjjel: nem működött az életem, pedig én szorgalmas voltam és lelkiismeretes, mindig mindent beleadtam a dolgaimba. Volt valami a nyakamban, amire nem is figyeltem soha, észre se vettem, azt gondoltam természetes, hogy ott van. Ez egy ókori egyiptomi nyakláncra hasonlított, csak abban különbözött, hogy nem valami szilárd anyagból készült, hanem mintha valami gyúrt tésztából készült volna kis giliszták lettek volna, egymás mellé sorakoztatva. Valaki hirtelen rám kiáltott, hogy vegyem le a nyakláncot, mert átkot, vagy rontást hoz rám. Nem tudtam levenni, sem kikapcsolni, sem letépni. Hirtelen megrémültem, hogy mivel éltem le az életem teljesen észrevétlen és még csak megszabadulni sem tudok tőle. Körülnéztem, hogy mások is viselnek-e ilyen nyakláncot, azt gondoltam addig, hogy ez természetes viselet, mindenki ilyent hord. Hát nem! , – másoknak nem volt semmi a nyakukban, csak nekem. Erre valaki odaért hozzám és egy mozdulattal letépte a nyakamból a nyakéket majd ledobta a földre. Megkönnyebbültem. Amikor a földre került a tészta gyurma nyakláncom egy kutya futott oda, hogy megegye. Egy inkább olyan kis testalkatú kutya volt, világosbarna, aranyos kis pökhendi szőrpamacs. Érdekes az volt amikor felkapta a szájába a láncot, és az már nem az a nyaklánc volt, a többsoros egyiptomi fűzér, hanem egy székely eredetű kürtős kalács. Ebből az jött le nekem, hogy az a kéz, amelyik megszabadított a nyakamba akasztott átoktól, valamilyen székely mágus lehetett.

Érdekesség, hogy az álmok sokszor valóságot tükröznek az, hogy ma az álom után ültünk a párommal a parkban egy padon, napoztunk, amikor hirtelen megjelent az álombeli kutya. Pont olyan volt a kicsike, ahogy fentebb leírtam. Egy fiatal párhoz tartozott, akik a bolt előtti automatához érkeztek pénzt kivenni. Hát nem csodálatos, ahogy minden mindennel összefügg és nem mese, hanem valóság?