Furcsa vagyok, siratok egy bolti pontyot

Mi lesz így velem, mindenkivel és bolti pontyokkal ott a nagyáruházak akváriumaiban?

Furcsa dolog történt ma velem, mert már az álmokat nem jegyzem meg, kaptam ma is egy JELET. Mi volt ez ma, ha nem jel?

Egy nagyáruházban voltam ma a társammal, barátommal. Elérkeztünk egyszer csak a halas pulthoz. Néztem a kitett tetemeket, feldaraboltan. A szag az valami förtelmes volt, a hal húsa egyébként sem egy jó illat, azt tudjuk jól. Nem is szeretem a halakat. De most valami annyira felkavaró dolog történt velem, a sírást alig tudom visszafojtani, nem akarnám hogy a barátom teljesen örültnek nézzen és hívja rám a kényszerzubbonyosokat.

A következő pillanatban ránéztem a nagy akváriumra, amelyben két csoda szép óriásponty tette a kétségbeesett köreit. Rájuk néztem és fájó szívvel arra gondoltam, hogy ők is hamarosan itt végzik a pulton , ugyanígy feldarabolva, aztán ha senkinek nem kellenek, kidobva a szemétre. Vajon tudják-e ezt és ekkor a tekintetem találkozott az egyik pontyéval. Esküszöm olyan tekintete volt mint egy könyörgő kutyának, mintha arra kért volna, hogy mentsem meg, mert nem akar ugyanarra a sorsra jutni mint a pulton fekvő társai. Nekem jobban fájt, hogy nem is tudom mit kellene ilyenkor tennem, hogy mindig tovább kell mennem, mintha nem látnám a néma életükért könyörgő tekinteteket. Összeszorult torokkal mentem tovább, arra gondolva, hogy úgysem tudom a világ összes kihalászott pontyát megmenteni a nagyáruházakban. Nem telt el egy perc sem, amikor nagy vízturbulenciát hallottam, majd egy óriási test toccsanását a kőpadlón. Csak nem? Riadtan néztem vissza az akváriumra, láttam, hogy már csak egy hal van benne, ezért aztán lenéztem a földre , hát ott fetrengett szegény pontyom a padlón, kínlódva, vergődve. Ráadásul összetörhette magát szerencsétlen , kis vér is volt a padlón a feje környékén. azt hittem én is mindjárt megölöm magam akkora fájdalmat éreztem. Szóltam a barátomnak, ő meg szólt az arra járó bolti alkalmazottnak, akinek úgy tűnt ez megszokott dolog, annyira közömbös arccal ment, hívta a kollégát, intézkedett. Szegény halat a hálóba helyezték, aki látva a hálót, az elől is menekülni próbált, nem akart sehogy sem visszajutni a medencébe! Sajnos hallottam, ahogy visszacsobban oda, mert már nézni sem bírtam abba az irányba. A szívem ismét megszakadt ma is, tegnap Karsai Dániel miatt, ma pedig a ponty miatt. Még hogy nincs lélek? Még egy egyszerű ponty is élő lélek, aki csak élni akar!

Hogyan tudnék minél több életet megmenteni és ki vagy kik tudnának nekem segíteni ebben?

Nagypapámat meg tudtam menteni kb. 37 évvel ezelőtt a kórháztól, hogy ne ott kelljen kilehelnie a lelkét, de a nagymamámat már nem. Attila bácsit sem, a nagybácsimat, az öcsémet sem, az apámat sem! és még sok más embert sem. A tápláléknak szánt állatokat sem, , látom az ő szenvedésüket is és nagyon sajnálom szegényeket.

Teljesen őrültséget mondtam ma a boltban a barátomnak, még magamnak is furcsának tűntem, mert amikor az eset után valamilyen nagyon keserű, elszánt arcot vághattam, azt kérdezte, hogy : mi történt, mi a baj?

Tényleg megkérdezte? Nem ismer engem annyira, hogy tudná, mennyire felkavart az egész eset? Az a hal egy frekvenciára került velem és én voltam az utolsó reménye, hogy megértem őt és talán meg tudom menteni, én pedig gyáván elmentem mellette, hagytam, hogy kiugorjon a medencéből , hogy öngyilkos legyen. Én nem akarom, hogy miattam bárki is öngyilkosságot kövessen el. Én szívesen segítek mindenkinek, amiben tudok, nem akarok senkinek sem ekkor csalódást okozni!

Azt válaszoltam a barátomnak, de mintha nem is én lettem volna, hogy: ti milyen kegyetlenek vagytok emberek, megeszitek ezeket a szegény élőlényeket!

Szóljatok nekem, bármi van, miben tudok segíteni, nem akarom , hogy akár egyetlen egy ember is meghaljon, nem akarom!!!