Halott, névtelen katona

akarsz lenni? Tudtad, hogy a háború nem csak győztesekből áll, hanem vérző, megalázott és halott, vesztesekből is? Miből gondolod, hogy túléled egyáltalán? Aki egyszer katonának megy, már halottnak is tekinthető.

Kiért akarsz meghalni? Kiket akarsz megvédeni? Kinek éri meg, hogy te meghalsz? Neked semmiképp nem éri meg. Valakik, továbbra is gazdagodnak, te meg szegény, ismeretlen halottként utólag kapsz egy kitüntetést oszt jónapot!

Aki szegény, annak nem hogy megvan mindene, hanem az tényleg szegény és nincs semmije. Aki gazdag az pedig, annak mindene megvan, amíg él, ez a valóság.

Székelyföld az Székelyföld, Magyarország, az pedig Magyarország. Óriási a különbség a két terület között szokásokban, felfogásban, viselkedésben, mentalitásban, vallásban, szeretetnyelvben. Teljesen két különböző világról beszélhetünk. Írtam előző bejegyzésemben, hogy szuverenitásról csak akkor beszélhet egy ország, ha nem adósa egy másik országnak, aki bele akarna avatkozni az ország belügyeibe. Most Székelyföld nem akar semmit tőlünk, de beleavatkozni igen? Nem emlékszem , hogy mi tartoznánk neki valamivel. Ők sem tartoznak nekünk semmivel, így tiszta sor : nincs semmi közös dolgunk egymással. Másképp látjuk a világot, másképp bánunk az emberekkel és állatokkal (vagyis ami tőlünk telik, amire rá vagyunk kényszerítve). Nem tartozunk senkinek semmilyen beszámolóval mit miért teszünk és hogyan. A segítségnyújtásról is más a véleményünk, ha nem azt kapjuk, amit kértünk, akkor az nem segítség és köszönjük szépen, inkább nem kérjük.

A parlamentben történtekről az a véleményem, hogy óriási jogtiprás az a sok tiltakozó képviselőnek kirótt pénzbüntetés, ehhez egy parlamentnek sincs joga, sem ahhoz, hogy a nép által oda megválasztott képviselőket onnan kitiltsa. Ehhez nincs joga! Helytelennek tartom viszont azt is, hogy a képviselő, ha ennyire súlyosan megbüntetik, akkor az egyébként is leszegényített, lenyomorított néptől kér segítséget, hogy az adakozzon. Értem én, hogy csak így tudja folytatni a harcot, de ez nem elvárható a néptől.

Ma reggel azzal az érzéssel ébredtem, hogy mit is akarok én, aki annyira kicsi és jelentéktelen? Mit tudok én egyedül csinálni? Semmit. Maximum azt , amit teszek is, írok figyelmeztetéseket, elmondok dolgokat, amiket meglátok és mások esetleg nem veszik észre, ennyit tudok tenni. Ezt teszem, ennyi a dolgom egyelőre, meg magammal törődni, mert ha másra bíznám magam akkor már rég elhanyagoltan hevernék valami elfekvőben, vagy talán már rég halott is lennék. A parlamenti döntésre reagálva szerveznek egy tüntetést hamarosan a képviselők és jól is teszik, de a fővezér már kijelentette, hogy semmi gond , majd pénzbírságolhatók lesznek azok, akik mégis elmennek. Régen, mikor még fiatal voltam, ez nem zavart volna és még azért is kimentem volna tüntetni, de most, hogy már nincs semmi amiért harcoljak, mert nem éri meg, akkor nem kockáztatok, a nyugalmat választom inkább, úgy öregesen nyugisan, nyuggeresen. A fiataloké a jövő, nekik kellene menni tiltakozni. Még annyi észrevétel, hogy ezt az egész büntetést is le lehetne egészen másképp reagálni: ha tudjuk, hogy jogtalan és törvénytelen, nem kell kifizetni. Bíróságra kell menni és feljelentést tenni, de semmiképp nem elfogadni! Csak így lehet legyőzni a jogtalanságot és nem tüntetéssel, meg fennakadásokkal, azokkal már láthattuk, hogy nem mentünk semmire. De az okosak és erősek, akik mindent jobban tudnak, ők jobban tudják, hogyan kell, akkor rajta, tegyék, amit tenni kell! Én maradok a saját kaptafámnál, térrendező, művészet, szépség, fiatalság, vidámság és boldogság. Inkább szeretkezek, mint háborúzok, ennyi!