Hová tűntek a 🌟

csillagok?

Gyerekkorunkban, ha felnéztünk az égre , rengeteg volt a csillag 🌟🌟🌟

Szeretem a csillagokat. Olyan, mintha eltűntek volna az égről és eljöttek volna közénk, világítani és ragyogni . A csillagok nem porladnak el, kedves tudósok csak néha elköltöznek egy jobb helyre, ahol jobban tudnak ragyogni

Nem érdekel, ha egyszer el kell menni, mert nem én akartam idejönni sem. Nem fogok könyörögni sem imádkozni. Nekem nincs szolgám. Jézus mondja , Ő sok mindent mond, de semmi biztatót sem reménykeltőt. Nem tudok mit kezdeni a szavaival. A lélek (már megint!), örökké él, a szolga, vagyis a test elhagyja házat, vagyis nem élhet örökké. És mi van, ha a szolga nem is az enyém, mert engem ugyan soha nem szolgált? Engem a testem nem szolgált, semmi hasznom nem volt belőle. Nem tudok ezzel mit kezdeni, nem érdekel ha meg kell halni, hát akkor haljunk meg!. Nem szeretnék az egyedüli lenni aki megússza. Egyedül nem ér semmit az élet.

Jezus túl okos volt és kegyetlenül őszinte, nem csoda, ha így végezte be földi pályafutását. Kevesebb büszkeség senkinek sem árt, még egy Istennek sem. Isten bocsáss meg, ha vétkeztem most őszinteségemmel, ámen.

Sokszor akkor érkezik a megoldás egy problémára amikor feladjuk, mert belátjuk mi ehhez túl kicsik vagyunk és nem rajtunk múlik. Így vagyok ezzel én is. Egyszerűen nem félek és nem érdekel hogy meg kell haljak, főleg azért szoktam ezt meg, mert mindennapi körülményeim mindig készen tartanak, felkészítenek rá. Bármikor, nem gond.

De ha jól emlékszem nehezen jöttem és nem is nagyon akartam és mivel ahogy jöttünk úgy megyünk is haza, így nehezen és lassan is fogok távozni innen, ha egyáltalán! Majd meglátjuk 😛😄😍