Pál apostol második levelének 2. és 3. fejezete az apostoli szolgálat természetéről, a bűnösökkel való bánásmódról, valamint az ószövetségi és az újszövetségi szolgálat összehasonlításáról szól. [1, 2, 3]

2. fejezet: A látogatás terve, a megbocsátás és az illat metaforája

• A látogatás elhalasztása és a „könnyes levél”: Pál elmagyarázza, miért nem ment el azonnal Korinthusba. Azért döntött úgy, hogy fájdalmas látogatás helyett egy komoly, könnyekkel írt levélben figyelmezteti őket, hogy ne a szomorúság legyen a találkozásuk címe, hanem a megújuló öröm és szeretet. [1, 2, 3]
• Megbocsátás a bűnösnek: Pál arra kéri a gyülekezetet, hogy bocsássanak meg egy korábban vétkes tagnak, fogadják vissza és vigasztalják meg, nehogy a túlzott szomorúság vagy kétségbeesés elhatalmasodjon rajta. [1]
• Krisztus illata: Pál hálát ad Istennek, aki minden helyzetben Krisztus győztes menetébe állítja őket. Az apostolok igehirdetése olyan, mint egy jó illat: az üdvözülőknek az élet illata, a pusztulóknak pedig a halál illata. Hangsúlyozza, hogy Isten igéjével nem kereskednek, hanem tiszta szívből, Isten színe előtt szólnak Krisztusban. [1]

3. fejezet: Az ajánlólevelek és az új szövetség dicsősége

• Az élő ajánlólevél: Pál felteszi a kérdést, hogy szükségük van-e bármilyen külső ajánlólevélre. A válasza az, hogy a korinthusi gyülekezet maga a Krisztustól kapott ajánlólevele, amelyet nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével írtak fel a szív hústábláira (utalva Ezékiel és Jeremiás próféciáira az új szívről). [1, 2]
• A betű és a Lélek szolgálata: Pál összehasonlítja a Mózes által közvetített Ószövetséget (a törvény betűjét, ami „megöl” és kárhoztat) az Újszövetséggel (a Lélek szolgálatával, ami „éltet” és igazságot ad). Az ószövetségi törvény dicsőséges volt, de múlandó; a Krisztusban lévő Lélek dicsősége viszont sokkal tartósabb és nagyobb. [1, 2, 3, 4]
• Fátyol és szabadság: Mózes arcán fátyol volt, hogy az izraeliták ne lássák a dicsőség múlását, és ma is fátyol borul sokak szívére az Ószövetség olvasásakor – ez a fátyol azonban Krisztusban tűnik el. Ahol pedig az Úr Lelke, ott a szabadság. A hívők fedetlen arccal, tükörként szemlélik az Úr dicsőségét, és átváltoznak az Ő képmására, dicsőségről dicsőségre. [1, 2]

„

PÁL MÁSODIK LEVELE A KORINTHUSIAKHOZ

2. fejezet

1 Elhatároztam tehát magamban, hogy nem megyek hozzátok ismét szomorúsággal.

2 Mert ha megszomorítlak titeket, akkor ki vidámít meg engem, hacsak nem az, akit én megszomorítok?

3 Azért is írtam erről, hogy amikor megérkezem, ne érjen szomorúság azok miatt, akiknek örülnöm kellene, mert meg vagyok győződve arról, hogy az én örömöm mindnyájatoké.

4 Mert sok gyötrődés és szívbeli szorongás között, sok könnyhullatással írtam nektek, nem azért, hogy megszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amely igen erős énbennem irántatok.

Pál megszomorítójának bűnbánata

5 Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem – hogy ne túlozzak – részben titeket mindnyájatokat is.

6 Elég az ilyennek az a büntetés, amelyet a többség mért rá.

7 Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, hogy a túlságosan nagy szomorúság valamiképpen meg ne eméssze az ilyet.

8 Ezért kérlek titeket, tanúsítsatok iránta szeretetet.

9 Mert levelemet azért is írtam, hogy meggyőződjem megbízhatóságotokról: vajon mindenben engedelmesek vagytok-e.

10 Akinek pedig ti megbocsátotok, annak én is megbocsátok. Mert amit én megbocsátottam, ha volt mit megbocsátanom, az tiértetek volt Krisztus színe előtt, hogy rá ne szedjen minket a Sátán.

11 Az ő szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk.

Pál Tróászban és Makedóniában

12 Amikor pedig megérkeztem Tróászba Krisztus evangéliumának hirdetésére, bár az Úr kaput nyitott előttem, ApCsel 14,27; 1Kor 16,9

13 nem volt nyugalma lelkemnek, mivel nem találtam Titusz testvéremet. Ezért elbúcsúztam tőlük, és elmentem Makedóniába.

14 De hála legyen Istennek, aki Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt.

15 Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók között:

16 ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre?

17 Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztusban.

„PÁL MÁSODIK LEVELE A KORINTHUSIAKHOZ

3. fejezet

Pál ajánlólevele: a korinthusi gyülekezet

1 Elkezdjük-e ismét ajánlani önmagunkat? Vagy szükségünk van-e, mint némelyeknek, hozzátok szóló vagy tőletek kapott ajánlólevelekre?

2 A mi levelünk ti vagytok, amely be van írva szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember.

3 Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva, és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira. 2Móz 24,12; Jer 31,33; Ez 11,19; 36,26

Az ó és az új szövetség szolgálatának dicsősége

4 Ilyen bizodalmunk pedig Krisztus által van Isten iránt.

5 Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak arra, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk Istentől van.

6 Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít. Jer 31,31

7 Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata dicsőséges volt, úgyhogy nem tudtak Izráel fiai Mózes arcára nézni arcának múló dicsősége miatt, 2Móz 34,29-35

8 hogyne volna még dicsőségesebb a Lélek szolgálata?

9 Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel dicsőségesebb az igazság szolgálata!

10 Sőt ami ott dicsőséges volt, már nem is dicsőséges az azt felülmúló dicsőség miatt.

11 Ha ugyanis a mulandó dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges a maradandó.

12 Mivel tehát ilyen reménységünk van, teljes nyíltsággal szólunk,

13 és nem úgy, mint Mózes, aki leplet tett az arcára, hogy ne lássák Izráel fiai a mulandó dicsőség végét. 2Móz 34,34

14 De az ő gondolkozásuk eltompult, mert az Ószövetség felolvasásakor ugyanaz a lepel mind a mai napig felfedetlenül megmaradt, mivel az csak Krisztusban tűnik el.

15 Sőt mindmáig, valahányszor Mózest olvassák, lepel van a szívükön.

16 De ha majd megtérnek az Úrhoz, elvétetik a lepel.

17 Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.

18 Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre. 1Jn 3,2; Jel 21,23„