megbántam
azt is, hogy ragaszkodtam ehhez a honlaphoz és előfizettem rá még egy évet. Mindent megbánok amit itt teszek, semmi sincs jó szemmelnézve. Úgy |ezen még ki is gúnyoltok amellett , hogy semmibe vesztek. Ma láttam egy videóban, hogy legalább 1 olyan hibám van ami miatt nem kerülhetek például a mennybe. ( Nem mintha az lett volna minden vágyam, mert ha úgyis meghalok teljesen mindegy nekem hová kerülök)
Meghagyom mindenkinek a földi paradicsomot is meg a menyországot is, rendben? Legyen a tiétek, ne irigykedtek már annyira rám. Meg sem szólal9k, el is tünö.k szem elől. Ezt úgy értem, nem vállalok nyilvános szereplést, viszont ha a fizikai valóságomat veszi bárki is semmibe az majd mégis kénytelen lesz velem szembenézni.n Inkább így fogalmazok, hogy finom legyek és nőies. Úgy tűnik az nem számít , ha valaki gyilkos és tolvaj, csak fogalmazzon szalonképesen, kultúráltan öljön azt jobban elfogadják, mint aki nyersen, de őszintén szemedbe mondja az igazat.
Tőlem többé senki sem kell semmit sem elfogadjon tanácsot, de engem se keressen senki semmi házalós árujával mert úgy vágom ki mint macskát szarni!
Nem érdekel semmi, sem az hogy katolikus legyek végre, teljesen mindegy melyik hazug felekezet húzza rám a maga hamis keresztvizét! További jó röfögést a moslék felett!
Mostantól nem érdekel senki és senki legyen csak mindenki valaki, maradok senki. Nem kell olvasni a magán dolgaimról sem, mert wzentúl csak kizárólag azzal foglalkozom ami az én dolgom és nem érinti a közt. Alapítsátok meg a köztársaságot, ahhoz nekem semmi közöm!
Atv is meg fog szünni van egy olyan érzésem, akkor majd lehet gúnyolódni mások nyomorúságán.