Blog

Megújító Design

Átalakuláson mentem kereszt-ül. Ennek ma sok jelét tapasztaltam látható, kézzel fogható formában is, ugyanúgy, ahogy lélekben is érzékelhettem. Először a lelkem esett át egy tűzkeresztségen, az már nem érdekes számomra, hogy kik által és milyen okból, de tény és való, hogy történt ilyen. Folyton azzal jöttek, hogy nem ellenem vannak, hanem értem, de végül is összetörtek teljesen lelkileg úgy, hogy nem is ismertem őket. Mintha tesztelni próbálták volna a lelkierőmet, hogy vajon meddig bírom a megpróbáltatásokat, anélkül, hogy megszakadnék. Fogalmam nincs miért engem szemeltek ki erre és hogy merészelték ezt az engedélyem nélkül, úgy hogy soha nem ártottam nekik Ők sem ártottak végül nekem.. Nem tudom, mi volt a céljuk velem, de esküszöm, hogy bármi is volt, velem nem érnek célba, se nélkülem nem érnek oda, ahová annyira szeretnének. Egyszer s mindenkorra nem hagyom magam ki-, sem felhasználni semmire, amiről nem is tudok. Minden terv, ami a hátam mögött köttetett az én tudtom és beleegyezésem nélkül, ÉRVÉNYTELENÍTEM, még akkor is, ha esetleg aláírásom is szerepel rajta. (ellophatták azt is).

Emlékeztetek mindenkit egyúttal Magyar Állampolgárokat arra, hogy nektek is jogotok van ahhoz, hogy amit titkosítanak előttetek, hogy ne tudjatok róla, ahhoz jogotok van NEM teljesíteni, legyen az bármilyen adósság, vagy háttérszerződés. Amit a tudásotokon kívül, vagy a beleegyezéseteken kívül tesznek veletek a hátatok mögött, azt nektek soha semmilyen törvények és körülmények között nem kötelességetek teljesíteni! Ez azt jelenti, hogy nektek nem kell soha háborúba menni, sem oltatni (gyerekeiteket sem), sem olyan tartozásokat megfizetni, amelyeket nem ti vettetek fel. Ezt jó ha tudjátok és bevésitek a tudatba, és a szívetekbe, örökre!

Ez az ország soha nem volt köztársaság, azt a kommunisták csinálták 1956 után úgy igazán, amikor behívták újra az oroszokat felügyelőnek, őrnek. Európa keleti blokkja 1989-ig mindig is orosz, pontosabban az akkori Szovjet Unió felügyelete alatt sínylődött, míg Európa nyugati része inkább az amerikai felügyelet alatt fejlődött kicsit gyorsabban és szabadabban. Mi lemaradtunk a nyugati államokhoz képest, de a Szovjet Unió összeomlása után, a felszabadulás után sem sikerült felzárkóznunk a Nyugati országokhoz. Ez nem véletlen volt, hanem szándékos! Lásd Rózsadombi paktum, ami mára beteljesedni látszik. Magyarország mindig is királyság volt, soha nem köztársaság! Tetszik, nem tetszik , ez van! Az, hogy a fővárostól megvonták a pénzeket, nem az ártatlan, pillanatnyilag magatehetetlen polgárokon kellene leverni. Inkább velük összefogva közösen terveket szőni és megvalósítani. Ha nincs pénz, vannak szponzorok. Őket kellene megtalálni és véletlenül sem további hitelekhez folyamodni!

Végül is visszatérve a saját lelkemhez, mert nekem az a legfontosabb, hogy el ne vesszen, meg ne sérüljön, azt történt velem, ami a Farkas c. filmben (1994) Jack Nicholson-nal. Egy öreg orosz sámán, aki amulettel ajándékozza meg, arra kéri, hogy cserébe, ha van kedve, harapja meg őt, átadva a farkas tulajdonságait, amivel meg lett fertőzve egy farkas harapás nyomán. Már úgyis vén és rákot is diagnosztizáltak nála, hamarosan találkozni fog a teremtőjével, ezért boldog lenne, ha örök életű lehetne, még ha a rosszabbik úton-módon is, Istennek nem tetsző, nem túl szent formában megtestesülve. Ezt a felkérést sajnos, Jack Nicholson, bármennyire szerette volna, mégsem vitte rá a lelke, hogy teljesítse vendéglátójának. Az öreg megértette és elfogadta, hogy vannak dolgok, amelyek sem szívességként, sem erőszakkal sem könyörgéssel, vagy imával nem adományozhatók. Azok a megfelelők számára létrejönnek és megvalósulnak, de nem mindenkinek és nem azért mert nem érdemesek rá, hanem csak egyszerűen mert csak NEM kapunk rá elhívást, hogy megtegyük.

Tőlem is elvárta az, aki megsértett, hogy mutassam meg neki is, hogyan gyógyítom meg saját magamat, ha megsérülök lélekben, de nemleges választ kapott tőlem. Én viszont meg tudom magyarázni neki miért nem. Azért nem, mert szerinte senki nem tudja saját magát megbocsátani, sem szeretni sem meggyógyítani. Én meg azt állítom, hogy de Igen! Ezért nem a válaszom, mert nem érzem szükségét, hogy neki az ellenkezőjét bizonyítsam Szeretek mindenkit meghagyni a maga HITÉBEN. Legyen úgy tehát, ahogy Ő szeretné, legyen meg az Ő akarata, vagyis nem az ő akarata, hanem Isten akarata tehát! Ámen!

U.I.: Kézzelfogható jele a megújulásomnak ma egy egyedi, eredeti designer farmernadrág formájában valósult meg. Társam próbált lebeszélni már a felpróbálásáról is, mert szerinte nem vagyok annyira vékony még, egy 25-27s. Az én szemem mégis megakadt rajta, szinte hívogatott és annyira eredeti volt, annyira olyan mintha csak nekem, meg rám szabták volna. Az összes, ajánlott nadrág próba közben elbukott és végül maradtam ezzel a szívemnek is tetsző nadrággal. Mint a férfiak, akik szeretik, ha egy-egy autóból csak egy készül és azt ők megkaphatják , én is így jártam ma ezzel a nadrággal. Kiderült, hogy újra visszanyertem fiatalkori alakom (de még van mit csiszolnom rajta) és fiatalságom is vagy sikerült valamelyest megőriznem, vagy az Univerzum úgy döntött, hogy azt is megújítja, ha rólam van szó. Hálám mély és örök, soha nem feledem azokat az áldásokat, amiket a szerető és jóságos Istentől kaptam , kapok és kapni fogok. Köszönet és hála!