Blog

Miért?

kellene, hogy minden úgy történjen, ahogy a megmondók megmondják? Csak azért, hogy azt mondhassák magukról, na látod én megmondtam? Senki sem tudja teljes bizonyossággal megmondani, hogy mi hogyan fog történni. Nem létezik semmilyen előre megírt forgatókönyv, amelynek, mint a szentírásnak kötelezően meg kellene valósulni. Van még szabad akaratuk az embereknek, hiába az agymosás a médián keresztül. Nem érdemes nézni a betelefonálós politikai műsorokat, sem egyik oldalt, sem a másik oldalt, mert idegenek kezében a média és jókat röhögnek azon, ahogy a megmaradt , maréknyi kis magyarságot is sikerül még megosztaniuk, egészen addig, amíg írmagunk sem marad. Ne tápláljuk őket azzal, hogy figyelmet szentelünk nekik. Úgy sem váltjátok meg ott a világot, csak fecsegés az egész! Hadd szűnjenek meg ezek a műsorok, ne éltessük őket! Ők sem éltetnek minket , inkább ők is belőlünk élnek, a mi figyelmünkből van nekik állásuk és megélhetésük, miközben velünk kicsit sem törődnek. A reklámokat is előnybe helyezik a nézőkkel, hallgatókkal szemben. A vásár mindig fontosabb annál, mint hogy nekünk szolgáltassanak, a mi érdekünkben, a mi szórakoztatásunkra, pedig eredetileg a média erre lett kitalálva, legalábbis nekünk ez lett beadva. De a pénz hatalma és ereje ide is beszivárgott, mindent átitat és mindenkit megfojt szép lassan, de biztosan.

Miért kellene életével fizetnie a férfinak, ha egy nőnek segít? Nem fog fizetni az életével, hanem egy új életet kap az a férfi, aki segít egy nőnek! Úgy lesz, ahogy Én mondom és nem úgy, ahogy Te. Nem ember dönt emberek életéről, hanem csakis Isten. Aki istent játszik, inkább az kockáztatja erősen a saját életét. Az, hogy valaki közvetíti isten szavát, nem jelenti azt, hogy közben ő is istenné válik. Látszólag én meg a társam el lettünk választva és látszólag teljesen egyedül maradtunk a világban, de a valóság az, hogy nem vagyunk magunkra hagyva, még akkor sem, ha az ellenfél ezt szeretné. Emlékszem, amikor a híres Nemzeti Múzeumban is együtt dolgoztunk, nagyon nagy erőkkel azon voltak a kedves főnökeink, hogy de véletlenül se kerüljünk egy helyre, mindig legyünk külön termekben. Minél inkább szét akarnak minket választani, mi annál szorosabban összefogunk, mert mi már összetartozunk és senki az égvilágon nem tud szétválasztani, még egy szent könyvel sem. Mert amit Isten összead, azt ember szét nem választhat. Sem irigységből, féltékenységből, sem haszonszerzésből, sem bosszúból, vagy sértettségből. Az emberi gonoszság határtalan, de remélem, hogy egyszer csak látni fogjuk, ahogy azok akik aljasul elárultak, becsaptak, kifosztottak és ellopták az életidőnket, ahogy egyszer csak a tükörbe nézve úgy érzik, hogy szembe kell köpniük saját magukat. Előttem meg nem állhatnak az biztos, mert kisül a szemük a szégyentől, ha rájuk nézek, én ebben biztos vagyok, hogy nem állják ki a tekintetem, ami elég szúrós mostanában.