Minden rendben lesz,

nem történt semmi olyan, és nem tettünk semmi olyant, ami visszafordíthatatlan lenne és nem lehetne még minden jó. Én is adtam ki magam, amikor azt láttam hasznosnak, vallottam be bűnömet, de összességében, ha csak egy mód van arra, ne adjuk ki magunkat nyilvánosan, mert akkor kiismernek és nem csak barátságos emberek léteznek, hanem nekünk rosszat akaró emberek is, akik a rólunk szerzett információkat bármikor felhasználhatják ellenünk.

Mindig szerettem egyszerűsíteni az életem és nem figyelni arra, kik vehetnek körül és nem figyeltem soha eléggé a szavaimra. Nem érdekelt, kire milyen hatással lehetek. Nem akartam még azzal is külön foglalkozni, hogy egyik személy előtt ne mondjak valamit, a másik személy előtt ne mondjak másvalamit, mert az ellenérzést válthat ki benne velem szemben. Csak mondtam és mondtam a magamét, mígnem sikerült mindenkit magam ellen fordítanom és csak Isten tudja, hogy milyen tettekre bírnom őket.

Van egy óriási nagy hibám. Mielőtt az öcsém öngyilkos lett, azt találtam mondani valakinek a telefonba (és lehet, hogy a hangfelvétel be volt kapcsolva neki), hogy ha ennyi panasza van az öcsémre, hogy semmit sem akar, se tanulni, se dolgozni és csak követeli a pénzt és ez a rokon már nem bír vele, csak vádolta és vádolta az öcsémet, míg végül kihozta belőlem a legrosszabbat, mert csak hogy már szabaduljak a nyomasztó hangjától, meg a végeláthatatlan panaszáradatától, azt a szörnyűséget találtam neki mondani, hogy akkor az öcsém akassza fel magát! Sajnos nem sokkal később ez meg is történt. Félek, hogy a hangomat ezzel a rettenetes mondattal le is játszotta neki. Mert mindenre képes ez a rokon. És most még van képe felhívni telefonon és azt kérdezni, hogy miért nem hívom fel soha, mit tett, hogy haragszom rá? Én nem haragszom senkire, csak távol tartom magam a pszichopatáktól, mert még élni szeretnék. Főleg az olyanoktól tartom magam távol, akik soha nem ismerik fel a saját hibáikat és mindig csak más lehet a hibás, ha valami baj történik.

Ma már azt mondanám az öcsémnek is és mindenkinek, ha hozzám fordulna kérdésével, hogy nincs az a nagy baj, az a megoldhatatlan probléma ami miatt az öngyilkosságot kellene választania! Mindenre van megoldás, és senki soha nincs egyedül. Mindig van segítség, mindenhol ki vannak téve a segélyhívó telefonszámok most már (kb. 20 éve még nem voltak, sajnos).

Azok számára főleg, akik a világ felé egy szerepet kell eljátsszanak, mint pl. a politikusok közül sokan, de valójában ők másak és szenvednek, tanácstalanok, még nekik sem azt mondanám, hogy akasszák fel magukat, hanem forduljanak segítségért, nem szégyen segítséget kérni, ma már rengeteg élő lelki segélyvonal létezik.

Bármilyen mélységig süllyednénk, mindig érdemes az életet választani, akármilyen reménytelennek is tűnik valamilyen helyzet, hinni kell abban, hogy biztos találkozunk valakivel, aki pont a mi gondunkra tudja a megfelelő megoldást és nincs olyan, hogy lehetetlen!