Nem érdekel a külsőm

sem a korom. Nem tudok jól hazudni sem. Azért mondom ezt, mert elég sokat navigálok mindenfelé a közösségi oldalakon, azt tapasztalom, hogy szinte mindenki a korával, meg az öregedéssel, meg a külsejével van elfoglalva. Mintha mindenki megszállott lenne. Mintha az fontosabb lenne, hogyan nézünk ki, mint hogy egyszer úgyis meghalunk, valahogy mindenki szép halott akar lenni csupán és ezzel megelégszik. Kábé ennyi az igyekezet.

Először a Youtube-on egy kis videojóslatban hangzott el, hogy a kora miatt valaki nem mer közeledni egy kiszemelthez, mert kissé félénk. Miért mi van a korával? Mindenkinek van egy kora: a 8 nyolc hónapos kisbabának, meg a 80 éves bácsinak is. Én már nagyon unom ezt a kor problémát, hol nagyon kicsi vagyok, hol már nagyon idős vagyok, nincs így is elég akadály az életben, még ez is?

Mikor azt mondom nem érdekel a külsőm, nem azt jelenti , hogy elhanyagolom a külsőm, csak azt, hogy nem érek rá állandóan azt nézegetni, hol és mi változott rajtam. Ha változik is valami a külsőmön, azt is mindig próbálom az előnyömhöz írni.

Ma egy nálam fiatalabb színésznőt hallgattam meg egy tv-műsorban, azt hiszem az adom a napomban. 6 évvel fiatalabb, mit én és egy színész nyilván az arcából él., meg abból, hogy jól tud hazudni, Ezért nem vagyok színésznő, nem élek az arcomból és hazudni sem nagyon tudok. Az volt a téma, hogy sokkal fiatalabb a szerelme és ez nem probléma, egyáltalán nem zavarja őket. Még annyit megtudhattunk, ahogy nagy lazán, nem törődőm módon előadta a sztoriját, hogy az sem érdekli, mikor mondják, hogy mi lesz, ha telik az idő, ő meg öregszik. Nem, nem érdekli, ez náluk nem téma. Utánanéztem kicsit a neten és még 5 éve azt mondta egy interjúban, hogy ő soha nem folyamodna plasztikai beavatkozáshoz, de nem ítéli el azokat, akik ezt a megoldást választják az idő megfékezésére. Erre most azt látom, hogy ő is ezt választotta, de közben mosolyogva mondogatja, hogy az öregedés az nála nem téma. Dehogynem! Egy szép napon belenézett a tükörbe és kiverte a hideg víz, mert ő is öregszik, mint mindenki más, én is, persze! És akkor mi van? Van valami törvény arra vonatkozólag, hogy tilos őszülni, meg öregedni? – mert nem tudok róla! Már ez is bűncselekmény? Így vagyunk kitalálva. Most mit csináljunk? Menjünk el mindannyian megfeszíteni a bőrünket, attól jobb lesz? Engem nem érdekel, én amit tudtam, megtettem, hogy mindig friss, mindig előnyös képet tudjak mutatni a külvilágnak, de nem erőltetésből, hanem mert rájöttem valamire: boldog, friss, és szép külseje csakis a BOLDOG embernek tud lenni, ezért elhatároztam, hogy jöjjön bármi én maradok csak mindig boldog, – és úgy is lett! Nem hagyom senkinek sem, hogy belerondítson a boldogságomba, soha! Ha valaki nem hagy élni, azt elkerülöm, megszabadulok tőle. Nem azért vagyunk itt, a földön , hogy egymás életét tönkretegyük, és hogy ne hagyjuk egymást élni. Mottóm: élni és élni hagyni.

A lényeg csak az, hogy kiakasztott egy kicsit az, hogy a még mindig csinos színésznő, hogy volt képes ekkorát hazudni a nyilvánosság előtt, hogy őt nem zavarja az öregedés, miközben egy élesebb tekintet rögtön észreveszi a beavatkozás legapróbb jeleit is rajta. Miért kell hazudni, hogy nem érdekel valami, közben meg ott az ellenkezőjére a bizonyíték az arcán? Ez egy kicsit megrázott. Én a riporter helyében megkérdeztem volna, ha már ott van, hogy az nem zavarja, vagy nem szomorítja el a színésznőt, hogy egyszer véget ér a munka, a színészkedés a fiatalság, meg a szépség? Ennyit munkát belefektetünk magunkba, a külsőnkbe, a képzésünkbe, egy karrier felépítésébe ahhoz, hogy aztán huss, elfújja a szél! Nem kár értünk, ezért az egész grandiózus munkáért? És ha bizony megfordult ez is az ő szép kis fejecskéjében, akkor mit gondolt, jól van ez így, akart-e tenni ez ellen valamit és ha igen, mit? Vagy ez neki teljesen természetes, hogy egyszer csak bedobjuk a kulcsot, aztán vége, mintha itt sem lettünk volna, ennyi volt!?

Egyelőre ezekre a kérdésekre én sem tudom a válaszokat és nem tudom most is miért írtam le és osztom meg egy közösségi oldalon, hogy mások is láthassák és szembesülhessenek ezekkel a kérdésekkel. Nem inkább ezzel kellene foglalkoznunk, mint hogy százmilliószor is ugyanazt az unalmas műsort elkészítjük mindenkivel sorban, semmi új, semmi különös kérdéssel? Olyan, mint a szalagmunka a múlt rendszerben az üzemekben. Nagyüzemi meló normaszámra a stúdióban. Ásítás visszafogva, de a szánakozás ezerrel előtör, szegény színésznő, őt is elkapta a gépszíj. Ha nem félne, akkor tovább élhetne fiatalon, de ő is elhitte az ilyenkor szokásos mendemondákat, hogy: „majd lecserél egy fiatalabbra”. Így aztán úgy próbálja megelőzni ezt a gondot, hogy megállítja az időt az arcbőrén. Az idő az pedig megállíthatatlan, függetlenül a külsőnktől és nem a külsőnk módosításával lehet megállítani. Nem lehet megállítani , de nem is szükséges. A szitut a másik oldaláról kellene, talán megfogni és megállítani, mégpedig valahogy úgy, hogy nem az idő múlása miatt öregszünk és halunk meg. Nem az időtényező a felelős a mendemondákkal ellentétesen. Mert idő ide vagy oda, az nem is létezik, ezt csak mi találtuk ki magunknak és annak ellenére, hogy elpusztít minket, mi továbbra is úgy ragaszkodunk hozzá, mintha az életünk függene tőle. De az életünk nem az időtől függ, hanem valami mástól, valami nagyobb és hatalmasabb erőtől: egy Mindenható Erőtől. Talán inkább hozzá kellene fordulni, ha mi nem tudjuk, emberi módon megoldani a problémáinkat, ő talán tudna segíteni. Így legyen, ámen!