Nem félelemben műkődöm
Még működik a félelem a vilàgban , sőt elmondható hogy működik még mindig a félelemkeltés a vilàgban. Még én is itt vagyok , ezért néha rajtam is kipróbàljàk a hatásait. De nem félek tovàbbra sem semmitől. Egész életemben nem a félelem volt a hajtómű , hanem inkàbb mindig szerettem volna elérni valamit, de kényszerből sosem viszek véghez semmit, ahol kötelező valami, onnan menekülők . Ha valamit kényszerből kell csinàlni, jobb ha nem csinàljuk!
Hiàba vagyunk bàtrak egy pàran, ha a környezetünk retteg.
Végig vittünk egy nagy harcot a banki àtverés ellen, a nagy deviza talàlmàny ellen – hogyan tudta az àllam kifosztani a saját lakossàgàt, nem csak itt, Magyarorszàgon, hanem mindenhol màshol is, de persze ebből mi magyarok sem maradhattunk ki. 6 év pereskedés és egy tucat ügyvéd végül meghozta az eredményt, győztünk!
De most újabb emberfölötti dolgok vàrnak rànk. De képtelenség ennyi minden megoldàsra vàró problémât két embertől elvàrni , hogy azokat is oldjàk meg. Itt vannak a szolgàltatók, és mi , akik nyàron is meg télen is fàzunk, viszont ugyanúgy megfagyàs mellett is fizetünk a szolgàltatàsért télen is meg nyàron is azért csak hogy felvehessük a bundabugyit, és 3 pulcsit éjjel, hogy ne fagyjunk meg!
Tehàt lenne kit perelni, az összeset, mert mindegyik visszaél a helyzetével. Nem tudunk, nem lehet mindenkit perelni, ezért lenne jó az összefogàs és nem a félelem! Mitől fél mindenki, ettől rosszabb màr nem lehet!?
Miért nem emelitek fel a hangotokat és miért nem àlltok ki magatokért? Örökké vàrni fogtok, de mire?
Valamelyik nap vagy inkàbb éjszakàn volt egy àlmom: 20 éves voltam és jelentkeztem egy szépségversenyre. Màr ott àlltam fürdőruhàban a valamilyen paravànszerűség vagy függöny előtt, készen hogy valamilyen zsűritagok igent vagy nemet mondjanak ràm, hogy részt vehetek vagy sem a versenyen, amikor egy hölgy odajött hozzám és odasúgta a fülembe, hogy miért nem érdemes ilyen szépség versenyeken részt venni. Mert férfiak a zsűritagok és nem érdekli őket a valódi szépség csak az, hogy kit kaphatnak meg, sajnos tapasztalatból mondja. Hittem neki és sarkon fordultam a paravàn mögül. Felöltöztem és hazamentem. Valaki azt súgta ismét a fülembe, hogy ezt kellett volna tennie egy szülőnek, vagy női rokonnak , akire rá voltàl bízva és nem még bàtorítania téged az erkolcstelenségre, azzal hogy szexi, nagyon kivàgott fürdőruhàt adjon ràd! Ha jót akart volna neked, vigyàzott volna ràd. Így utólag egyetértek ezzel, bàr tudom hogy erre azt mondanà a női rokon, hogy azért nem akadàlyozott meg, mert akkor az lett volna a bajom vele és azt gondoltam volna, hogy csak irigy és azért nem engedi.
Nem elfogadható vàlasz semmiképp, úgy hogy felejtsük is el az egészet.
Arra jöttem rá tehát sajàt bőrömön keresztül, hogy pont azért nem élhetünk. Normális életet, mert a nem normàlisak ezt nem engedik. Velük mi lesz, ha mi normàlisan kezdünk élni, ràjuk akkor mi szükség lenne?
Egy munkaügyi központban dolgozó példàul elmehetne àllàskeresőnek ha nem lenne mindig, àllandóan elég munkanélküli. A TV is megszűnne, ha nem lenne elég nézője és betelefonàlója.
Ezek a szolgàltatók vagy emberek, rokonok, barátok , kollégàk nem biztos hogy jót tesznek velünk, de mi ragaszkodunk hozzàjuk és követjük az utasítàsaikat, mert vagy jól adjàk el magukat nekünk, vagy félelemben és ezàltal hatalmukban tartanak, vagy adósokkà vàlunk pl. a banknak és függünk tőlük, vagy hazudnak nekünk, becsapnak hogy megszerezzenek tőlunk valamit ami nekik fontos, példàul a szavazatunkat.
Nem félni kell, hanem mindig előbb gondolkozni mielőtt bàrmibe belemegyünk velük vagy àltaluk. Nem mindegy hogy életre megyünk vagy halàlra. Én mindig az életrevalót vàlasztom minden körülmények között.
Példa: Még egyetlen egy celebet, volt szépségkiràlynőt sem làttam vagy hallottam hogy azt tanàcsolnà a lànyànak vagy minden fiatal lànynak, HOGY NE AKARJON SZÉPSÉGKIRÀLYNŐ LENNI, (MERT AKKOR ÀRTANA VELE ENNEK AZ IPARNAK! ) Ő is ebből az iparból nőtt ki, nem megengedett neki, hogy ellene szóljon, mert akkor nem kapna tovàbbi megbízàsokat. Nem làthatnànk őt a tv-ben ahogy fogyókúràs termékeket reklàmoz, és így nem lennének tovàbbi bevételei sem. Tehàt megy tovàbb minden , érdekből, nincs ahogy megszüntessük az erkölcstelenséget és a férfiak bàtorítàsàt sem abban, hogy nyugodtan hasznàljàk csak ki a nőket, ha azok tovàbbra is annyira hülyék, hogy nem becsülik magukat semmire és tàlcàn kínàljàk fel magukat nekik. Ameddig vannak könnyű erkölcsű nők addig lesznek erőszakos férfiak is, nem őket lehet ezért hibàztatni.
Jó?, – rendben, örülök, hogy ismét érthetően és vilàgosan fejeztem ki magam😁😘🥰
