Szophoklész
egy ókori görög író, költő , aki korának politikai helyzetét is elemezte mint mondjuk manapság Török Gábor és Nagy Attila Tibor. Elegem van nekem is Szophoklész szerepéből, mert én is szoktam elemezni a jelenlegi állapotokat.
Ma még jó kedvem volt, ameddig ki nem tettem a lábam az ajtón, ott már kezdődtek a zűrök. Egyszerű kis mindennapi dolgok, de mégis, az emberek annyira bonyolulttá és élhetetlenné tudják tenni egymás hétköznapjait, hogy az valami életellenes. Én megaláztam magam azzal, hogy tartom az ajtót, a motorbiciklivel bejövő szomszédnak, aki férfi. Nem érteni, mit motyog az orra alatt, mert halkan suttog valamit érthetetlenül, a lényeg, hogy nem fogadta el az ajtónyitvatartásomat, más dolga akadt, a posta megtekintése, rendben, semmi baj, de utána a következő percben pedig egy Woltos pasi szintén, áramlik be a bejárati ajtón engem észre sem véve előre és nekem nem tartva az ajtót, hanem éppen az orrom előtt csapódott az be! Mi a helyzet a jó modorral? Ennyire láthatatlan lennék? Tudjátok mit , nem érdekeltek mostantól , hogy be tudtok-e jönni vagy sem és ne várjatok előre köszönést se tőlem! Tőlem fel is fordulhattok egyenként, rendben?! Mit képzeltek ti magatokról, férfiak?
A másik pedig hazát , otthont senki nem vásárolhat pénzen! Azok, aki az utóbbi időben idejöttek, nekem is vannak ilyen szomszédaim, és azt gondolják, hogy azzal, hogy megvehettek egy lakást itt Budapesten, vagy itt, bárhol az országban, azt gondolják, hogy ettől már itthon vannak és magyarabbak azoknál, akik mindig is itt éltek, nagyon tévednek! Nem pénz kérdése, sem a származásé, hogy ki az igazán magyar! Ne azzal bizonyíts, hogy neked több pénzed van, mert Orbán adott neked a miénkből elvéve , nektek, hogy legyen! Más ember kénytelen volt elhagyni a szülőföldjét, hogy te idejöhess és felvágj azzal, ami nem is a tiéd. Fel tudod ezt ésszel fogni?
Nincs két egyforma ember, sem két egyforma történet, és igenis én más vagyok és ne hasonlítsd magad össze velem, hogy ha nekem lehet valamit, akkor neked is lehet! Nincs csoportos megoldás, csak egyéni. Az én helyzetem nem olyan, mint a te helyzeted! A jó modort sem tudtad pénzen megvenni, úgy hogy ne arra légy büszke, hogy sok pénzed van és bármit megtehetsz, mert óriásit tévedsz! Nem annyit érsz amennyi a pénzed, hanem amennyi az emberséged és nem azért vagy itt, hogy embertársadat, honfitársadat lealázd, hanem hogy segítsed! A postást meg nem eltérítsed! Eddig 20 éve tudta a postás, hol lakom, úgy is hogy nem kellett kiírnom az ajtómra, mostanig. Amíg el nem térítetted, hogy nem lakik itt semmilyen Bakó Erzsébet. De igen, még itt lakom és nem vagyok az a másik szomszédasszony, az a dagadt, ahogy nevezted, és aki viszont tényleg elköltözött, amit nem csodálok, ha ilyen új szomszédok tudnak csak ide költözni, akik nem ismerik a jó modort. Ez a hely valamikor egy normális, kulturált hely volt mostanig. Jó lenne, ha nem züllene le és az újonnan beköltözők tartanák a szintet!🤷🤫🙏. Nem kötelező köszönni sem, ha már egy házban lakunk, de legalább ne tegyünk alá egymásnak, ha kérhetem, rendben? Nem a tegeződés kezdeményezése a fontos, hanem a normális , tisztelettudó viselkedés. Gondolom ezek után nem leszünk jó szomszédi viszonyban, csak inkább jó szomszédi iszonyban, de nem baj, ezt is ki fogom bírni és nem én leszek az aki el fog innen költözni, csak ha nekem ahhoz lesz kedvem, majd egyszer!
