Nincs félnivalója annak
aki igazságban van. Legfeljebb lesznek, akik nem szeretik.
Ahogy megosztom a gondolataimat és érzéseimet másokkal, sokszor még saját magam részére is új dolgokat ások elő és fedezek fel. Még magamat is tanítom sokszor, erre jöttem rá a mai napon.
Nem baj az, ha nem érdekel sok embert az, amit én közvetítek, mert engem sem érdekel minden, amit sok más ember megmutat akár a youtube csatornáján, ha van neki. Nem vagyunk egyformák és nem lehet azonos az érdeklődési körünk sem az irányultságunk. Az igazságot pedig nem mindig ugyanott keressük, sokszor pedig csak véletlenül bukkanunk rá. Ráadásul nem mindenki az igazság hordozója, van aki csak egyszerű, apró üzeneteket hivatott közvetíteni. Engem meg az nem érdekel éppenséggel. Már nem az élet apró dolgai érdekelnek, hanem a komoly, nagy dolgai.
Az igazság érdekel, csakis az igazság. Nem csak néha és nem csak apró bevillanásaim vannak. Ezek nem titkok, mert mindig megosztom mindenkivel, ha valami különös, szokatlan dolog történik velem, legyen az külső vagy belső forrásból.
Azok, akik szoros kapcsolatban állnak a forrással, vagyis istennel, ők tudják, hogy azért nincs félnivalójuk, mert hiába ölik meg a testet, a lelket nem lehet és úgyis talál másik testet, ha nagyon akar, vagyis az igazi , szent lélektől úgy sem lehet megszabadulni. Azt hiszem most egy nagyon nagy és találó, egyeseket nagyon eltaláló igazságot rögzítettem éppen itt, írásban. Jézusból is talán elég egyszer mártírt csinálni, többször már nem érdemes, mert az visszafelé sülhet el. Jobb békét kötni vele, ha lehet. Így gondolkozik a Sátán.
De nem igazán ezért ragadtam billentyűt ilyen késői órában. Hanem inkább azért, hogy jelezzem, tudom, hogy még nem tartunk ott a házasságkötésnél. Tudom, hogy még mindig előttem a mézesmadzag. De ki akar itt házasságot kötni, meg kivel? Nem ragaszkodom ilyen földhözragadt dolgokhoz, az ilyesmi csak a lélek szabadságát akadályozza. Ha a testet lekötjük, vele együtt kalitkába zárjuk a lelket is. Ez olyan, mikor egy szabad, szárnyaló madárnak csapdát állítunk, földi eledellel. Szórunk neki pár morzsát, hátha leszáll, és abban a pillanatban máris fogoly. A mi foglyunk, de akkor az a madár már nem boldog és már nem tudjuk megfejteni a boldogságának titkát sem, ezért jobb, ha szabadon hagyjuk inkább szárnyalni és úgy próbáljuk megfejteni a titkát. Így többet tudhatunk meg.
Én olyan madár vagyok, aki, ha szabad lehetek, önként térek vissza és még ott is maradok, elmondok mindent , amit tudok. Szeretek kutatni, felfedezni és közreadni mindent, amit tudok. Már nem szeretnék tanácsot adni senkinek, megvárom, ha engem keresnek meg, de akkor sem biztos, hogy tudok tanácsot adni, mert nem vagyok mindentudó, csak tényleg isten a mindentudó, főleg lelki dolgokban. Én csak ahhoz értek, amit megtanultam a saját bőrömön, addig terjed az én tudásom. Csak azért vállalok felelősséget. Ami nekem bevált, nem biztos, hogy másnak is jó lesz. Ezért nem is szeretek tanácsot adni senkinek.
Amit tudok nyújtani az tényleg az öröm, az, hogy lehet örülni az életnek, lehet boldognak lenni. Az életöröm, meg a boldogság hozza magával a sikereket is. Boldognak lenni és örömöt találni az Életben pedig csak úgy lehet, ha szeretetben vagyunk és nem gyűlöletben. Sikeres dolgokat, tetteket csak akkor vihetünk végbe, ha azt szeretetből tesszük és nem akaratból, vagy azért mert „azt kell csinálnunk”, vagy mert azt elvárják tőlünk, hanem azért mert mi azt szeretjük csinálni, szívből. Én például már soha nem választok olyan foglakozást amit KELL, mert a szükség azt diktálja, inkább nem teszek semmit addig, amíg nem tehetem azt amit szeretek, ilyen egyszerű. Nehéz is volt minden sokáig, de most éppen ezért vagyok boldog, mert eljutottam abba a lelki állapotba, mikor már nincs semmilyen gyötrődés, semmi miatt. Már túl vagyok mindenen, ami bántott. Már semmi nem tudja a nyugalmamat és a boldogságomat megzavarni, sem kibillenteni, mert annál fontosabb nincs. Ha egyszer ezt az állapotot eléred, akkor már csak arra fogsz törekedni, hogy ezt megtartsd, annyira JÓ ÉRZÉS. Hosszú évtizedek lelki munkája van ebben a Nirvána -szerű érzésben és csakis sok szenvedés, aggódás, idegeskedés, gondolatok, gyötrődések árán tudtam elérni ezt az állapotot. Olyan jó értelemben vett minden mindegy érzés és jöhet bármi, mert nekem már jó és mindig is jó lesz. Ezt érzem, ilyen érzés, így tudnám leírni. Félelem is megszűnt, csak a normális, reakciós típusú elemei maradtak meg, pl. ha hirtelen pezsgő pukkan, akkor megriadok, vagy váratlanul mentő szirénája szólal meg, akkor azonnal aggódni kezdek, hogy vajon mi történhetett és mekkora lehet a baj.
Nem célom a tökéletesség, én megelégszem azzal, ha magamnak sikerül megfelelnem. Nem vagyok nárcisztikus, csak megtanultam, hogy elsősorban magunknak kell megfelelnünk és nem mások szeretetétől függeni. Gyerekkoromban olyan dolgokat is megtettem, amiket nem akartam, csak azért, hogy szeressenek, nagyon nagy hiba volt. Tanultam abból is. Még azt is megtanultam, hogy az IGAZSÁGOT MINDENKI AKARJA, DE NEM MINDENKI SZERETI. Nem mindenki szeret minket és a mi igazságunkat. Innen a félénkség.
www.fengshuidesign.hu
