Leckét kaptam meg egy jelet

arról, hogy ne játsszam meg a boldog meg elégedett embert, mert semmi okom nincs rá.

Ma nagyon szerencsétlennek és nyomorultnak éreztem magam. Nagyon rég éreztem így magam, talán még évtizedekkel ezelőtt. Azóta a pozitív hozzáállásom változtatott ezen, megtanultam pozitívnak lenni, de van olyan pont az életünkben, amikor valami olyasmi történik velünk , amitől csak nyomorultnak érezhetjük magunkat, ha egyszer azok vagyunk. Nem segít ilyenkor a pozitív hozzáállás, ha egyszer szegények vagyunk és nyomorultak, nincs az a pozitív gondolat ami szép, ragyogó fényben tudná feltüntetni nyomorúságos állapotunkat. Isten ma figyelmeztetni próbált engem, hogy már nem elég eljátszani magunk előtt, sem mások előtt, hogy jó anyagi állapotban vagyunk, ha egyszer nem vagyunk azok, az már nem segít, csak még szánalmasabbak leszünk tőle. Ne játsszuk meg, hogy nem fontos számunkra az anyagi bőség, amikor csak azzal tudunk ebben az anyagias világban érvényesülni. Ma kimenőm volt ismét és mikor szakadt le rólam az egyetlen nyári, a szezonhoz alkalmazkodó cipőm, ha nem épp most! Így jártam be egy nagy plázát, szó szerint szakadt cipőben. Mikor még elindultam otthonról semmi baja nem volt, a metrón történhetett a baleset, mert csak a plázában fedeztem fel, hogy én is csak egy szakadt szegény vagyok, egy lesajnált senki. Úgy érzem a halott testvérem emlékeztetett, milyen érzés az, ha a családod nem tud, vagy nem akar támogatni, milyen az, ha az ígéretek ellenére otthagynak az út szélén, szakadtan, koldusbotra jutva, sőt lehet hogy még hirtelen bele is rúgnak a szakadékba, hogy eltüntessék még a nyomait is a bűneiknek és a saját lelkiismeretük is hamarabb elcsituljon. Köszönöm, istenem, hogy emlékeztettél arra, hogy ki vagyok, honnan jöttem és kire, illetve kikre számíthattam eddigi életutam során. Hányszor kerültem életveszélybe és kik miatt, miért kellett meghalnia az édes testvéremnek és kik miatt. Első alkalommal is az életemben, de bizony második alkalommal is ugyanazok miatt, hiába minden újjászületés, feltámadás, második nagy esély, ha a körülmények és a minket körülvevő személyek nem változtak, azok még mindig ugyanazok. A feladatom is még mindig ugyanaz, újra, ismételnem kell, ha életben szeretnék maradni, mindegy hány éves vagyok. Az élet küzdelem és verseny és sokszor pont azokkal kell szembefordulnunk, akiket szeretünk, akik a családunk, ez a legfájdalmasabb az egész világban. Szembesülni azzal, hogy pont tőlünk várják el az önfeláldozást, az áldozatot, a feladást az ő részükről „teljesen természetes az, hogy nekik csak kapniuk kell, adniuk nem” Ilyen az alapállás és betáplált program, mondhatni mentalitás. Aki nem eszerint él és harcol, dolgozik, az magára vessen, mert csak vesztese lehet az élet nevű játéknak. Mert szerintük az élet nem egy komoly dolog, csak egy játék, gyerekeknek. A felelősséget azt ne vegyük magunkra, azt bízzuk őrájuk, majd ők elintéznek minket, ahogy azt ők jónak látják. Onnantól kezdve pedig, ha voltunk annyira hiszékenyek és buták, hogy a felelősséget átruháztuk rájuk, onnantól kezdve mondhatni, hogy lemondtunk saját magunkról, saját akaratunkról és saját szabadságunkról, mondhatjuk azt is, hogy a saját életünkről is lemondtunk, semmin se lepődjünk meg, bármit is művelnek velünk. Alárendelhetjük magunkat mindennek, amit csak akarnak: oltás, szegénység, digitalizáció az élet minden területén, hogy miben is higgyünk, mit gondoljunk és mit mondhatunk, meg mit tehetünk.

Épp ma akartam volna normális hétköznapi viseletben kimenni az utcára, de máris leszakadt rólam. Mit is jelent ez számomra? Nekem semmiben sem szabad hétköznapinak lennem, sem családi téren, sem gyereket illetően, sem szerelem, sem munka, sem pénz, …nem sorolom tovább, mert soha nem érnék a végére. Egyszerűen én nem engedhetem meg magamnak? Nem is tudom már ismét, szép lassan , mi a búbánatos frásznak születtem meg, hogy folyamatosan szívás az élet, ezzel kell szembesűlnöm nap mint nap?

Még elmélkedem egy kis ideig ezen, mielőtt újra elszánom magam, hogy hogyan is tovább az életben, előre és nem hátra!

Isten engem most segíts meg úgy igazán, mert most van a legnagyobb szükségem rád, Ámen!