Nem mindenkihez

szólok, csak azokhoz, akik értik. És nem mindenkinek lesz pozitív a változás, csak aki megérett rá. Ahogy az én utamat nem képesek értékelni földi szemmel nézve, nem tettem le semmit az asztalra (nem értem, miért pont az asztal, miért nem az ágy például?) ugyanúgy Isten is éppen az ellenkezőjét láthatja az értékünknek és lehet, hogy Ő éppen ellenkezőleg lát az ő mennyei szemeivel. Neki teljesen más az értékrendszere és akik itt most fel vannak magasztalva, ő azokat a személyeket egyszerűen nem érti és nem is értékeli őket. Elhangzott, hogy aki nem oltatja be magát, az meg fog halni. Ere most azt válaszolja Isten, mert most jött el a válasz ideje, hogy aki ezt a régi rendszert támogatja és segít a fenntartásában, Az fog meghalni. Kik és hogyan tartják fenn ezt a rendszert?

Azok, akik vakon teljesítenek minden parancsot, amit feljebbvalójuktól kapnak és nem tájékozódnak előtte, hogy azzal ártanak-e embertársaiknak? Mert ha egy kicsit is igen, akkor nem vállalnak felelősséget a saját tetteikért. Aki pedig nem vállal felelősséget saját tetteiért, az nem beszámítható, arra nem lehet számítani és Istennek nincs is szüksége rá. Elengedi a kezét és ugyanúgy a sorsára hagyja, ebek harmincadjára fog kerülni. Aki nem fél Istentől, az fél egy másik embertől. Halálra van ítélve. Mert ember, embert nem tud megmenteni, embert csak Isten tudná megmenteni. De akinek nincs szüksége Istenre, nem is lesz benne része, magára marad.

Van, akinek azért nem lesz része sem változásban, sem szeretetben, sem életben, mert nem tudja értékelni azt. Nem ismeri el annak a létezését, még akkor sem, ha a szemei előtt ott áll és bizonyítja létezését, még akkor is hihetetlennek tartja és letagadja. Letagadja az igazságot, amivel Szembe-sült. Mert véletlenül még neki is változtatnia kellene magán, de ahhoz már nem lenne sem bátorsága , sem ereje. Így a könnyebbet választja, marad a komfortos régiben. A régi papucsában, mert azt legalább már ismeri. Nem akar új papucsot, nehogy mellényúljon vele és még feltöri a lábát. Így aztán marad minden a régiben. hiába rossz, de legalább már ismerjük. Hiába lenne az új jobb, mert ennyi rossz után már csak jobb lehetne, nem! – neki biztonságosabb a régi, megszokott rossz!

Én mindenesetre már elindultam az új felé vezető úton, vártam már eleget. Nem várok senkire, én megyek tovább, mert én biztosan tudom, merre tartok és azt is, hogy valami jobb vár rám, mint ami eddig volt. Ebben biztos vagyok.