Nagy, mindent eldöntő kérdés

az amivel ma foglalkozom, de én ezt már rég, kb.40 éve feltettem magamnak és választ is kaptam rá. Sokáig helyesen, aszerint is éltem, ahogy Isten tanácsolta, amíg el nem hagytam magam téríteni, a hitellel, a devizahitellel. Az nem segítség volt, hanem átverés és nem igaz, amit a média szajkóz még mindig, hogy jaj szegény bankok nem tudhatták előre mekkora gazdasági válság lesz és bedőlnek majd ezek a fajta hitelek és befektetések .Pontosan tudták, ezért helyeztek ki olyan rengeteget 2008 előtt az egész világon. Már megvolt az előzetes élő tanulmányuk, fő kísérlet alanyuk, patkányuk, mert ők mindenkit patkánynak néznek, miközben ők azok! Ausztráliában a WestPac -úgy pont ennek a bizonyítéka, hogy nem először kísérleteztek a pénzügyekben tapasztalatlan civil lakosságon. Ott is zömében svájci frank alapú hitelt helyeztek ki és ott is rengeteg volt a csődbe ment háztartás, a tönkrement család, meg az öngyilkosság ennek következtében.

Az én kérdésem már születésem után nem sokkal az volt a külső behatások alapján , amely hatások közvetlen környezetemből származtak szülői ház stb.: : ha egy szülő nyomorék lelkileg, vagy testileg, esetleg mindkettő, akkor mi az elvárás a gyerekével szemben? Akkor a gyerekének is kötelessége azzá válni és úgy élni az életét , árnyékként, elrejtőzve, szégyenkezve és búslakodva? Különben mi lesz? És miért lenne ez szükségszerű, vagy kötelező egy szülő szemében? Én úgy születtem, hogy azonnal arra gondoltam, hogy ha a szülő szerencsétlen is bizonyára arra van gondja, hogy legalább a gyereke szülessen egészségesen és normálisan, hogy legalább neki lehessen egy jobb, boldogabb és egészségesebb élete. Hiszen nyomorékká válni bármikor bekövetkezhet, de annál örvendetesebb, ha valakinek sikerül ép bőrrel megúszni az életet. Jöhet a nyomorúság anélkül is,, hogy mi még nagy erőkkel rá is segítenénk, nem kell azt erőltetni, jön az magától is néha, sajnos. Minden a hozzáállásunkon múlik és hogy mennyire vagyunk értékesek a Teremtőnk szemében, aki megjegyzem, nem a szülő, mert ő csak lecsatornáz minket ide a földre, hanem Isten, maga, aki minket megalkot olyannak amilyennek akar, és utána leküld minket ide, bedob a mély vízbe, hadd úszkáljunk kedvünkre és tegyük közben a dolgunkat.

A válaszaimat már korai gyerekkoromban megkaptam: a gyereknek igenis tisztelni kell a szülőt minden körülmények között és tisztelettel a hangjában beszélni vele, bármilyen is a hozzá való viszonya. (sajnos én nem mindig tudtam megtartani a színvonalat), de a szülőnek is tisztelnie kell a gyermekét és nem erőszakosan irányítani és befolyásolni, hanem hagyni őt normálisan, természetesen kibontakozni. A gyerekre nem erőltethetjük rá a saját álmainkat, amelyeket mi nem tudtunk beváltani. Ha ma megkérdezné egyik szülőm, hogy hogy vagyok, azt válaszolnám, hogy : jól. Jobban, mint gondolná, vagy mint elvárná. A rossz, amire folyton felkészített, messzire elkerült és engem helyette a Jó dolgok találtak meg és semmi sem úgy lett, ahogy ő gondolta, amitől ő úgy „féltett”. Én nem lettem nyomorék lelkileg, mint ő. Én egészségesen születtem és semmivel sem tudtak megbetegíteni, hiába asok kísérlet. Mert nem nyomoréknak és betegnek születtem, hanem egész-s-ég.esnek és boldognak. És nem azért születtem, hogy meghaljak, hanem hogy éljek és viruljak. Nem leépülni jöttem ide a földre, hanem ellenkezőleg:FELÉPÜLNI. Nem a holtat próbálom éltetni, a rohadásra ítéltet építeni, hanem csakis az örökké valót éltetem, mindig. Nem építek homokvárat (erre szokták mondani sz@rból várat), csakis a hosszútávú, komolyan vehető és tartós projektek érdekelnek. Értem a viccet is, én is szoktam művelni, de az élet komoly dolog és kár elpazarolni, eltékozolni. Nagy kár és bűn viccre venni az életet. Senkinek ne hagyjuk, hogy ami személyes problémáinkat elbagatellizálja. Mutassuk meg neki, hogy milyen lenne neki, ha a mi helyünkben lenne! Igaz, hogy nagyon nem szeretne a mi helyünkben lenni? Akkor velünk se tegye azt, amit ő sem bírna ki!

Petya, Petya! – csak ennyit tudok reagálni egy mondatsorra, amit M.P. mondott első kongresszusán talán? A sok tercsi mari, klára név között véletlenként sem esett be egy pityu vagy sanci. Mit jelentsen ez, rá vagyunk indulva a női nemre, negatív értelemben? Mi baj van a nőkkel? Megsértettek téged a nők, Petya? Mi nők és férfiak egyenrangúak vagyunk és ebből kifolyólag mi is, nők is tudunk arrogánsak, lekezelőek és gúnyosak lenni. Jobb, ha nem kanyarodunk be ebbe a zsákutcába és követjük az orbáni narratívát, ha már azt hirdetjük, hogy rendszerváltást csakis békésen érdemes véghez vinni, mert ezzel én is egyetértek.

Én kicsi vagyok és jelentéktelen a szemetekben, tudom, de az a helyzet, hogy már születésemkor nagy voltam és JELEN, csak ti ezt sem vettétek észre. Mindig ott voltam az orrotok előtt, csak annyira közel, hogy nem is láttatok, a fától az erdőt. Aki még csak most, vagy még most is csak a „challenget”, vagyis a kihívást látja bennem, nem bánom, állok elébe, nem először és nem utoljára, ha kell! Viszont ez a meccs már előre le lett játszva……