mondtam: a gyakorlat a fontos nem az elmélet

A nagy elmélkedők, mint amilyen Freud, meg Jung is volt például, hogy én se sértsek meg senkit, ott rontották el, hogy az életüket nem a gyakorlatban élték, hanem az otthonuk nagy kényelmében ráértek elmélkedni és előre mindent lezongorázni mint egy sakk partin. Azt hitték attól hogy ők gondolkozni tudnak , attól már mindent jobban tudnak a többi embernél. Istennek kezdték érezni magukat és sajnos megengedték saját maguknak, hogy megállapítsák ki épelmejű és ki nem. Tesztekkel állapítják meg a hibapontszámokat, hogy ki melyik kategóriába tartozik. Honnan tudhatnãnk, hogy mi is nem vagyunk bolondok egy ilyen, csak ember által kitalált teszt alapján. Azt kell mondanom, hogy ez a két pszichológus sem volt normális, ha önmagán meg tudta állapítani valakiről: ezt most jól gondolja, azt meg nem jól. Ki ő, hogy bármelyik másik emberről kijelentse, hogy bibis az agya?! Nem vagyunk egyformák, nem ugyanoda és ugyanolyan körülmények közé születtünk, másképp nevelnek, van akit nevelnek, szeretnek minket, de van akit nem szeretnek gyerekkorában, van aki bőségbe születik, van aki nélkülőzésbe, rengeteg dolog befolyásolja egy ember mentális egészségét. Az, hogy megszomorodik egy kicsit és nekivág a nagyvilágnak egy kicsit sem jelenti, hogy bolond valaki és be kell csukni, vagy gyógyszerezni, attól biztos, hogy nem lesz jobb a közérzete.. Az öcsém pont egy ilyen kezelésbe halt bele, szent meggyőződésem. Tönkretették az életét a szerető családja. Ide oda hajigálták a családtagok, senki nem szerette, nem törődött vele. Aztán amikor már kezdett a család terhére válni, mert iskolába sem járatták pedig kötelező volt abban az időben, így természetesen munkát sem kapott sehol, mert képzetlen volt.Ekkor egy kedves rokon , Szegeden, ha jól emlékszem, elkezdte beadni neki, hogy depressziós, vannak jó kis kábítószerek ott, ahol ő dolgozik a kórházban, azok majd enyhítik a lelki fájdalmait. Így injekciókat kezdett kapni időszakosan, ezt ő mondta el nekem , személyesen egyszer, amikor találkoztunk.Többször próbált öngyilkos lenni, érkeztek hozzám a postai üzenetek, hogy egyszer Szegeden kellett kihalászni a Tiszából, aztán meg Székesfehérváron , mert leugrott valamilyen hídról. Az injekciõzás teljesen ellenproduktívnak tűnt ennek fényében! Úgy gondolom, hogy az Őszinte törődés, ha a szeretet nem is, mert családunkban minden volt csak tisztelet meg szeretet nem egymás iránt, tehát ha csak egy kis gondoskodó őszinte törődést kapott volna lekötőzések és injekciózãsok helyett, akkor biztos, hogy még ma is élne. És ha már itt tartok a nagy vallomások közepén, el kell mondanom, hogy édesapám is ugyanebben a kezelésben, gondoskodó szeretetben részesült. Mentő rá lett hívva nem egyszer, kórházba beszállítva, majd lekötőzve, napokig leszedálva, hogy addig se kelljen foglalkozni vele! Nem szívesen emlékszem vissza erre, és még kevésbé szívesen beszélek erről a szörnyűségról..de látva, hogy egyre több ilyen történik meg kellett szõlalnom, még ha ezt írás formájában is. Orvosoknak nem lenne szabad ekkora hatalmat adni a kezükbe, mert rendkívül sok és nagymértékű a visszaélés. Szó szerint, úgy ölnek, hogy már a szemük sem rebben, nekik ez k@ természetes .De ez a módszer nem az, ez sima , lassú gyilkolás …