Artemisz
A napisten, Apollo testvére. Az állatok, a természet, meg az erdők védelmezője. Most ez a tanács a részemre, hogy legyek őszinte, nyílt és küldjek fényt és szeretetet mindenkinek, akinek szüksége van rám. Ha ezt teszem, nem csak a saját gondjaimat oldom meg, hanem másokét is.
Még kaptam arra vonatkozólag is tanácsot, hogy adjak hangot véleményemnek. Nem tudom, mert most éppen fáj a torkom. Mintha most nem lenne alkalmas. Nem biztos, hogy szükség van az én hangomra is, úgy érzem, jobb, ha némaságba burkolózom. Én vagyok a „néma Levente”. Érdekes, hogy valakinek azt kívántam egyszer; legyen néma és tényleg visszatér minden kívánság, amit másnak kívánunk. Mégis én lettem a néma. Nincs mit mondanom. Nekem nem osztottak lapot, így inkább passzolok és kimaradok.
Lehet, hogy mutogatni fogok helyette. A „mondjam vagy mutassamból” nekem maradt a mutatás. A bizonyítás. Amit más bölcsek elmeséltek, valahogy velem esik meg annak a bizonyítása. Én vagyok rá az ÉLŐ PÉLDA. Nem tudom miért pont én vagyok erre a kiválasztott, eléggé zavar és szívesen átadnám valaki másnak ezt a szerepet, de Isten nem ereszt.
