Tisztázás

Fontos lenne, hogy soha ne ítélkezzünk előre, és arra hogy ne feltételezzünk semmiről és senkiről dolgokat úgy, hogy előbb nem személyesen győződtünk meg a valódiságáról. Ki az a bárgyú (én voltam ilyen sajnos, amikor a devizahitelhez folyamodtam, bár nem volt tiszta képem róla, csak azt hittem hogy ismerem, de nagyon távol voltam a valóságtól) aki úgy vásárol tételezzük fel egy ékszert, hogy nem látja közelről, vagy nem vizsgáltatja meg egy ékszerésszel?

Sokan így vásárolunk manapság, esszük amit a tálcán elénk tesznek a tv.-reklámokon keresztül, anélkül hogy személyesen utánajárnánk, hogy van a reklámozott ételek és italoknál sokkal megfelelőbb is a számunkra, csak azt nem reklámozzák, természetesen, mert az nem eladható, nem „Piacképes”. Épp Karácsony előtt még vettem utoljára , amolyan nosztalgiából a régi szép idők iránt egy Pepsit, hát annyira megbántam! Semmi íze nincs, mint régen volt, csak simán szódavíz vegyítve cukorral, jó sokkal, hogy dagadjunk tőle, meg egy kis karamellás színezék. Hát nem esett jól, abba is hagytam végleg a fogyasztását. Ilyen rosszat régen ittam, nincs szükségem rá, hogy mérgezzem vele magam. A filmek sem nyűgöznek le, sem a sztárok már nagyon rég, mióta nekem a valóságban kell élnem. Nem szeretem a rózsaszín , habos meséket és nagyotmondásokat, amelyeket ők sosem éltek át, ők mindent betanulnak, hogy mit hogyan mondjanak és adjanak elő, semmi természetes nincs bennük, ezért nevezik őket mű-nek, vagyis művésznek, a filmeket, amelyekben szerepelnek azokat pedig művészfilmeknek. Mese habbal mind. A pénz amit annyira imádnak a zöldhasú a neonfényben, hát csak attól annyira értékes, mert ők ezt hitették el mindenkivel a világon, de valójában semmit sem ér, mert annyit nyomtathatnak belőle, amennyi csak beléjük fér. És ők azt szeretnék, ha mi mindannyian tőlük és az elcsábítószereiktől függenénk. Régebb úgy voltam vele, hogy megadtam nekik is előbb az esélyt, hogy a jó szereplők legyenek a történetben, de sajnos ők is levizsgáztak és bizony most már én is úgy vizionálom, hogy égni fognak. Kikről beszélek, hát akik gyártják a fent említett álmokat, hazugságokat és meséket, a fegyvereket miközben béke-Nobel díjra ácsingóznak, aztán a cukros üdítőitalokat, meg a pénzt, ki másról? Akiknek a pénz az istenük, ők akarják elhitetni mindenkivel a világon , hogy ők a kiválasztott népe istennek, hogy ők jók és szentéletűek. Hát nem tudom, de az én elképzelésem az teljesen más az életről, az istenről és a szentségről. Még hogy nincsen rossz meg jó. Ha lelősz valakit, akkor az lehet neked jó, de annak akit lelőttél biztos, hogy nem jó, mert ezzel megölted. A jó és rossz viszonya annak függvénye, hogy a puska melyik oldalán állsz, tudod? Még hogy nincsenek rossz tettek és gonosz emberek, háh! Kívánom, hogy ne találkozz velük, ahhoz, hogy felismerd őket!

A hit és a tudás örökös harca is folyton felmerül mint egymással szemben álló szellemiség és folyik az örökös harc, hogy melyik a fontosabb és valódibb és értékesebb, melyik vonalát érdemesebb követni. Egyforma fontos mind a kettő és egyszerre, párhuzamosan kell követni mindkettő útmutatásait. Érthető, hogy a hit valami olyasmi, amihez nem kell nagy tudás, egyszerűen csak hiszünk valamiben, vagy valakiben vakon és miután többször vissza is igazol és bizonyít is, hogy érdemes volt benne hinni, mi természetesen továbbra is hiszünk benne, sőt még nagyobb erővel és odaadással meg hűséggel. A másik a tudás, az hosszú emberi tapasztalatokat gyűjtött össze és bizonyosságokat, amelyekre bátran lehet alapozni abban az esetben, ha valami hagyományos és megszokott dologban szeretnénk információkat szerezni. Ehhez nem szükséges hit, anélkül is működik. ( ilyen pl. a Feng Shui). De viszont, ha valami újjal találjuk szembe magunkat, amivel még addig nem találkoztunk , de szeretnénk megfejteni, ahhoz viszont nélkülözhetetlen a hit. Hit nélkül semmit sem érünk és nem juthatunk el sehová, még az utcasarokig sem, nem hogy az űrbe például, vagy annak felfogásában, hogy csak a testünk hal el, ha lejár a szavatossági ideje, de a lelkünk nem. Ezekhez a dolgokhoz már hit szükséges, meg isten meg szent élet, amire mi nem nagyon vagyunk képesek, mert elődeink, a kedves és szerető, nekünk csupa jót akaró embertársaink nem ezekre a dolgokra idomítottak be, hanem csak egy egyszerű majmok bolygóját kísérleteztek ki ide nekünk a földre, porból lettünk és aztán porrá leszünk. A lélek ha valamilyen okból elhagyja a testet, akkor a testből semmi sem marad, csak por és hamu. De mi van, ha a lélek marad és újjá születik újra meg újra, akkor vajon mi történik? Ha senki nem öli meg, akkor meddig képes élni? Ezt még senki sem mondta, csak egy. One , az aki aztán fel is támadt. Miért ne hinném ezt el? Miért hinném el inkább a rosszat, hogy igy is úgy is meg kell halni, csak azért mert eddig mindenki ezt tette: elhitte és meg is halt? Lehet, hogy tényleg ez a szabály és ez lesz mindenkivel én nem ebbe akarok belekötni, hanem megengedem magamnak azt a szabadságot, hogy mindent megkérdőjelezzek és reménykedjek, hogy azért nem minden ennyire sötét és gyászos és biztos van valamilyen megoldás a lehetetlenre is. Ha egyszer isten azt mondta, hogy embernek lehetetlen, de istennek minden lehetséges, akkor még nincs minden veszve. Embertől Istenig hosszú az út és nagyon keskeny, de az a lényeg, hogy létezik, csak meg kell találni.

Isten szavát szívesen hallgatom, meg nem unom. Senki ne vegye magára, hogy őt megutáltam, akinek semmi köze hozzám és nem szolgált rá. Mindenkinek több arca van, egy szép és jó, egy világos, meg az ellenkezője is, senki sem csak jó vagy rossz ember. Mi tudunk mindig választani, hogy melyik szerepet töltjük be inkább. Én jobban szeretek segíteni és adni és jót tenni másokkal, ahol csak tudok és amennyire a lehetőségeim megengedik, én ennyit tudok adni, jelenleg. Jó érzés adni, jó érzés látni a másik emberen a megkönnyebbülést, hogy valaki megmentette. Engem is megmentettek és nagyon boldog voltam és vagyok is most, és hálás! Nem felejtem azokat, akik segítettek, jó szóval, vagy bármi mással, amire éppen szükségem volt. A segítségadás közelebb áll hozzám mint a rombolás. Az életben szerepeket játszunk el, hogy túléljünk és közben hibákat is követünk el. Most, hogy túlélő vagyok, már nem kell játszanom semmilyen szerepet, végre önmagam lehetek. Sokat tanultam istenről is és minden másról is, emberi kapcsolatokról, meg szakmaiságról és felismerem kik a valódi ellenségek. Azok akikről nem is gondoltam volna. Egész életemben olyanokat gyűlöltem, akik nem is a valódi ellenségeim voltak, mert manipulálva voltam azoktól, akik a valódi ellenségek. Már nem haragszom senkire és mindenkitől bocsánatot kérek, akit sértegettem vagy vádoltam fölöslegesen! Én is megbocsátok azoknak, akik ártottak nekem és már régen nem gyűlölök senkit sem semmiért, kb 30 éve, mióta itt élek, ahol most élek. Ez a hely megváltoztatott és az életem is más lett, itt úgy érzem azt csinálhatom, amit nekem tennem kell, nem kényszerít senki semmire. Szabad vagyok, de ehhez sok próbán kellett átjutnom, nem adtak ingyen semmit, én is meg kellett tanuljam a leckéimet. senki ne gondolja, miközben a szabadság felé tart, hogy az majd könnyű lesz és ezüsttálcán fogják neki felkínálni. Ha mégis ez történt, vigyázzon, mert a könnyen jött dolgok könnyen is illannak el az életünkből. A valódi, tartós dolgokért valóban mindig keményen, és nagy áldozatok árán juthatunk csak hozzá.