Mit kellene másképp tennünk?

Az üzenet, amit kaptam az az, hogy ne a saját emberi, korlátolt gondolkodásunban higgyünk, sem a fizikai erőnkben, hanem hívjuk társnak istent, mert nélküle semmi sem fog sikerülni. Ezután a hívők gyerekes vitáját hozza fel példaként.

„

Pál apostol első levele a korinthusiakhoz 2. és 3. fejezete a keresztény hit alapjairól, az emberi bölcsesség és az isteni erő különbségéről, valamint a gyülekezeti egységről szól. [1, 2, 3]

1. Pál első levele a korinthusiakhoz – 2. fejezet

Fő téma: A megfeszített Krisztus hirdetése és az isteni bölcsesség [1, 2]

Az igehirdetés lényege (2,1–5): Pál úgy érkezett Korinthusba, hogy nem az emberi ékesszólással vagy világi bölcsességgel akart kitűnni, hanem elhatározta: „nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről”. Gyöngeségben, félelemben és rettegésben jelent meg, hogy a hívők hite ne az emberi okoskodáson, hanem Isten erején nyugodjon. [1]
Isten titkos bölcsessége (2,6–9): Pál nem a világ „fejedelmeinek” (hatalmasainak vagy bölcseinek) a tudását hirdeti, hanem Isten öröktől elrejtett bölcsességét, amelyet előre elrendelt a dicsőségünkre. (Itt idézi a híres gondolatot: „Amit szem nem látott, fül nem hallott… azt készítette el az Isten az őt szeretőknek”). [1, 2, 3]
A Lélek kinyilatkoztatása (2,10–16): Isten dolgait csak Isten Lelke ismeri és tárja fel az ember előtt.
- Az érzelmi/érzéki ember nem fogja fel a Lélek dolgait, mert azok bolondságnak tűnnek neki.
- A lelki ember viszont mindent megítél, és magában hordozza „Krisztus értelmét”. [1, 2, 3]

2. Pál első levele a korinthusiakhoz – 3. fejezet

Fő téma: A viszálykodás és a lelki kiskorúság [1, 2]

Tej és kemény eledel (3,1–4): Pál szemrehányást tesz a korinthusiaknak: még nem tudott velük úgy beszélni, mint lelki emberekkel, csak mint „testiekkel” vagy Krisztusban kiskorúakkal (gyermekekkel), akiket még tejjel kell táplálni. Ennek a bizonyítéka a közöttük lévő irigység és viszálykodás. [1, 2, 3]
Pártoskodás az igehirdetők körül (3,4–9): A hívők egymás között versengenek: „Én Pálé vagyok”, illetve „Én Apollósé”. Pál tisztázza a szerepeket: ők csak szolgák, akiken keresztül a korinthusiak hívőkké lettek. „Én elültettem, Apollós öntözött, de a növekedést Isten adta” – vagyis nem az a lényeg, aki munkálkodik, hanem egyedül Isten. [1, 2, 3]
Az egyetlen alap: Jézus Krisztus (3,10–15): Más alapot senki sem vethet azon kívül, amely le van téve, ez pedig Jézus Krisztus. Aki ezen az alapon épít (aranyból, ezüstből, drágakövekből vagy fából, szalmából), annak a munkáját a tűz fogja kipróbálni. [1]
A hívők mint Isten temploma (3,16–23): Pál emlékezteti őket: „Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakik bennetek?” Senki se ámítsa magát világi bölcsességgel, hiszen e világ bölcsessége bolondság Isten előtt. Minden a hívőké (akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár a világ, az élet vagy a halál), de ők Krisztuséi, Krisztus pedig Istené. [1, 2, 3]”