A gyémánt is csak egy széndarab volt

Ha a szénnek sikerült, neked is sikerülni fog. Nincs annál rosszabb, mint amikor egy széndarab beszélget egy gyémánttal arról, hogyan lett gyémánt, mert azt elmesélni nem lehet. Megtörtént a fájdalmas átalakulás, nem minden széndarab képes átesni rajta és megmarad inkább szénnek, majd összebeszél más széndarabkákkal és megállapítják, hogy itt a gyémánt a nem normális, mert ő már nem akar szén lenni és talán le is nézi régi széntársait. Egyszerűen hagyni kell őket beszélni, gyűlölni, meg irigykedni és tovább lépni, őket is otthagyni. A gyémánt nem tartozik senkinek magyarázattal, szép is lenne. Még magyarázza is el, hogyan ment keresztül a pokol tüzén, nem? Azon a tűzön keresztülmenve nem mindenki végzi gyémántként, van aki csak elporlad. Akiben van lény-eg, az megmarad és átalakul, újjá születik, a régi dolgok már nem érdeklik. Persze mindig akadnak ellenzői, meg irigyei akik nem tudják lemásolni és ugyanazt végigcsinálni, de ilyenkor kell imádkozni, hogy: „szabadíts meg a gonosztól!”
Az önző ember mondja mindig a másik emberre, hogy önző. A helyzet az, hogy ha meg akarod ünnepelni, hogy elértél egy mérföldkövet az életedben, hogy neked valami sikerült, rögtön ott vannak azok, akik bagatellizálják, meg lekicsinyítik azt amit elértél, azért, hogy ők ne érezzék magukat annyira reménytelennek és esélytelennek, mert elképzelésük sincs, ők hogyan csinálnák meg ezt ugyanúgy mint te.
Mivel te már túlléptél pár kérdéskörön és magadban már megoldottad azokat, természetesen vissza-, és lehúzó lesz egy szénnel beszélgetésbe elegyedni, mert ő még ott tart, ahonnan te elindultál. Még csak most rágódik azon, hogy de miért kell meghalni például. Hát csak, vagy elfogadjuk vagy nem, ez meg fog történni. Én el tudom ezt fogadni, ennek ellenére optimistának tudok maradni és nem állandóan a halállal foglalkozni. Az olyan, mintha minden nap meghalnék újra meg újra. Közben meg csodálkozol, hogy látványosan öregszel, úgy nézel ki mint az öregapám. Kinek van kedve egy kókadt, depressziós, élesnyelvű, pesszimista, kritikus télapóval leülni beszélgetni? Isten őrizz! Tényleg igaz az, hogy ha nagyon el akarunk kerülni valamit, akkor pont abba a valamibe futunk bele.
Van megoldás erre is. elfogadjuk az elkerülhetetlent és akkor már nem lesz olyan félelmetes. A jót is meglátjuk benne, sőt még örülünk is neki, sőt már várjuk is, de a lényeg az, hogy egyszerre mindig csak egy lépést tegyünk, mindig a soron következőt, mindig csak a mában éljünk és élvezzük minden pillanatát, mert nem tudhatjuk, hogy nem-e az az utolsó az életben. Az életet élni kellene és nem állandóan elemezni. Aki nem örül az életének, képes elrontani másokét is. Nem igaz az, hogy akik örülnek és boldogok, másokat is boldoggá tudnak tenni. Csak boldogtalanok lesznek ők is, ha egy boldogtalannal kerülnek egy légtérbe. A boldogtalanság mindig erősebb a boldogságnál, ezért jobb ha boldog boldoggal és boldogtalan boldogtalannal kerül egy közösségbe. A keveredés nem jó, mert abból csak moslék lesz, inkább a boldogtalan egyen rossz ételt, a boldog meg finomat. A boldogtalannak minden rossz, a boldognak minden jó. Az életben hogy melyik tábort erősítjük csak hozzáállás kérdése: ha pozitívak vagyunk, akkor általában jó dolgok történnek velünk, ha negatívak, akkor bizony vonzzuk magunkhoz a boldogtalanságot és taszítjuk el magunktól a boldog, pozitív embereket. A két ellentétes pólus soha nem tud egy közös nevezőre jutni, lehetetlen! A nap sem akkor jön fel az égre, amikor a hold. A nap és a hold nem egy és ugyanaz. A nap a lényeg, a hold pedig csak a kísérő. A lényeges, pozitív dolgok nappal történnek, a sötét, rejtőzködő dolgok pedig éjjel. A hold, vagyis a széndarabka hiába szeretne ragyogni és fővezér lenni, nem arra való. Mindkettőnek megvan a maga szerepe, ha tetszik, ha nem. A legkönnyebb út az, ha elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk és nem akarunk másnak látszani. Nem kell tudnunk jól hazudni, mint ahogy pl. az Elemi ösztön c. filmben is elhangzik. Az a film, meg a második része volt életem egyik legundorítóbb filmje, mintha konkrétan a főszereplőnek írták volna. Nem fejteném ki bővebben miért és hogyan undorodtam meg tőle, meg az egész filmipartól, de a lényeg, hogy addig szerettem a filmeket, most meg utálom őket. A jelenlegi világnyelvet sem szerettem meg. Nem kötelező szeretni, de viszont nem kell hazudni, hogy szeretünk valamit, valakit. Úgyis kiderül az igazság. A sátán jó tanítómestere a hazugságnak, az ő fegyvere, a hazugság mindig a SZERETET selyemköntösébe van bújtatva és szépen becsomagolva, illatosan egy masnival megkötve. A szerelmi kötések is a sátán műve, a bűn maga a sátán!
www.fengshuidesign.hu