Adio
Azt jelenti latinul, vagy olaszul, hogy: Isten veled. Nekem legalábbis nem fogtok hiányozni, sem a hazugságaitok, sem az ígéreteitek, amelyeket soha nem is akartatok betartani, csak azért ígértetek fűt-fát, hogy rátok essen a választásunk, hogy átruházzunk rátok minden döntést, jogot, pénzt és tulajdont, hogy aztán ti azt tehessetek, amit csak akartok. Megtapasztaltuk, hogy mi történik, ha a ti kezetekben összpontosul minden, a hatalom. Minket elnyomva és lealázva, élő koponyákon sétálva, ti csak magatokra tudtok gondolni és csak a pénzgyűjtés érdekel, minden áron, mert pénz az istenetek, nem a valódi isten, az csak cukros máz, hogy ti keresztények vagytok, nem!, ti inkább sátánisták vagytok, mint pl. Shakira. Shakira különösen attól kezdve húzott bele ebbe a sötét műfajba, mióta Piqué, hozzáteszem joggal, elhagyta, egy fiatalabbért.Azóta Shakirának nemcsak a mellei nagyobbodtak meg, hanem a hatalom vágya is, hogy mindenkit, akit csak tud, a maga bűvkörébe csábítson, ha már Piquére nem sikerült kellő varázslatot bocsátania. Kedves hölgyeim! Férfiakat nem elcsábítani, sem elvarázsolni kell, elég, ha csak őszintén szeretjük őket és nem folyamodunk semmilyen trükkös manőverhez. Nem kell követni a Csúf igazság című film és a hozzá hasonló művek tanításait arra vonatkozólag, hogy csábítsunk el egy férfit. A férfit nem hülyíteni kell, hanem csak tisztelni és szeretni, ha mi is erre vágynánk az ő részükről.
A fideszesek, meg nekem egy-két női családtagom annyira édes pofák! Miután tönkretették az életem a kontrolljukkal és én leléptettem őket az életemből, mert tőlük akár fel is fordulhattam volna, most azzal jönnek, hogy érzelmi zsarolással próbálkoznak, hátha még visszafordulok hozzájuk és számukra még sincs minden veszve. De igen, nyugodjatok bele, a döntésem végleges és visszafordíthatatlan! Azt mondják, hogy majd akkor fognak hiányozni nekem, ha már meghaltak és akkor talán már későn, de talán még vissza is sírom őket. Hát nem, babáim, annyira nem, hogy boldog vagyok nélkületek és remélem ez már így is marad mostantól , örökre. A soha viszont NEM LÁTÁSRA! Az ilyen emberek csak saját szemszögükből képesek látni a történéseket és ezért fogalmuk sincs arról milyen érzései lehetnek azoknak az embereknek, akiket elnyomtak, átvertek, nem szerettek csak kihasználtak. A nagyijaim, apukám, öcsém bár már nincsenek közöttünk, még most is velem értenek egyet és jelezték, hogy most is velem vannak és engem támogatnak velük szemben.
A kommunikáció nem az én asztalom, nem érzem szükségét annak, hogy kinyissam a számat. Nem vagyok a szavak embere, inkább a tettek embere vagyok. Nem bírom elviselni az olyan embereket, akik azt képzelik, hogy csak ők számítanak, csak az lenne borzalmasan nagy veszteség az emberiség számára, ha ők meghalnak, mi többiek, meg csak rajongóik , csodálóik és követőik lehetünk, mert annyira kisebbek vagyunk az ő nagyságukhoz viszonyítva. Mikor ilyesmivel találkozom, azt kívánom, bárcsak már hamarabb távoznának a túlvilágra, mert már annyira telített velük a hátizsákom. Fölösleges sajnáltatni magatokat, nem fogtok hiányozni sokaknak, nekem legalábbis biztosan nem. Tudom én sem hiányoznék nektek, ebből következtetem ki azt, hogy ti sem hiányoznátok nekem, soha. Ádió! Minél előbb, annál jobb!
