Aki a testét élteti, a lelkét megöli

Aki meg azt hinné, hogy ez nem így van, azt meg is tapasztalja ennek az állításnak az igazságát, a valódiságát.

Nagy adminisztrációs ügyintézésben voltunk ma, eljön egyszer mindenki életében a nyugdíjazás időszaka. De mi egy kicsit furcsák voltunk az idős nyugdíjasok között, olyan, mintha az óvodából tévedtünk volna be az intézménybe. Ezért van az, ha nem aszerint éljük életünket, ahogy az elvárható lenne és bocsánat, ha esetleg elfelejtenénk meghalni is esetleg, mert azért vagyunk még páran ilyenek, akik nem bírjuk az előírásokat és nem is nagyon tartjuk be. Éppen emiatt vagyunk még életben, mert nem mindig hallgatunk a „jó tanácsokra”, főleg ha orv-osoktól érkezik. Jézus az igazi orvosunk, nekem csak isten a neve. Mindig hozzáfordulok, ha bármi bajom, betegségem van, és hála neki egész-ségben tart, fiatalon külső belső ártalmaktól védetten., mert ő az én pajzsom is.

A fél várost ma bejártuk, a Keleti pályaudvarig, át az Astorián keresztül, a parlament, a Duna parton végig. Ahol megálltunk egy kis pihenőre a pesti rakparton szemközt a szabadság szobor, a Mátyás templom, a Karmelita, a budai vár, hátunk mögött egy katolikus templom, most hirtelen nem jut eszembe a neve, de a homlokzatára volt írva, hogy ne oltsátok ki a lelket!. Na ő egy olyan templom, ami az enyészeté válhat, mert nem kér belépti díjat, rábízza az emberek adakozói szándékára. Arra nincs kedvük az embereknek a lélek támogatására, csak a testi örömök támogatására, mint láthattuk a zsidó templomnál. Következtetés, ahol anyagi bőséget remél az ember, testi örömöket ott jeleskedik, ott sürgölődik, nagyon aktív, ha viszont a lélek dolgairól hall, onnan menekül! Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom. Megvan a templom neve, segítettek közben, hogy beírhassam ide azok számára, akik legalább megtekintenék belülről is azt a gyönyörű , történelmi jelentőségű templomot. Szent- István sírja is látható a templom átlátszó, üvegpadlózata alatt azon a helyen a templomban, ahol a nagy királyunk koporsója látható, élőben. Aki erre nem kíváncsi, az csak megjátssza , hogy érdekli a magyarság története és egyáltalán a magyarok.

Mikor megálltunk ezen a szent helyen, amit fentebb is említettem, kiderült, hogy legalább négy nagy templomunk vesz minket körül. Akkor ami hirtelen jött nekem ki is mondtam hangosan, azt, hogy: nem templomok kellenek nekünk ide, hanem csak isten. Ha több lélek lenne , akkor nem lenne ennyi szenvedés és veszteség. Mikor jövünk rá erre végre?

Miért a testünk a fontosabb a lelkünknél? Miért a külsőmre kíváncsiak inkább az emberek, mint inkább arra, mi lakik bennem? A lelkemre. A látszat, a külsőség túlságosan dominál a világban, ami egyébként nem valóság csak szemfényvesztés, tiszavirág életű, nem is tart sokáig, de a sok ember ezért a rövid idejű látszatért képes az öröklétét is beáldozni, mert képtelen felmérni a kettő közti különbséget és képtelen értékelni az öröklétet. Inkább belemegy a „közös szellemiségbe” és amikor elér egy bizonyos korhatárt beletörődik, feladja lassan, apránként az életét, búcsúzik lassan a világtól. Inkább választja a depressziót, az öngyilkosságot, a halált, önszántából, ahelyett, hogy a saját belső hangjára figyelne, mert lehet hogy az mást mond, az ellenkezőjét, hogy nem a vég kezdődik, hanem a kezdet. Senki nem mer kivétel lenni, más lenni, inkább vállalja a közös sorsot, a közös sírt, a betegséget meg a halált, mert ilyenkor ugyebár már csak ez következik. Pedig az, hogy hova kerülünk, az csak tőlünk függ, a mi döntésünkön múlik. Pokol, vagy mennyország. A lelkünk is megy a föld alá, vagy inkább szárnyalna a mennybe?

A Keleti pályaudvar és környéke, az Astoria szerintem a poklot választotta, mert úgy is néz ki és úgy is bűzlik , mint a pöcegödör. De itt azért mindenki öli egymást azért, hogy főpolgármester, meg alpolgármester legyen. Ha már a főváros a turizmust helyezi előtérbe, mint bevételi forrást, nem kellene legalább tisztán tartani a várost, takarítani néha, hogy ha már nincs pénz a régi emlékmű kategóriájú épületeink felújítására. Túl lassan újítjátok fel, meg sem érjük a végét, hogy gyönyörködhessünk benne. Hová megy el az a rengeteg pénz, el sem tudjuk képzelni. Meg sem merjük kérdezni. Ez a baj, nekünk minden fillérről be kellene számoljanak képviselőink. Isten adta jogunk hozzá.