Jelek
Ma is volt kimenőm, ma szerencsére semmilyen ruhadarab, vagy cipő sem szakadt le rólam. Az isteni jeleket már élőben kapom, nem is szükséges sokszor, hogy nyugalmi állapotban legyek , aludjak, vagy álmodjak. Élőben, a való életben érkeznek a jelek.
Ma csak kiruccantunk egyet a városban, amerre vitt a lábunk, arra haladtunk. szép időnk volt és még mindig tart is a gyönyörű napsütés, olyan, mintha isten is boldog és elégedett lenne.A dolgok jól haladnak a maguk útján,nem siettetünk és nem is erőltetünk semmit, csak követjük a különböző jeleket, hogy hogyan is tovább. Miután megnyertük a leglehetetlenebb pert is, amit Magyarországon nem is lehet hivatalosan megnyerni, azóta csak egy gondolat foglalkoztat engem, hogy: jól van ez csodálatos történet, de hogyan tovább, mi az utam, kinek kell lennem, és mit kell tennem? Érthető módon már nem várhatom ugyanazoktól az útmutatót, akik miatt a zsákutcába tértem be. Nem szeretnék több zsákutcát. A feng shui sem ajánlja a zsákutca környékére való költözést, mert egyértelmű, hogy senkinek nincs jövője egy olyan környéken, ahol zsákutca is van a szomszédban.
Olyan most kicsit számomra, hogy kaptam egy második esélyt az életre, de most ezúttal nem szúrhatom el, mert nem lesz több esély. Még ehhez jön, hogy teljesen egyedül, semmilyen segítség, támogatás nélkül kell indulnom el az utamon. Igaz első alkalommal sem volt segítségem, csak az az illúzióm, hogy van, de nem volt. Most, ezúttal nem várhatom senkitől az útmutatást, mert nekem kell tudnom, ez rám van bízva, hogy mi legyen az útvonal, nekem kell azt kijelölni. A kockázat is az enyém, ha bukom, akkor teljesen elbukom. Most nem bukhatok el, ezúttal.
Mai útvonalunk érdekesen alakult és a jelek is érdekesek voltak, amik adódtak. Megjegyzem én vagyok az aki konkrétan rá is állt a jelekre, párom nem igazán figyeli őket, csak ha úgy adódik, akkor viszont rögtön jelzi nekem. Ma én regisztráltam a jeleket, miközben a Római parton sétáltunk végig. A biciklizők és gyalogosok között jelentősen javult a helyzet mióta utoljára, tavaly nyáron erre jártunk. Most táblákat is láttunk kitéve, hogy figyeljünk egymásra, babakocsisok, biciklizők, bottal közlekedők meg gyalogosok egyaránt. Még így is elhaladt mellettünk egy pár biciklis, akik hangosan arra panaszkodtak, hogy külön utat kellene építeni a bicikliseknek és külön a gyalogosoknak hogy ne keljen szlalomozniuk a gyalogosok között.
Aztán hazafelé tartottunk, akkor vette észre a párom , hogy nézd csak a „Királyok útján ” haladunk, igen a legelső busz megállóig, a 34 .-ig. A buszon két út vagy utca került különösen a szemem elé, a fókuszomba, az Emőd utca, meg az Attila út.
Tehát így és ilyen módon kell folytatnunk utunkat, ahol ők abbahagyták, mi ott kell folytassuk. Királyi módon, Emőke és Attila útján, csak úgy tovább, ahogy ők elkezdték
.Vacsora készítés közben beugrott még valami. Útközben beugrottunk egy plázába, majd meglátogattam a női mosdót. Szerintem vetekszik a férfi mosdõval, az ajtón feliratok, az ajtók közül némelyik betörve, berúgva. Egyik, nyitott ajtón csak úgy besétáltam, nekiveselkedtem az előkészületeknek, papįrgyűjteményből keret kirakása, szégyen, mi nők !
A lényeg, hogy már későn fedeztem fel, hogy az ajtón nincs zár, de mégis maradtam. Közben mit olvastam? Mintha a kérdésemre jött volna éppen a válasz. Te aki ebbe wc-be Tértél be, tudd, hogy Te egy túlélő vagy egy legyőzhetetlen harcos, neked itt dolgod van, … Vagy valami ilyesmi volt a szöveg. Furcsa milyen helyekről és milyen formákban érkeznek hozzánk az isteni üzenetek!
Folytatom mai kis remekművem, mai bejegyzésem és egyben most be is fejezem. Utánanéztem a 34- es számnak, Attila királynak nem volt szükséges, mert ismerem a történetét. Emőd, illetve női változatát az Emőkét néztem meg, mert úgy éreztem van összefüggés Attila király és Emőke között és volt is. Az Emőke egy hun női név és több jelentése is lehet csecsemőt és anyácskát is jelent. Egy hun nemesnek volt Emőke a leánya, Csáthnak. A kor szokásai szerint, amikor Attila királyt eltemették akkor Emőkét is más nemesekkel együtt lenyilazták és a nagy királlyal együtt eltemették. Hát ezt fedeztem fel.
Most kicsit a 34 nek is utánanéztem és Jézus Krisztust a legtöbb helyen, ahol kerestem 33 évesen mondták, hogy kivégezték. Lehet, hogy bolond vagyok, de én csak a megérzéseim szerint tudok csak nyilatkozni. Az isteni üzenet szerint a 34 -es szám azt jelentheti , hogy Jézus ott folytatja ahol 33 évesen abbahagyta. Ismét itt van köztünk és él tovább, velünk együtt. Nekem ez örömhír, hála istennek, ennyit fűznék ehhez.
A wc ajtón lévő versikéről meg csak annyi a mondanivalóm , hogy legalább tudom, hogy harcos vagyok, mindig is az voltam, meg egy túlélő. De a legyőzhetetlenség az is mindig relatív, mint az idő, attól függ, honnan nézzük. Néha a veszteség is válthat át győzelembe, és néha jobb nem győzni, mert a következmények nem túl rózsásak. A győzelemmel úgy vagyok, hogy nem mindig és minden áron akarok győzni én sem. Néha én is hagyok másokat is labdába rúgni, tudom mindig, hol nem kell nyűzsőgnöm, fölöslegesen.
Egyébként nem vagyok egy Emőke, nem engem kell keresni.
