Emlék a boldogsàgról
Eddig csak azt gondoltam boldog vagyok, de most érzem is, hogy az vagyok és egészen màs érezni, mint csak gondolni, mert a kellemes érzéseket, akàr a fàjó érzéseket senki és semmi nem veheti el tőlünk.. A fàjdalmat is mi érezzük a bőrünkön, húsunkon, sokszor a csontunkon keresztül, de az azzal ellentétes kellemes, felemelő màr-màr eufórikus érzések is bennünk fakadnak. Olyan lehet, mint egy szűlés végére érni és megkönnyebbülten fellélegezni. (jó érzés, de nem mindenàron próbálnàm ki). Most azért vagyok boldog, mert megtörtént a lehetetlen is, a mission impossible is, legyőztük a sàrkànyt és szép lassan, de annàl biztosabban visszavesszük a szabadsàgunkat. Mert a magyarnak is van kincse, de az ő kincse nem a vilàg minden pénze, sem a földi hatalom, hanem a szabadsàg. Megérdemeltük, mert màr nagyon sok vérünk folyt el érte a történelem folyamàn. Most, a jelenben, és ez most nem idézet a Jelenések könyvéből ( amelyet most màr elolvasok elejétől a végéig, hogy tudjak én is vitàzni ebben a témàban, bàr nem sok értelmét làtom semmilyen vitànak, mert léteznek egyértelmű, vitàn felüli dolgok) pedig sikerült, hàla istennek egy vér nélküli fülkeforradalommal kivívni a szabadsàgunkat és a vilàg elismerését, ami valljuk be, màr nagyon rànk fért és épp jókor érkezett, jót tett vérző lelkünknek.
Ahogy a fogsàgot is mi szenvedtük el, úgy mostantól a szabadsàgot is mi fogjuk élvezni. Aki szintén magyar, az most velünk együtt érez és nem ellenünk. Hàt ez most kiderül.
