Megerősítem Noszály kijelentését
Volt egy olyan mondata nem rég Noszály Sándor teniszezőnek, hogy ha akar, akkor akár ezer évig is itt tud maradni. Teljes mértékben igaza van, figyeljünk arra, amiket mond!
Ma fogmosás közben ismét lett egy átérzésem, egy üzenet érkezett hozzám odafentről. Mert épp tegnap elmélkedtem magamban, hogy hogyan lehetséges az, hogy a csontjaink akár ezer évekig is megőrződnek, ha olyan környezetbe kerülnek, amelyik tartósítja őket és hogyan tűnik el sokkal hamarabb a szövetünk, a húsunk meg a bőrünk? Addig jutottam el, hogy valószínű, hogy a lelkünk a húsunkkal, meg a bőrünkkel áll kapcsolatban, a csontjaink pedig a földhöz kötődnek, a röghöz, a földi tudatunkhoz, azért tartósabbak ebben a száraz földi környezetben.
Fogmosás közben az jött le nekem, hogy nincs halál , ez téveszme.! Nem halunk meg, csak a lelkünk távozik el egy teljesen másik dimenzióba, ahol más húsunk és bőrünk lesz, vagyis más ruhát veszünk fel.
Én is azt állítom magamról, mint Noszály Sándor, hogy ha akarnék , akár ezer évig is itt maradhatnék. A lelkemtől függ az egész, nem a testemtől.
Ideje mindenki megtalálja a saját lelkét, rá fog jönni, hogy a lélek létező dolog és nem egy bolondság, illetve aki a lelkének él az csakis bolond lehet földi értelemben véve. Mert isten lélek, ezért is mondják isten gyermekeire még azt , hogy isten bolondja. Nem gondolkoznak, nem matekoznak, csak vakon, süketen hisznek benne. Ezért a lelki szegények a legboldogabbak, mert tényleg övék a mennyek országa, amely már most és itt elkezdődött. Így legyen, ámen!
