miért éppen 11:11?

Mielőtt belekezdtem az írásba, rápillantottam az órára és mint szinte minden egyes nap a tizenegy tizenegy villant a szemem elé.

Tényleg mi a fontosabb mindenki számára és számomra is? Hogy az a rövid életünk minél jobb legyen itt a földön, vagy szeretnénk ha ennél többről szólna az életünk. Nekem nagyon nehéz, nem vagyok döntési helyzetben efelől. Kijelölt utam van és eddig még soha semmiről nem volt szabad döntési lehetőségem. Mindig határozottan meg volt szabva mit tehetek és mit nem. Volt amikor lázadóra vettem a figurát és keményen elhatároztam, hogy boldog leszek és sikeres. Mindig közbeszólt valami, valami felsőbb erő. Nem is tudnám más emberekre fogni, mert ahhoz ők is túl kicsik, akárcsak én, hogy akkora nagy befolyásuk lehetne egy másik ember sorsára. Inkább az Univerzum kezét sejtem benne a sorsomban egészen könyékig belemélyedve és soha ki nem szállva onnan. Nem én irányítom a saját sorsom, hanem Ő. Tehetek bármit, fejem tetejére is állhatok, végezhetek is magammal, akkor sem úgy lesz, ahogy én akarom. Vajon miért? Mi az oka ennek? Elég idő telt el az életemből, hogy feltegyem magamnak is ezeket a kérdéseket. A válasz az, hogy óriási tévhit, ha azt gondolja bárki, hogy saját sorsának kovácsa és ő dönti el, mi lesz belőle, ha felnő. Ha egyáltalán felnő, mert vannak és mindig is lesznek emberek, aki sosem nőnek föl. Nem az a dolguk. Ártatlan lelkek maradnak, érintetlenül a világ mocskától. Magamon azt tapasztalom, hogy én már mindig ilyen leszek és így is maradok, amilyen most vagyok, addig amíg csak itt vagyok a földön. Nem hétköznapi kijelentés, de egyszer meg kell tenni, nem lehet húzni a végsőkig. Csak miheztartás miatt jelentem ki mindenkinek. Ebben sem vagyok olyan mint más. Nem tudom, hogy most ez jó vagy rossz dolog, hogy más vagyok, mint az átlag, de eddig csak nehézségeim voltak belőle, mostanság pedig mintha kezdenének előjönni belőle a jó dolgok is. Jó dolog fiatalnak, vagy fiatalosnak lenni és annak is látszani. Nem fáj semmim, egészségesnek érzem magam, jólesik ha nem bolygatnak orvosi műkészítményekkel, nincs is szükségem semmire. Nem kaptam szívrohamot, mert nem éltem soha egy stresszes életet, még akkor sem stresszeltem magam, ha több, mint egy évtizedig stresszeltek a devizahitellel. Csak szomorú voltam, annyira, hogy elment a kedvem még az alkotástól is.. Általában egy alkotó típus vagyok, mindig szeretek valami szépet létrehozni, festeni, szobrászkodni, ruhát varrni, de csak magamnak, mert a földi szabványokat nem tudom elsajátítani, nem nekem valók. Nekem más mértékegységeim vannak az élet minden területén. Nem szeretem, ha sürgetnek én megértem, hogy mindenki ideje véges itt a földön, de attól , hogy mindig sietünk, kapkodunk, semmi sem lesz jobb és a halált sem tudjuk vele elkerülni. Ja, hogy sokan nem is akarják elkerülni a halált, mert már beletörődtek? Ez legyen az ő bajuk és senkit sem szeretnék meggyőzni az ellenkezőjéről. Aki akar, az haljon csak meg, de ne próbáljon engem is belerángatni ebbe a projektbe, mert nem vagyok érdekelt benne. Teljesen más dolgokban vagyok érdekelt, ha már a földi sikerekből nem jutott ki nekem. Akkor ideje visszatérnem az eredeti projekthez, ami nem hétköznapi , nem lehetséges és elképzelésem sincs hogyan valósítható meg, ugyanis eddig nem volt időm a földiek miatt vele foglalkozni. (Na ez az a pont, ahol nem csodálkoznék, ha jönne értem a mentő és kényszerzubbonyba rántva engem, elszállítana) . Csakhogy nem fog érkezni értem, hála Istennek. Folytatom tehát ezen felbátorodva az utam. Jelenleg itt tartok és nem áll szándékomban sem meglógni, sem elbújni senki elől, bármikor bárki megtalálhat, ha lenne kérdése hozzám.