Nincs pokol

legalábbis nem úgy ahogy az egyház bemutatja. Pokol végül is létezik, de az már itt a földön van , nem a halálunk után és nem isten műve számunkra büntetésként, hanem mi emberek csinálunk poklot egymás életéből.

Mennyország is van, de az is bennünk a mi lelkünkben van és mivel a lélek örök, ezért a mennyország is örökké tarthat, ha el tudod érni és be tudsz lépni a kapuján. Vannak akik látva boldogságodat, megpróbálnak kirángatni onnan és lehúzni. Ideig óráig ki is tudnak zökkenteni, de aki egyszer megismeri az igazi mennyek országát és a valódi boldogságot, ami nem függ senkitől és semmitől csakis saját magadtól, mert isten ott van mindenki lelkében, aki képes felismerni és nem űzi ki saját magából. Egy biztos: a lelkünk nem földi eredetű és nem anyukánktól kapjuk. A testet azt itt kapjuk egy másik embertől, de a lelkünk az nem evilági, vagyis nem földi. Mivel megfoghatatlan és ésszel érthetetlen hajlamosak vagyunk egy olyan entitásra vonatkoztatni, aki jóval erősebb intelligensebb és nagyobb hatalommal bír mint mi, istennek gondoljuk. De lehetséges az is, hogy akit mi istenítünk és minden extrával felruházunk nem más csak egy földönkívüli. Bármi lehetséges.

Figyelve az emberek kommunikációját arra következtetek, hogy Magyarországon még mindig vergődünk a kommunista meg a kapitalista felfogások közepette, két szélsőség ami nem engedi, hogy nyugodtan, határozottan és nagyobb eredménnyel tovább haladhassunk az utunkon. Itt már mindenki beleszólt a dolgunkba, már mindenki jobban tudta mit és hogyan kell csinálnunk. De nincs szükségünk senkire, főleg nem idegen eszmékre, hogy megtaláljuk a helyes irányt. Semmiképp nem kellene a régi, megszokott mederbe visszatérni a mi hagyományos vagy megszokott volt. Azért rendszerváltás, mert az egész rendszert amiben eddig éltünk meg kell váltani, akarom mondani le kell váltani, lecserélni mint egy megunt ruhát. Megkopott és már nem is fed annyira minket. Mikor egy műsorba betelefonál valaki és nagyon határozottan ki meri jelenteni, hogy szerinte, mert őt is így tanították valamikor, mit és hogyan kellene ezentúl tenni a munkában, a gyerekvállalásban, az oktatásban, engem elfog a hidegrázás.Honnan ez a nagy bátorság és mi alapján, tán csak nem saját súlyos tapasztalatok alapján ennyire magabiztos?Nem tart attól , hogy esetleg valamit nem jól tud, vagy nincs teljes körű infója arról amiről beszél?

A munkáról és kötelezettségekről: azt mondta az illető betelefonáló, hogy ki lesz a szakmák továbbvívője? M lesz, ha nem lesznek ácsok, lakatosok, kárpítósok, villanyszerelők, stb., stb. Attól tartott, hogy nem lesz aki fizikai munkát végezzen. Azt is éreztem a hangjában meg a mondataiban, hogy bizonyos szakmákat bizonyos etnikum hoz csatolja, hogy kik lehetnek csak énekesek meg táncosok, kik lehetnek csak jogi, meg pedagógiai végzettségüek, meg kinek hány gyereke lehet. Na ezek a régi elképzelések kell, hogy végleg megszűnjenek itt Magyarországon is. Mindegy, hogy kinek hány gyereke születik, ahhoz joga van. Itt vagyok például én. Egy gyerekem sem született, ettől talán előrébb kerültem a karrieremben, mert megfeleltem állandóan a gyárban a munkáltatóm elvárásának, hogy ne legyen gyerekem, ami elvonna a neki való munkálkodásban? Nem, nem lettem sem vezérigazgató sem egyéb túl fontos pozicíóban, mert azt tapasztaltam, ha egyszer valaki megalkuszik és lejjebb adja, akkor már igyekeznek ott, azon az alacsony társadalmi szinten tartani, mert az úgy kényelmesebb számukra: ők mindig főnökök és mindig csak kapnak, szereznek, gazdagodnak, a másik fél, az alkalmazott pedig mindig csak dolgozik, megalázkodik, alkalmazkodik (hiszen alkalmazott) és nekik dolgozik, hogy neki jó legyen és ki legyenek szolgálva maximálisan. Ez is egy kizsákmányoló rendszer, amilyen volt a királyság, semmi különbség nincs, csupán más a megnevezése: demokrácia. Magyarországon nincs demokrácia, itt vadkapitalizmus van. A helyes út, vagyis az igazság mindig a két véglet között szokott lenni, most is úgy van. Se kommunizmus, se vadkapitalizmus nem kívánatos itt Magyarországon! És ha azt mondja valaki, hogy az a demokrácia, ha mindenki elmondhatja a véleményét, még ellenzékben is, azzal egyet lehet érteni, de ha azt is hozzáteszi, hogy egy demokráciában lehet hazudni is ellenzékiként csak azért , hogy jobban felfigyeljenek ránk akkor téved! A demokrácia nem egyenlő a hazudozással. A demokráciában is csak a valós állítások a megengedettek. Ha rágalmazni nem szabad valakit, mert bünteti a törvény, akkor hazudozni sem szabad, mert azt is ugyanúgy bünteti a törvény. Egy bank pl. ha nem mondja el a teljeskörű tájékoztatót az ügyfele számára, vagy túl későn utolsó pillanatban hozza a tudomására, akkor azt félrevezetésnek nevezik és ezért súlyosan megbüntetik a bankot, bukja az ügyletet az ügyfelével.

Most vegyük az oktatást. Azt nem nevezném normális oktatásrendszernek, amelyen én is kénytelen voltam keresztül menni. A matematika, Bolyai János ide vagy oda nem kötelezhető mindenki számára! Nem hátrány, ha van mindenkinek érettségije, de nem ártani gyakorlatiasabban átszervezni az egész oktatást. Ne származás, vagy etnikum, vagy vallás, vagy mit tudom én milyen eddigi kategóriák szerint csoportosítsuk be előre a gyerekeket, hogy ki mire való és mire lesz alkalmas, hanem mérjük le és teszteljük a gyerekeket hogy ki mire mutat valódi képességeket és hajlamokat és abba az irányba helyezzük őket minden végleges és visszavonhatatlan besorolás nélkül, bármikor tudjon kilépni onnan és átlépni oda, ahová a képességei jobban megszólítják.

Az a mondat, hogy ne a nyaralás, meg a napozás legyen az első, hanem a tanulás azért akadt meg nálam, mert nekem ugyan egyszer előírta egy matektanár , hogy a nyári szünetben ne nyaraljak, hanem tanuljak a pótvizsgára, de én inkább a nyaralást választottam és bár durván megfizettem az árát, mert megbuktatott az a nagyon okos és intelligens pedagógus (pedagőgős) én nem bántam meg, hogy úgy döntöttem ahogy. A nyár arra való, hogy nyaraljunk és napozzunk és nem arra, hogy hülye, haszontalan baromságokat erőszakoljunk gyermeki fejünkbe! Nem tudott tönkre tenni az a pedagógus, boldogabb és sikeresebb vagyok mint egy akadémikus! Én még élek és virulok, ő meg a matektanár, pedig egy tucat ember, azt sem tudom , hogy él-e még egyáltalán, de megmondom őszintén nem is érdekel. Nekem nem fontos, hogy neki milyen véleménye van rólam, mert az én esetemben az ő személye nem mérvadó! Neki nem volt joga engem megbuktatni, mert az egész rendszer már eleve egy bukott rendszer. Milyen az, amikor egy bukott rendszer megbuktatja az embereket? Teljes vicc kategória!

Értem én , hogy első a munka, meg a tanulás, én is ezt vallom és ez a helyes magatartás, de legyen meg a pihenés, a család, a szeretet és a normális, emberhez méltó bánásmódnak is a maga helye és ideje is , rendben? Kikérem magamnak, ha pedig nem kapom meg, akkor kivívom magamnak, de akkor is elveszem azt ami engem megillet!

MERT:

„Ezt a mondást a keresztény hagyomány szerint Jézus Krisztus mondta. A teljes idézet így hangzik: [1, 2]

„Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!” [1]

A történet az Újszövetségben, a szinoptikus evangéliumokban (Máté 22:21, Márk 12:17, Lukács 20:25) található. Jézus ezzel a válasszal hárította el a farizeusok és Heródes pártiak csapdáját, akik azon próbálták megfogni, hogy vajon helyes-e adót fizetni a római császárnak. [1, 2, 3, 4, 5]

A válasz eredeti szövegét és a bibliai kontextust részletesen is elolvashatod a Szentírás.hu Máté 22. fejezetében vagy a ⁠Wikipédia szócikkben.”