Megérte a sok szenvedés, a megaláztatások, a kisemmizettség saját „vérem által”, a rengeteg háttérmunka ellenem, a csapdák és a keresztbe tevések, köszönöm! De nem sikerült kikészülnöm, nekem a túlélés egy életforma, ebben van nagy gyakorlatom. Hogyan lehet túlélni egy ilyen időszakot, miután megszabadulunk egy visszaéléssekkel machináló, hatalmával visszaélő szülőtől, akarom mondani országfőnöktől? Akkor élünk túl csak igazán, ha megszabadulunk mielőbb tőle, nem fogjuk visszasírni! Nem akkora főnyeremény ő az ország számára, mint sokáig képzelte. Nekünk is csak azután jön az igazi munka. Helyreállítani az országot a romokból. Minél előbb szabadulunk meg tőle, annál hamarabb jöhet a felgyógyulás és az építkezés, mert eddig csak rombolás volt.

Én is szabadultam meg ilyen nárcisztikus személyiségektől a családomból. A legjobb fegyver ellenük, hogy már észre sem vesszük őket, mintha már ott sem lennének. Nagyon könnyen meg lehet szabadulni tőlük. Ha mégsem adnák át a hatalmat, nekünk úgy is jó, legalább nem kell üldözni őket, helyben elfogjuk és börtönbe csukjuk, út a börtönbe program, és ez az út a börtön felé is gyorsan lerövidül.

Biztos, hogy mindenki a helyén van, ma kiderült számomra. Vagy legalábbis mind jó úton vagyunk az úticélunk felé. Nem szónoknak születtem, sem közönség kapcsolatra. Ma például végigsírtam a Magyar Péter beszédét és elképzelni sem tudom, én hogyan beszéltem volna a helyében annyi ember előtt? Sehogy, csak sírtam volna. Erről ennyit, kiáltó szavak nem az én ajkaimat kell elhagyják. Nem az én dolgom, hogy szem és fül előtt szerepeljek. Rejtett, titkos célokra születtem és nem Dózsa György unokája vagyok én, hanem Bakó István unokája, a hűséges és kitartó amazon, aki nem karddal, hanem tollal harcol.

De már én sem vagyok a régi, hanem az új. Új idők új szelek fújnak, és mindannyiunkat megújítanak. Ma nagyon sok művészt láttam akikről tudjuk, hány évesek, mégis, mintha csak most lennének csak ők is tinédzserek! Márciusi ifjak vagyunk mind! Meg fogjuk csinálni, sikerülni fog!