Tervezünk de minek, ha

holnap már nem jön el számunkra? Mindenki bebiztosít magának minden anyagit, de a lelkieket bebiztosította, ami az anyagiakon túl van és örök? Lehet , hogy holnap itt a világ vége, elégedettek lehetünk azzal, ahogy eddig éltünk? Hányan gondolunk ilyenekre?

Egész életemben arra kényszerítettek, hogy szigorúan az anyagiakra koncentráljak, eredmény: épp, hogy élek, és néznem kell, hogy mások, akik nem tettek érte szinte semmit, vígan lubickolnak az anyagiakban, mint az a bizonyos aranyhal. Én nem vagyok az az aranyhal, akinek el lehet mondani három kívánságot és majd teljesítem, össze ne tévesszetek! Élő példa vagyok arra, hogy megcáfoljam: jó tett helyébe jót ne várj!

Inkább maradok rossz megítélésében, mely szerint én egy önző, önimádó vagyok, mintsem legyek egy balek, akiről mindenki azt hiszi kihasználható vagyok. Ha azt hiszi bárki hogy jószívű vagyok igen az vagyok, nincs elromolva!👀.

Ma már nem érdekel sem a szakállas ember, sem a maszkos díva, hogy mit csinálnak, mit mondanak és miért. Magamnak csak én tudom mi a legjobb, nem hallgatok rájuk. Én nem vagyok az ő helyükben és ők sem az enyémben, úgy hogy nem ítélhetem meg, hogy jól csinálják vagy sem, én csak a saját tetteimet tudom megítélni és csak a saját lehetőségeim szerint döntéseket hozni és élni. Olyan eszközökkel élni, amelyek nekem vannak, abból főzni, amim van és nem tovább nyújtózkodni a takarómnál. Mindig mikor egy kicsit nagyobbat mertem álmodni, rögtön rá is fizettem! Ez itt nem az álmok világa, hanem a kemény valóságé.