Törvényen kívüli
kicsit olyan, mintha földönkívüli lennék én is, meg még sokan. A törvényen kívüliség nagy előnye, hogy aki azon kívüli az szabad, annak minden sokkal jobb az életében. Tovább élhet és szabadon mozoghat, szinte bármit megtehet. Isteni érzés.
Aki teljesen szabadnak ÉRZI MAGÁT, az nem bolond, nem elmebeteg, hanem csak egyszerűen csak FELSZABADULT. Ennyire felszabadultnak lenni: embernek képtelenség, illetve lehetséges, de csakis isteni engedéllyel.
Már értem azt, amit sokáig nem értettem , mert nem vagyok vallásos beállítottságú, legalábbis nem tudatosan. Nem is vallásos vagyok, hanem inkább hitben élek, ezt is csak néha tudat alatt érzékelem. Úgy értem, hogy sokszor nagyon nagy életveszélyből menekültem meg és mindig utólag, amikor már ép bőrrel megúsztam, akkor tudatosult bennem, hogy ez is azért történt, mert erősen hittem istenben és abban hogy megsegít. És valóban, soha egyszer sem hagyott cserben, soha.Mit értettem meg csak most, ami többször is elhangzott , nevezetesen az, hogy bizonyságot kell tenni lépten nyomon, akár a háztetőkről is, mert ha nem , isten látva azt, hogy akit ő megajándékozott képességekkel, hatalmas csodákkal, vagy mennyei ajándékokkal, akár vissza is veheti tőlünk azokat. Ma ébredtem rá erre saját esetemben hogy igaz lehet, mert a szépség, fiatalság mulandó példának okáért. Én is fontosnak találom most már a bizonyságtételt, bár nem tudom még hogyan kell, nem vagyok hozzá szokva, mert én épp az ellenkező hozzáállást képviseltem mindig: miért kellene nekem bármit bizonygatnom, nem eléggé nyilvánvaló? Nem vagyok a bíróságon, hogy folyton bizonygatnom kellene! Vagy mégis?
Egyet biztosan tudok, isten tőlem soha nem veszi vissza ajándékait, sem csodáit, sem védelmét , nálam nem lesz igaz az a mondás, hogy: isten adta, isten elvette. Azért mert az én esetemben a töretlen hitem, őbenne az, ami megtart benne és ajándékaiban. Nem tud olyan esemény t9rténni, olyan ellenség rám törni, aki megingatná istenbe vetett hitemet. Nálam ez a biztosíték. (nem banki)
Abbahagytam nevem változtatgatását is, mert abszolút nincs jelentősége a sorsomra nézve, közben erre is rájöttem. Kicsit felfedezó úton jártam, meg akartam ismerni magam, ki vagyok én, miért vagyok olyan, amilyen, „vagyok, aki vagyok” egy örök lázadó és honnan származom valójában. Nem félve attól, hogy diliházban végzem, mert tudom engem más sokan ismernek és tudják, hogy nem az elmémmel van baj, hanem a fegyelemmel meg az alázattal, tisztelettel.Remélem, Noszály Sándor is annak bizonyul akinek gondolja magát és amiről beszélt insta posztjában. Imádkozzunk érte.
Törvényen kívűli és földönlívűli nevemen írom alá eme bejegyzésem:
Lilith
