Az én otthonom, az én hazám az én menedékem. Ide menekültem és itt megtaláltam a menedékem, nem leszek soha annyira hülye, elszegényedett, elkeseredett, szerelmes, vagy üldözött, hogy a MENEDÉKEMET VALAHA IS ELHAGYJAM… Azt hiszem ez a mondatom most végre pár ember régóta feltett kérdésére a válasz és esetleg szabad elbocsátás is a részemről. Nem ez a szándékom, remélem, hogy a kapcsolódás attól még megmarad közöttünk, hogy ha nem szándékozom soha menedékemet elhagyni. Remélem megértik, de ezen az egy alapkőletételemen nem tudok és nem is fogok soha változtatni. Nem csak nekem kell lenni a rugalmas félnek egy viszonylatban. Ha a trauma ami egy helyhez kötött, legyen az a születési hely, akkora nagy, hogy elképzelhetetlenné teszi az oda való fókuszálást, a vissza fordulást, akkor megjelenik ez a sziklaszilárdságú mozdíthatatlanság a részemről. Lehetne a nevem akár Szikla Erzsébet is. Nincs az a mély szerelem, ami eltörölhetné a trauma hatásait. Ha valaki Erdélyben született, véletlenül, még nem jelenti azt, hogy ő automatikusan székely érzelmű. Nem!, – én a menedékem helyének megfelelő érzelmű vagyok és ha ezt a menedéket történetesen Magyarországon találtam meg magamnak, akkor én egyértelműen magyar érzelmű vagyok. Vagyok, aki vagyok és nem amit más érzelműek gondolnak rólam , esetleg terjesztenek rólam. Én én vagyok!, – és nem tudok más lenni.