Még a tanulságos leckéinkért is keményen fizetnünk kell. Ha pedig nekünk fizetnünk kell, mi is megfizettetjük a leckéket, amiket adunk. Semmi sincs ingyen!

Még Jézus koporsóját sem ingyen szállították.- hallottam nem egyszer , teljesen mindegy, kitől.

Tegnap csak úgy kértek egy kártyakivetést tőlem, mert óriási bajban vannak. Erre való tekintettel megnéztem, mi a tanács, ha ép bőrrel akarja megúszni az esetet. Az egy dolog, hogy ingyen volt, az meg egy másik, hogy még le is hurrogott, hogy : ” jó, te elmondtad a magadét, de én tudom, hogy mit csinálok és biztos, hogy másképp fogom” Tehát még meg sem hallgat. Ezt jól jegyezze meg mit mondtam neki, mi volt a tanács! Meglátjuk, kinek lesz igaza. Mert állandóan azt képzeli, hogy csak neki lehet igaza, óriási tévedésben van. Mondom milyen értelemben, ha mondjuk valakinek zöld szeme van és azt mondja neki valaki, hogy: ” Te, zöldszemű”, akkor az nem bántás, csak észrevétel. Ennyi az egész. Kár minden bolhából elefántot csinálni és mindenen megsértődni!

Mostantól én sem ingyen teszek szívességet. A szolgáltatásaimért ellendíjazást várok, ugyanis én is sokat tanultam, ami nem ingyen volt, én is megfizettem az árát. A szolgáltatásaim pedig értékesek, nem 1 forint két fillért érnek!

Nem szégyenkezem senki miatt és senki helyett. Nem baj, ha esetleg valaki nem normális, vagy csonka a családomban, vagy annyira buta mint a föld, az mind nem az ÉN szégyenem. Sajnos nem mindenkit lehet sem jobb belátásra bírni, sem kiokosítani, sem meggyógyítani. Pedig esküszöm minden egyes családtaggal megpróbáltam mindent, amit csak lehet, de eredménytelenül.Mintha mind arra születtek volna, hogy boldogtalanná, reményvesztetté,depressziõssá, lúzerré tegyenek egy életre. Hát nem sikerült nekik, én maradtam felül ebben a birkózásban, és nem számít, hogy még nincs vége, mert majd egyszer úgyis vége lesz. De nem nekem lesz végem, csak a rosszakaróimnak. Hihetetlen, mennyire kitartóak.

Előbb tönkretették a jó hírnevem, pedig nem szolgáltam rá, majd belekötnek az életstílusomba! Az életstílusom pont miattuk lett olyan, amilyen, hála Istennek.

Magamnak is megnéztem mit tanácsol a tarot kártya lap , vagy teljesen vége az életemnek?

A válaszból csak kettőt említsek : Érmék 10, Végitélet. Azt jelentik nekem, hogy csak bátran előre az életben, mutassam meg képességeimet, meg azt, hogy ki vagyok, olyan életben lesz részem, amilyenről álmodni sem mertem! Tudjátok mit? Hiszek ebben a tanácsban és esküszöm, hogy így is lesz!🙏

még így sem, még mindig van esély nap mint nap, tényleg igaz az, hogy a holnap mindig egy új esély az újrakezdésre.

Javulást tapasztalok magamon, fejlődést is a személyiségemben. Már nem azt mondom, hogy nem érdekel mások véleménye, hanem örömmel tapasztalom magamon, hogy már meghallgatom szívesen mások véleményét is, érdekel is és ráadásként már nem érint érzékenyen a kritika sem, el bírom fogadni, semmi rossz érzésem nem társul hozzá, se sértettség, sem harag, vagy makacsság, főleg nem bosszúvágy. Remélem más emberek is rajtam kívül átmennek ilyen személyiségfejlődésen. Csak ha jobbá válunk, tudunk egy jobb világot teremteni, mindegyikünk el kell végezze magán a számonkérést, a tisztítást és javítást , fejlesztést. Fel kell újítani magunkat is, nem csak a lakóterületeinket! Előbb a belső terünkben kell elkezdenünk, a lelkünkben, aztán jöhetnek a külső körülményeink: a lakhatás, az egészség, az oktatás, bérezés, a nyugdíjazás.

A nyugdíjasok joggal foglalkoznak a megérdemelt nyugdíjazásukkal, végül is szeretnék megkapni azt , amiért egy életen át dolgoztak, amit megérdemelnek. Egy nyugdíjnak nem változónak kell lenni, hanem állandónak és magasnak, nem lehet alacsonyabb egy miniszterelnökének a bérénél, sem a miniszterek bérénél, sem a parlamentben dolgozókénál. Érdem szerint kell díjazni és nem fontoskodás alapján. A valódi munka alapján és nem a látszat, a VIP alapján. Szeretem a nyugdíjasokat, mert élesen kongatják a harangot, hogy jelenleg nem jól mennek a dolgok, hiszen ők sem kapják meg azt, amit ígértek nekik. .Bizonyítják, hogy a jelenlegi rendszerben semmi sem működik rendben! Tehát azonnal tenni és változtatni kell. Mellékesen a fórum c. műsor nem veszített a színvonalából, sőt egyre érdekesebbek a témák, a műsorvezetőkkel is minden rendben van. Nyári időszak van, olimpia kellős közepén, ezért esett vélhetően a nézettség.

Tegnap a Péterfi Sándor kórházban nekem is nagyon kellemes és pozitív tapasztalataim voltak. Igaz, hogy a kültéri részen, ahol még több pénzre lenne igény, még hagy kívánnivalót, de a kórterem, ahová betértünk ragyogott a tisztaságtól, a rendtől, jó érzés volt ott lenni. A barátunk is jó kezekben , jól bánnak vele, kitűnő orvosok és személyzet veszi körül a betegeket.Szerencsére nem súlyos a barátunk állapota, gyors felépülés várható, nagyon optimista vagyok, örülök, hogy elmentem egy kórházba, beteglátogatásra. Nem bántam meg, vannak pozitív jelei is a javulásnak és az élet jobbrafordulásának.

Nem tüntetés, hanem sztrájk, illetve egy igazi, vérmentes forradalom lenne az igazi megoldás itt nálunk, Magyarországon.

Hamarosan megírom a saját wikipédiám, csak azért, hogy hihető legyen. Azt láthatom, hogy sokan, főleg nők, elfelejtik, vagy nem merik odaírni a születési adataikat.

Diplomások, akik történészek, meg teológusok, kutató orvosok. Nekem meg kötelességem minden adatomról beszámolni az önéletrajzomban, mert ők Valakik, én meg senki?

Bocsánat, hogy én is itt vagyok, de nem attól lesz fontos valaki, ha diplomás, vagy Magyarországon született, vagy jómódú, híres családból. Azt gondoltátok? ccc, hát nem!

Fel fogom rúgni a beidegződött szokásaitokat, a hagyományaitokat, a rendszert, amely szerint éltek! Öngyilkos merénylők vagytok. Főleg, hogy orvosokra bízzátok magatokat. Épp tegnap kapott agyvérzést egy barátunk, mellékesen oltva volt kísérleti vakcinával. Kíváncsian várjuk mi is, mi lesz ebből, meg mennyi idő alatt? Természetesen, ha ne adj”Isten bármi baja lenne barátunknak, akkor már nem az oltás lesz az oka a ravaszul védekező orvosok szerint. De nem veszem az összes orvost egy kalap alá, vannak kivételek, akiknek nem a pénz volt az első és nem vettek részt ebben a világméretű mészárlásban.

Ismét megvettem Hajo Banzhaf Tarot kézikönyvét akárcsak kerek harminc évvel ezelőtt.

A mostaninak egy nagyon szép idézete van a legelső lapján, olyan, mintha csak én mondanám és én élném is ezt a két mondatot.

T.S. Eliot:

„Amit kezdetnek mondunk, az sokszor a vég,

És véget vetni annyi, mint kezdetet kijelölni.

A vég az, ahonnan elindulunk’

Rengetegszer hittem azt, hogy elkezdek valamit, de nem is tudtam róla, hogy az csak a vége volt valaminek az életemben, nem kezdet, csak egy hosszú-hosszúra nyúlt VÉGE!

Lehet, hogy a vége pedig valaminek a kezdete. Nagyon rég érzem azt, hogy vége az életemnek.

Harminc évvel ezelőtti időszakomra visszagondolva, annyira boldog voltam, tele szép nagy reményekkel és álmokkal. Nem is hiszem el, mennyire el lehet rabolni egy életet, az álmokat meg a reményeket. Már nem vagyok ugyanaz, aki voltam, mert ma benéztünk egy luxusautó szalonba is , de ahhoz sem volt kedvem, hogy próbaképpen beüljek egy ilyen csodás remekműbe, pedig piros volt, a kedvenc színem. Nagyon idegen lett tőlem ez a megálmodott világ, a kocsik világa. Az álmokkal és reményekkel együtt szertefoszlottak a motivációim is, az ambíciók.. Egész egyszerűen nem akarok semmit elérni és nem is sietek sehova, nincs honnan lekésni.

Pedig a harminc évvel ezelőtti tarot lapok figyelmeztettek, hogy rossz úton járok, nem megfelelő emberekkel veszem körül magam és semmi sem fog megvalósulni az álmokból. Úgy is lett.

Azt hangoztattam, a boldogságom , sikerem nem függ senkitől csak magamtól, erre bebizonyították nekem, hogy de igenis függ tőlük, mindenkitől akivel csak összefutok az életben.

Most újrakezdek mindent , de ismét azt kell mondanom, hogy nem függ a sorsom senkitől. Csak istentől és saját magamtól.

A könyvet a Kelyhek 3.- nál nyitottam fel, jól mutatja jelenlegi helyzetem. Megállok kicsit, ünneplem azt amit eddig is elértem. Pihenek, szusszanok egyet, ismerkedem, barátkozom új emberekkel. Erőt gyűjtök a következő életre, bárhol is legyen az, ahová a szél fúj.

Egy fórumba betelefonáló diplomás azt találta mondani, hogy ő is szépreményű 30-as volt a „rendszerváltáskor” nagy álmokkal, de a politika mindent keresztül húzott neki is. Hát igen, egyetértek. Erre azt találja mondani a végére, hogy ő bízik a politikusokban és várjunk még két évet, hogy mire lesz képes az ő új, kedvenc pártja! Ez egy diplomás, észkombájn? Most mondta az előbb, hogy hiába várt harminc évet, mert a politika az bizony tönkretesz mindent és mindenkit, erre a következő percben, mintha zakkant lenne, vagy emlékezet kiesése volna, netalán bipoláris , azt mondja, várjunk egy politikusra még két évet, hátha lesz valami jó is itt az országban! Ne várjunk esetleg még húszat inkább, vagy kétszázat? Várjunk, mindig csak várjunk másokra hátha lesz valami! Semmi nem lesz. Mindenki csak saját maga sorsának kovácsa, hiába vár másra, az a más is csak a saját pecsenyéjét fogja sütögetni.

Még egy ehhez hasonló történt velem is, azt üzente nekem valaki, hogy mióta megismert, azóta már jobban bízik az emberekben, visszajött a hite a jóban, a szeretetben. Érdekes, hogy én pont az ellenkező módon jártam vele, mióta megismertem, még inkább elment a bizalmam az emberek iránt, az optimizmusom is megreccsent egy kissé.

A hitem az nem, azt senki nem veheti el tőlem!

Tegnap például csodák is történtek az olimpián a svéd rúdugró egyszerűen lenyűgöző volt és bebizonyította, hogy hittel , teljes, őszinte odaadással és szorgalommal a lehetetlent is meg lehet célozni és elérni.Ő egy méltó bizonyítéka annak, hogy nincs lehetetlen. De akadt azért olyan szereplő, aki bár a dobogó tetőfokára tudott lépni, egyáltalán nem tudott szimpatikussá válni, számomra. Persze, attól ő még lehet egy elismert és kitűnő sportoló, csak nekem nem tetszik, ennyi. De vagyunk még így ezzel más közéleti szereplőkkel is. Hiába nyerik meg egymás után nem is tudom már hányszor a választásokat, az nem jelenti azt, hogy azért, mert annyira szimpatikusak lennének.Nekik nem is annyira a parlamentben lenne a helyük, hanem inkább más, zártabb intézményekben, lekötözve, vagy lebilincselve. Lebilincselő természetük lebilincselő bánásmódot igényel.

Aki egy nagy győztes, nem biztos , hogy szimpatikus is. A díjat elnyerheti ugyan , de szívünket nem. A szimpatikus győztes nem tombol, se nem őrjöng, hanem csak egyszerűen boldog.

Ez a nap is legyen a miénk, nem az ellenségünké! Legyen derűs, feszültségmentes és alakítsuk úgy, ahogy nekünk jó, nem ahogy az ellenségünk akarná nekünk, hogy alakuljon. A reggelt sose úgy kezdjük, hogy jaj, de még mindig ez meg meg az van a nyakunkon, nem is tudjuk, hogyan bírjuk ezt tovább! Hanem úgy kezdjük mindig a napot, na ez is az én napom lesz, csodálatos lesz, mindent megoldok, amit elterveztem és én leszek a győztes, nem az akadályok és a problémák! Az ellenséget csak így lehet legyőzni, ha minden egyes napot a magunkévá teszünk és még csak lehetőséget sem adunk az ellenfélnek arra, hogy legyűrjön minket. Sem el nem kedvetleníthet, sem nem veheti el az önbecsülésünket, de a pénzünket sem, a jó hírnevünket sem. Nem engedjük be a belső életterünkbe, nem szolgáltatjuk ki magunkat neki lelkileg, hogy aztán kedvére manipulál hasson. Elsősorban akkor győzhetjük le igazán az ellenségünket, ha egy szavát sem hisszük el, neki!

Főleg olyan emberekre nem érdemes még időt sem pazarolnunk, vesztegetnünk, akiknek alacsony az érzelmi intelligenciájuk, mert velük aztán hiába állnánk le vitázni semmi értelme nem lenne, úgyis nekik lenne igazuk. A másik jellemzőjük, hogy nekik nem mondhatjuk meg őszintén a véleményünket, mert akkor nagyon megharagszanak, nem bírják elviselni a kritikát sem. Örök harag a reakciójuk. És még ott van a neheztelésük. Nem kell sok ahhoz, hogy megbántsd őket, mindenen megsértődnek és soha nem feledik, mindig azt fogják keresni, hogyan és mivel vághatnának vissza vélt sérelmeik miatt. Ezen kívül, ha valami rosszul sülne el, természetesen ez soha nem az ő hibájuk, csakis Te lehetsz a felelős minden kárért, senki más.

Legyen szép, győztes napunk ma is, ámen!

Az előző bejegyzésemben kihagytam a lényeget, amiről írni akartam. Igen, aki a testet élteti megöli a testet Erről szerettem volna, de más szempontból írni.

Már nem először írom, de ma olyan helyeken haladtam keresztül, ahol a nagy kosz kellős közepén ettek az emberek. Éttermek a kosz kellős közepén. Nincs ellenőrizve, milyen körülmények között táplálkoznak az emberek?

Nem mondanám el milyen külső hatásra történt a mai napon az, hogy végleg elegem lett a húsételből. Nem bírom egyszerűen elviselni a szagát sem, érzem, hogy rosszul leszek, ha meglátok egy darab véres húst, főleg, ha még nyers is! Mióta eszünk meg más élőlényeket és hogyan vettük rá egyáltalán magunkat ilyen kannibalizmusra? Milyen bolygóra tévedtem vajon?

Aki meg azt hinné, hogy ez nem így van, azt meg is tapasztalja ennek az állításnak az igazságát, a valódiságát.

Nagy adminisztrációs ügyintézésben voltunk ma, eljön egyszer mindenki életében a nyugdíjazás időszaka. De mi egy kicsit furcsák voltunk az idős nyugdíjasok között, olyan, mintha az óvodából tévedtünk volna be az intézménybe. Ezért van az, ha nem aszerint éljük életünket, ahogy az elvárható lenne és bocsánat, ha esetleg elfelejtenénk meghalni is esetleg, mert azért vagyunk még páran ilyenek, akik nem bírjuk az előírásokat és nem is nagyon tartjuk be. Éppen emiatt vagyunk még életben, mert nem mindig hallgatunk a „jó tanácsokra”, főleg ha orv-osoktól érkezik. Jézus az igazi orvosunk, nekem csak isten a neve. Mindig hozzáfordulok, ha bármi bajom, betegségem van, és hála neki egész-ségben tart, fiatalon külső belső ártalmaktól védetten., mert ő az én pajzsom is.

A fél várost ma bejártuk, a Keleti pályaudvarig, át az Astorián keresztül, a parlament, a Duna parton végig. Ahol megálltunk egy kis pihenőre a pesti rakparton szemközt a szabadság szobor, a Mátyás templom, a Karmelita, a budai vár, hátunk mögött egy katolikus templom, most hirtelen nem jut eszembe a neve, de a homlokzatára volt írva, hogy ne oltsátok ki a lelket!. Na ő egy olyan templom, ami az enyészeté válhat, mert nem kér belépti díjat, rábízza az emberek adakozói szándékára. Arra nincs kedvük az embereknek a lélek támogatására, csak a testi örömök támogatására, mint láthattuk a zsidó templomnál. Következtetés, ahol anyagi bőséget remél az ember, testi örömöket ott jeleskedik, ott sürgölődik, nagyon aktív, ha viszont a lélek dolgairól hall, onnan menekül! Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom. Megvan a templom neve, segítettek közben, hogy beírhassam ide azok számára, akik legalább megtekintenék belülről is azt a gyönyörű , történelmi jelentőségű templomot. Szent- István sírja is látható a templom átlátszó, üvegpadlózata alatt azon a helyen a templomban, ahol a nagy királyunk koporsója látható, élőben. Aki erre nem kíváncsi, az csak megjátssza , hogy érdekli a magyarság története és egyáltalán a magyarok.

Mikor megálltunk ezen a szent helyen, amit fentebb is említettem, kiderült, hogy legalább négy nagy templomunk vesz minket körül. Akkor ami hirtelen jött nekem ki is mondtam hangosan, azt, hogy: nem templomok kellenek nekünk ide, hanem csak isten. Ha több lélek lenne , akkor nem lenne ennyi szenvedés és veszteség. Mikor jövünk rá erre végre?

Miért a testünk a fontosabb a lelkünknél? Miért a külsőmre kíváncsiak inkább az emberek, mint inkább arra, mi lakik bennem? A lelkemre. A látszat, a külsőség túlságosan dominál a világban, ami egyébként nem valóság csak szemfényvesztés, tiszavirág életű, nem is tart sokáig, de a sok ember ezért a rövid idejű látszatért képes az öröklétét is beáldozni, mert képtelen felmérni a kettő közti különbséget és képtelen értékelni az öröklétet. Inkább belemegy a „közös szellemiségbe” és amikor elér egy bizonyos korhatárt beletörődik, feladja lassan, apránként az életét, búcsúzik lassan a világtól. Inkább választja a depressziót, az öngyilkosságot, a halált, önszántából, ahelyett, hogy a saját belső hangjára figyelne, mert lehet hogy az mást mond, az ellenkezőjét, hogy nem a vég kezdődik, hanem a kezdet. Senki nem mer kivétel lenni, más lenni, inkább vállalja a közös sorsot, a közös sírt, a betegséget meg a halált, mert ilyenkor ugyebár már csak ez következik. Pedig az, hogy hova kerülünk, az csak tőlünk függ, a mi döntésünkön múlik. Pokol, vagy mennyország. A lelkünk is megy a föld alá, vagy inkább szárnyalna a mennybe?

A Keleti pályaudvar és környéke, az Astoria szerintem a poklot választotta, mert úgy is néz ki és úgy is bűzlik , mint a pöcegödör. De itt azért mindenki öli egymást azért, hogy főpolgármester, meg alpolgármester legyen. Ha már a főváros a turizmust helyezi előtérbe, mint bevételi forrást, nem kellene legalább tisztán tartani a várost, takarítani néha, hogy ha már nincs pénz a régi emlékmű kategóriájú épületeink felújítására. Túl lassan újítjátok fel, meg sem érjük a végét, hogy gyönyörködhessünk benne. Hová megy el az a rengeteg pénz, el sem tudjuk képzelni. Meg sem merjük kérdezni. Ez a baj, nekünk minden fillérről be kellene számoljanak képviselőink. Isten adta jogunk hozzá.

Ma is volt kimenőm, ma szerencsére semmilyen ruhadarab, vagy cipő sem szakadt le rólam. Az isteni jeleket már élőben kapom, nem is szükséges sokszor, hogy nyugalmi állapotban legyek , aludjak, vagy álmodjak. Élőben, a való életben érkeznek a jelek.

Ma csak kiruccantunk egyet a városban, amerre vitt a lábunk, arra haladtunk. szép időnk volt és még mindig tart is a gyönyörű napsütés, olyan, mintha isten is boldog és elégedett lenne.A dolgok jól haladnak a maguk útján,nem siettetünk és nem is erőltetünk semmit, csak követjük a különböző jeleket, hogy hogyan is tovább. Miután megnyertük a leglehetetlenebb pert is, amit Magyarországon nem is lehet hivatalosan megnyerni, azóta csak egy gondolat foglalkoztat engem, hogy: jól van ez csodálatos történet, de hogyan tovább, mi az utam, kinek kell lennem, és mit kell tennem? Érthető módon már nem várhatom ugyanazoktól az útmutatót, akik miatt a zsákutcába tértem be. Nem szeretnék több zsákutcát. A feng shui sem ajánlja a zsákutca környékére való költözést, mert egyértelmű, hogy senkinek nincs jövője egy olyan környéken, ahol zsákutca is van a szomszédban.

Olyan most kicsit számomra, hogy kaptam egy második esélyt az életre, de most ezúttal nem szúrhatom el, mert nem lesz több esély. Még ehhez jön, hogy teljesen egyedül, semmilyen segítség, támogatás nélkül kell indulnom el az utamon. Igaz első alkalommal sem volt segítségem, csak az az illúzióm, hogy van, de nem volt. Most, ezúttal nem várhatom senkitől az útmutatást, mert nekem kell tudnom, ez rám van bízva, hogy mi legyen az útvonal, nekem kell azt kijelölni. A kockázat is az enyém, ha bukom, akkor teljesen elbukom. Most nem bukhatok el, ezúttal.

Mai útvonalunk érdekesen alakult és a jelek is érdekesek voltak, amik adódtak. Megjegyzem én vagyok az aki konkrétan rá is állt a jelekre, párom nem igazán figyeli őket, csak ha úgy adódik, akkor viszont rögtön jelzi nekem. Ma én regisztráltam a jeleket, miközben a Római parton sétáltunk végig. A biciklizők és gyalogosok között jelentősen javult a helyzet mióta utoljára, tavaly nyáron erre jártunk. Most táblákat is láttunk kitéve, hogy figyeljünk egymásra, babakocsisok, biciklizők, bottal közlekedők meg gyalogosok egyaránt. Még így is elhaladt mellettünk egy pár biciklis, akik hangosan arra panaszkodtak, hogy külön utat kellene építeni a bicikliseknek és külön a gyalogosoknak hogy ne keljen szlalomozniuk a gyalogosok között.

Aztán hazafelé tartottunk, akkor vette észre a párom , hogy nézd csak a „Királyok útján ” haladunk, igen a legelső busz megállóig, a 34 .-ig. A buszon két út vagy utca került különösen a szemem elé, a fókuszomba, az Emőd utca, meg az Attila út.

Tehát így és ilyen módon kell folytatnunk utunkat, ahol ők abbahagyták, mi ott kell folytassuk. Királyi módon, Emőke és Attila útján, csak úgy tovább, ahogy ők elkezdték

.Vacsora készítés közben beugrott még valami. Útközben beugrottunk egy plázába, majd meglátogattam a női mosdót. Szerintem vetekszik a férfi mosdõval, az ajtón feliratok, az ajtók közül némelyik betörve, berúgva. Egyik, nyitott ajtón csak úgy besétáltam, nekiveselkedtem az előkészületeknek, papįrgyűjteményből keret kirakása, szégyen, mi nők !

A lényeg, hogy már későn fedeztem fel, hogy az ajtón nincs zár, de mégis maradtam. Közben mit olvastam? Mintha a kérdésemre jött volna éppen a válasz. Te aki ebbe wc-be Tértél be, tudd, hogy Te egy túlélő vagy egy legyőzhetetlen harcos, neked itt dolgod van, … Vagy valami ilyesmi volt a szöveg. Furcsa milyen helyekről és milyen formákban érkeznek hozzánk az isteni üzenetek!

Folytatom mai kis remekművem, mai bejegyzésem és egyben most be is fejezem. Utánanéztem a 34- es számnak, Attila királynak nem volt szükséges, mert ismerem a történetét. Emőd, illetve női változatát az Emőkét néztem meg, mert úgy éreztem van összefüggés Attila király és Emőke között és volt is. Az Emőke egy hun női név és több jelentése is lehet csecsemőt és anyácskát is jelent. Egy hun nemesnek volt Emőke a leánya, Csáthnak. A kor szokásai szerint, amikor Attila királyt eltemették akkor Emőkét is más nemesekkel együtt lenyilazták és a nagy királlyal együtt eltemették. Hát ezt fedeztem fel.

Most kicsit a 34 nek is utánanéztem és Jézus Krisztust a legtöbb helyen, ahol kerestem 33 évesen mondták, hogy kivégezték. Lehet, hogy bolond vagyok, de én csak a megérzéseim szerint tudok csak nyilatkozni. Az isteni üzenet szerint a 34 -es szám azt jelentheti , hogy Jézus ott folytatja ahol 33 évesen abbahagyta. Ismét itt van köztünk és él tovább, velünk együtt. Nekem ez örömhír, hála istennek, ennyit fűznék ehhez.

A wc ajtón lévő versikéről meg csak annyi a mondanivalóm , hogy legalább tudom, hogy harcos vagyok, mindig is az voltam, meg egy túlélő. De a legyőzhetetlenség az is mindig relatív, mint az idő, attól függ, honnan nézzük. Néha a veszteség is válthat át győzelembe, és néha jobb nem győzni, mert a következmények nem túl rózsásak. A győzelemmel úgy vagyok, hogy nem mindig és minden áron akarok győzni én sem. Néha én is hagyok másokat is labdába rúgni, tudom mindig, hol nem kell nyűzsőgnöm, fölöslegesen.

Egyébként nem vagyok egy Emőke, nem engem kell keresni.

Miért vagyok csalódott? Mert már fiatalon a sportolóinkat korrupcióra , csalásra tanítja a magát magyar államnak nevező szervezet?

Amíg a sportolóink nagy része azért küzd, dolgozik gyerekkorától kezdve, éjt nappallá téve, hogy hazáját , nemzetét büszkévé tegye teljesítménye által, addig, de szerencsére kevesebb mértékben találkozunk olyan szereplőkkel is a sportban, akiket pénzért rá lehet venni más szempontokra is mint, hogy nemzetükért küzdjenek és azt büszkévé tegyék. Egy sportoló elsősorban az elismerésért küzd és nem a pénznyereményért. Egy sportoló elsősorban a tudását csillogtatja és nem a kompromisszumkészségét és megadását illetve meghajlását a pénz, az igazságtalanság és a korrupt, csaló hatalom előtt. Ha mindenki ezt tenné, értelmét veszítené a sport, a békés, korrekt mérkőzés, nemzetközi nyelvén, amit mindenki ért: a „fair play”.

Amíg a láthatóan a legjobb teljesítményű női párbajtőrözőinket szemmel látható módon kibingózták, csak másodikok lettek, pedig az életüket is adták volna, hogy elnyerjék az őket megillető első helyet. Mindezt tették becsületes munkával és küzdéssel, mégsem kapták meg a megérdemelt jutalmukat, addig vannak olyan jellembeli hiányossággal küszködő sportolóink, akik rávehetők a vesztésre is, ha a kellő mennyiségű jutalmat előre megkapják érte. Nem tudom, mi a jogi megnevezése ennek a cselekménynek, talán a bűncselekmény kategóriájába is tartozik. Egyet viszont biztosan tudok: az ilyen nem fair play cselekmények károsak a fiatal sportolókra nézve, elveszíthetik a hitüket, az értelmét a becsületes munkának és küzdésnek, mert csak azt láthatják, hogy úgyis minden hiába, mindig vannak kiskapuk, hogy az arra méltatlanok jobb helyezést érjenek el, vagy nagyobb díjazásban részesüljenek.

A sport nem kizárólag a gazdagok kedvtelése, hanem mindenki örömét kell szolgálja. Vissza kell hozni a kezdeti morált, a lelkes, igazi küzdés értelmét, annak eredeti szellemiségét a fair playt a sportba, anélkül semmi értelme nincs az egésznek.